Jöjjetek Mellettem és megvetésben lesz részetek

2011. november 28. hétfő; 20.00

Drága, szeretett leányom, ne feledd, hogy ha Engem szolgálsz, az életed mindig nehézségekkel lesz tele.

Semmi sem lesz könnyű, de tudnod kell, ha kiválasztott lélek vagy, az nem megy áldozatok nélkül. Ezen az utazáson, melyben felvállaltad, hogy Mellettem jössz, megvetésben lesz részed, el fognak gáncsolni, kigúnyolnak, ellöknek és meggyötörnek, mikor a legkevésbé számítasz rá. Mindazok, akik nyíltan hirdetik Szavamat, szintén ugyanezeket a megaláztatásokat fogják elszenvedni.

Ez mindaddig így lesz, míg elfogadod ezeket a megaláztatásokat és megpróbáltatásokat a kereszthordozásod részeként, mikor úgy döntesz, hogy Nekem dolgozol, ezáltal éretté fogsz válni a tőled elvárt lelki tökéletességre.

Leányom, fogadd el az utadba kerülő megaláztatásokat, fájdalmat és szenvedést. Mostanra neked és minden szeretett harcosomnak, akik elfogadják ezen üzeneteken keresztül adott Legszentebb Útmutatásaimat, biztosan tudnotok kell, hogy Én vagyok az, aki mellettetek lépdel.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás

Nem fedem fel az időpontokat


2011. november 27. vasárnap; 15.00

Drága szeretett leányom, nyugodtnak és higgadtnak kell maradnod, és minden bizalmadat Belém kell helyezned.

A Nagyfigyelmeztetés ideje majdnem itt van, és neked türelmesnek kell lenned. Imádkozz leányom, hogy az egész emberiséget meg lehessen menteni Ajándékom által.

Kérlek, ne találgasd az időpontokat, hiszen Én már többször megmondtam neked, hogy nem fogom felfedni az időpontokat. Azokat nem kell tudnod.

Légy türelmes. A Nagyfigyelmeztetés ideje az Én Legszentebb Akaratom szerint lesz.

Helyezd minden bizalmad Belém, és hagyj mindent az Én kezemben.

Szeretett Jézusod

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás

Legfrissebb hír a TheWarningSecondComing.com oldalról:

Napi Üzenetek


2011. november 27. vasárnap; 15.49

Maria Divine Mercy (az Isteni Irgalmasság Máriájának nevezett látnoknő) szeretné világossá, egyértelművé tenni, hogy ugyan ő minden nap kap üzeneteket, és többségüket közzé is teszi – feltölti a honlapjára -, kap azonban olyan üzeneteket is, melyek nem közzétehetőek (nem publikusak). Ezért fordul elő, hogy vannak napok és szünetek, mikor nem kerül fel üzenet. Reméljük, ez választ ad az emberek kérdéseire.

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás

A világ örökre meg fog változni


2011. november 24. csütörtök, 21:00

Drága, szeretett leányom ne félj, mert az idő csaknem elérkezett hozzád, és az egész világhoz.

Ez az utazás nagyon intenzív volt számodra, leányom, amit ilyen rövid idő alatt megtettél.

Engedelmes voltál Szent Akaratomnak kezdettől fogva, habár kétségeid voltak. Annak ellenére, hogy kigúnyolnak bizonyos körökben – különösen azok, akik az Én, és szeretett Édesanyám szent tanítványainak vallják magukat -, soha nem tétováztál közölni Szent Szavamat (Üzenetemet) a világnak. Hagyd figyelmen kívül mindezt a sértést, mert ez most már a múlté.

Most, hogy Nagy Irgalmasságommal eljövök, minden Gyermekem igaz hittel fog térdre borulni alázatos hálaadással, hogy üdvözöljenek Engem és elfogadják Irgalmasságomat. Az igazság most fel fog tárulni.

Keljetek fel mind, és örömmel várjátok Érkezésem.

A világ örökre meg fog változni.

Ne feledjétek, hogy mindannyiatok – beleértve azokat is közületek, akik kigúnyolják Szent Szavamat (Üzenetemet) vagy megtagadnak Engem – iránt érzett őszinte Szeretetem miatt jövök, hogy megmentselek benneteket még egyszer.

Megmentőtök és Megváltótok,

Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com
A Nagyfigyelmeztetés nem a világvége
2011. november 22. kedd; 15.28
Maria Divine Mercy – az Isteni Irgalmasság Máriája-, szeretne minden embert emlékeztetni, akik aggódnak és félnek a közelgő Lelkiismeret Átvilágítástól (a Nagyfigyelmeztetéstől), hogy legyenek kedvesek újra elolvasni azt az üzenetet, amit  2011. november 11-én kapott Jézus Krisztustól.

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com (hírek magyar fordítása)

Az előkészületek már befejeződtek


2011. november 16. szerda; 20.30

Drága, szeretett leányom, most figyelj Szavamra. Kérlek, nyugtasd meg minden Gyermekem, hogy a hit biztosítani fogja számukra, hogy megmeneküljenek. Ez minden, ami most számít.

Az Irántam és az egymás iránti szeretet lesz a Paradicsomba vezető utatok.

Ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket, akkor annak feltétel nélküli szeretetnek kell lennie. El kell fogadnotok egymás hibáit. Bocsássatok meg, gyermekek. A harc nem a Mennyországból fakad. Azt a csaló okozza, hogy zavart keltsen.

Keljetek fel most és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Nagy Irgalmasságomért, mivel csaknem elérkezett az idő.

Az előkészületek már befejeződtek.

Egyszerűen csak várjatok most.

Készítsétek fel lelketeket, és imádkozzatok egymásért. Csak fogadd el Szent akaratomat Leányom.

Ne keressetek magyarázatokat. Kövessétek az Én utasításaimat, és legyetek engedelmesek mindig. Ne essetek bele a nektek készített csapdákba, melyek rávesznek benneteket, hogy elbukjatok. A sátán azt akarja, hogy elbukjatok, így eltiporhat benneteket, de ismét emlékeztetnem kell benneteket a hallgatásra. Bármilyen méltatlanság is érjen benneteket, viseljétek el szemlesütve, alázattal.

Mindenben kövessetek Engem leányom. Amennyiben ezt teszitek, a sátán nem tud benneteket sikerrel lefoglalni.

Menjetek most és várjatok. Mert Én hamarosan jövök.

Szerető Jézusotok

Az egész Emberiség Megmentője és Megváltója

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás

Szűz Mária: Imádkozzatok Benedek pápáért

2011. november 16. szerda; 8.00

Gyermekem, ádáz küzdelem fog folyni, mikor a lelkekért vívott csata megkezdődik. Imádkozz mindazokért a szegény lelkekért, akiknek szükségük van Fiam Irgalmas védelmére.

A gonosz mindent, amit csak tud, el fog követni, hogy Fiam irgalmas kezétől eltérítse a gyermekeket.

Az Én szegény elveszett lelkeim közül oly sokaknak fogalma sincs arról a csatáról, mely már elkezdődött a gonosz vezetésével. A gonosz napjai most már meg vannak számlálva, gyermekem, de neked minden tőled telhetőt meg kell tenned, hogy segíts drága Fiamnak megmenteni ezeket az embereket, mielőtt túl késő lesz. Neked gyermekem továbbra is az én védelmemet kell kérned, mert most már valóban szálkává válsz a gonosz szemében. Légy éber minden pillanatban. Az ima fontos, és meg kell kérned másokat, hogy imádkozzanak érted.

Imádkozz(atok) most különösképpen Benedek pápáért, mert ő is támadásnak van kitéve. Soha ne tétovázz a Fiamért végzett munkádban, mert neked, gyermekem, a legvégsőkig ki kell tartanod, hogy az oly rég megjövendölt próféciák beteljesedjenek.

Ne feledd, Én folyamatosan betakarlak (védelmezlek) szent palástommal.

A te Mennyei Édesanyád

A Rózsák Királynéja

(Megjegyzés: ezt az üzenetet a látnoknő, Maria Divine Mercy (az Isteni Irgalmasság Máriája) az Áldott Édesanya teljes jelenését követően kapta, mely 20 percig tartott, és melynek során a Szűzanya nagyon szomorúnak tűnt.)

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com
Isten, az Atya arra kéri Gyermekeit, hogy egyesüljenek Imában



2011. november 15. kedd; 11.00

Ma azért jövök Leányom, hogy összegyűjtsem az Én drága gyermekeimet, és mindazokat, akik hisznek Bennem, hogy egyesülve imádkozzanak minden lélek megmentéséért a földön.

Az az Én óhajom, hogy bizonyítsátok a Szentháromság iránti végtelen szereteteteket, alázatosságot mutatva az egymás iránti szeretetben, hogy a bűn megbocsátható legyen az egész emberiség számára.

Én vagyok az Igazságosság Istene, de elsőként, és mindenekfelett, a Szeretet és Irgalmasság Istene. Az Én irántatok való atyaisteni szeretetem az Én irgalommal teli jóságomban nyilvánul meg. És mint ilyen (irgalommal teli jóság), a Szándékom minden lélek megmentése, az idők végén, amint azt tudjátok a földön. Ne féljetek gyermekek. A Szándékom nem a félelemkeltés, hanem átölelni benneteket mindent magába foglaló Szeretetemmel, melyet minden gyermekem iránt érzek.

Felszólítom minden Gyermekemet, különösképpen azokat a lelkeket, akik telve vannak az Irántam, teremtőjük iránt érzett szeretettel, hogy egyesüljetek felebarátaitokkal, és keljetek fel a gonosz ellen a világban.

A sátán és minden démon a pokolban most járják a világot, dacolva Velem ezekben a végidőkben, gyermekek. Az egész világban szétszóródtak, üldözve és az őrület határára kergetve a lelkeket.

A gonosz hatását szinte mindenki érzi közületek mostanában. Ez az Én létezésem, és szeretett Fiam megtagadása, elutasítása és félredobása miatt van, hogy a sötétség most már beborítja a világotokat. Ha nem ismeritek fel az igazságot, mely erre a földre való megteremtésetekre vonatkozik, ti, szeretett Gyermekeim, akaratlanul a sátán célpontjaivá váltok.

Számos változás lesz tapasztalható életetekben, mivel ez a fertőzés már megragadta a világot. Gyilkosság, gyűlölet, az Én Dicsőségem hirdetése vagy Létezésem elismerése iránti ellenszenv, háború, üldöztetés, kapzsiság, ellenőrzés és erkölcsi hanyatlás. Mindezek a gonoszságok világotokban a sátán által jöttek létre, és azon bűnösök által terjednek, akik oly nyitottak a sátán hamis, üres ígéreteire.

Ő, a sátán, elsőként a hataloméhes bűnösöket és a gyengehitűeket kísérti. Miután elcsábította őket, utána a hatalmában tartja őket. Ők viszont megfertőzik, és borzasztó fájdalmat okoznak felebarátaiknak.

Szeretett híveim, most arra hívlak Benneteket, hogy álljatok ki, és védjétek meg Szent Szavamat (Üzenetemet), hogy az emberiség megmenekülhessen. Ezt kétféleképpen fogjátok megtenni. Először is a folytonos ima által, másodszor Legszentebb Szavam (Üzenetem) terjesztésével. Az ima nem csupán az emberiség pokoltól való megmentésében segít, és az Irántam való teljes önátadásban, hanem fenyítő Kezem ellen is enyhülést hoz. Nincs kétség afelől, hogy ez a fenyítő kéz le fog sújtani azokra a gonosz bűnösökre, akik engedték a sötétség lelkének, hogy irányítsa (befolyásolja) viselkedésüket azokkal az ártatlan, tőlük függő emberekkel szemben, akik felett irányítást gyakorolnak.

Én, Isten, az Atya szólítom Gyermekeimet a Mennyekből, hogy halljátok meg Kérésem, amikor is sürgetlek benneteket, hogy keljetek fel azonnal. Egyesüljetek imában, a következőket mondva:

Magasságos Isten, a Te szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében, akit Te feláldoztál, hogy megments minket, szegény gyermekeidet a pokol tüzétől, hallgasd meg imánkat. Felajánljuk szerény áldozatainkat, elfogadjuk a megpróbáltatásokat és a gyötrelmeket, hogy ezzel elnyerjük az üdvösséget valamennyi lélek számára a Nagyfigyelmeztetés során.

Könyörögve kérünk, bocsáss meg a bűnösöknek, akik számára nehéz, hogy visszatérjenek Hozzád, elfogadják irgalmas jóságodat, és meghozzák a Neked tetsző szükséges áldozatokat, hogy megváltsák magukat a Te Szent Szemedben.”

Miközben Hozzám, Mennyei Atyátokhoz, a Magasságos Istenhez, a Világegyetem és az emberiség Teremtőjéhez imádkoztok, meg fogom hallani imáitokat, és megvédelmezem mindazokat a lelkeket, akikért imádkoztok.

Köszönöm nektek, dédelgetett Gyermekeim, hogy felismeritek az Én isteni hívásom a Mennyekből. Köszönöm nektek szívetek alázatosságát, mellyel felismeritek az Én hangom, ha az szól hozzátok.

Ne feledjétek, Én a könyörület óceánja vagyok, és mindannyiatokat Atyai gyengédséggel szeretlek. Csak arra törekszem, hogy mindannyiatokat egyenként megmentselek a gonosz szorításából, hogy egyetlen Szent Családként tudjunk egyesülni.

Isten, az Örök Atya

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás

Szavamat (Üzenetemet) nem félelemből, hanem a gőg bűne miatt utasítják vissza


2011. november 14. hétfő, 20:15

Drága, szeretett leányom, miért bonyolítják túl az emberek Tanításaimat? Gyermekeim közül oly sokan félreértik és alábecsülik Nagy Irgalmasságomat. Függetlenül attól, hogy hányszor ígérem meg Gyermekeimnek bűneik bocsánatát, ők még mindig attól tartanak, hogy Én nem tudom megbocsátani minden bűnüket, nem számít mennyire súlyos bűn is az.

A világban levő gonoszságot a sátán emberiség iránti gyűlölete okozza. Azok a szegény megtévesztett bűnösök, akik szolgamódra követik a csaló útját, ők az Én szeretett gyermekeim. Én mindannyiukat szeretem, és továbbra is szeretni fogom őket, annak ellenére, hogy lelkük sötétségben van. Szeretetem örökké tartó és sosem hal meg, mikor eljön minden lélekhez. Kész vagyok teljes mértékben megbocsátani mindent, és átölelni mindenkit. Kész vagyok mindent megtenni azért, hogy visszahozzak minden bűnöst az Én nyájamba, nem számít, mennyire bántanak Engem.

A sátánt meg fogom állítani az ilyen lelkek elrablásában. De ez csak akkor lesz így, ha a bűnösök eldobják a gőg pajzsát, így oda tudnak fordulni Hozzám, és ismét az Én dédelgetett családom részévé tudnak válni. Ne értsétek félre. Én csak közelebb tudom hozni a lelkeket Magamhoz. Nem kényszeríthetem őket, hogy szeressenek Engem. Én nem kényszeríthetem őket, hogy be akarjanak lépni az Én Paradicsomi Királyságomba. Először nekik el kell majd fogadniuk saját szabad akaratukból Kiengesztelődésem Kezét.

Amint már elmondtam neked leányom újra és újra, Én elsőként az Irgalmasság Istene vagyok. Igazságosságom majd testet ölt, de csak akkor, ha mindenre kiterjedően meg van téve minden intézkedés, minden egyes lélek megmentésére a földön.

Leányom ez a munka sosem ment könnyen neked. Mivel Én bíztalak meg ezzel a nagy horderejű szent feladattal, ez a te részedről hatalmas erőt fog igényelni. Te erősnek lettél teremtve. Azóta készítelek fel téged erre a feladatra, mióta édesanyád méhéből kibújtál. Az Én legszentebb útmutatásaimra adott minden válaszod, az Én emberiségre vonatkozó, isteni tervemnek megfelelően alakult. Mivel te egységben vagy velem (elfelejtetted már ezt?), ezért te ugyanazt az elutasítást fogod elszenvedni, amit Nekem kellett elszenvednem azidő alatt, míg a földön éltem. Ez ugyanaz az elutasítás – aminek tanúja vagy ma a világban – azok által, akik Tanításaimat érintő szellemi tudásukkal kérkednek, azért hogy elutasítsák ezen üzeneteimet. Azok a lelkek, akik telve vannak gőggel, és önteltek a Szentírás ismeretének tekintetében, ők nem értik ezt.

Tanításaim nagyon egyszerűek. Az igazság – hozzáadva minden nektek tetsző szép nyelvhez és prózához -, ugyanaz az igazság marad, ami mindig is volt: Szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Csak akkor fogjátok tudni igazán hirdetni az Én igémet, ha tiszteletet mutattok egymás iránt, és szeretitek egymást.

Oly nagy a zűrzavar leányom. Oly sok a rettegés és félelem, belenevelve Gyermekeimbe, jövőjüket illetően. Bárcsak megnyugodnának és irgalomért imádkoznának a lelkek, akkor imáik meghallgatásra találnának. A katasztrófák fognak enyhülni, és lehet is enyhíteni azokat. Tartsátok életben a reményt lelketekben gyermekek. Soha ne ragadjatok le annál, hogy megítélitek egymást, és különösen soha ne tegyétek ezt az Én nevemben.

Aki gúnyosan mer ítélkezni a másikról a kereszténység nevében, annak Velem kell majd szembenéznie. Aki vét az Én prófétáim ellen, annak szintén felelnie kell majd Nekem. Szavamat (Üzenetemet) nem szeretetből utasítják el, nem is félelemből, hanem a gőg bűne miatt utasítják el.

A ti Megváltótok

Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com

Imádkozzatok, nyugodjatok meg és örüljetek, mert most már rövid az idő


2011. november 13. vasárnap, 19:00

Drága szeretett leányom, időnként Üzeneteim összezavarnak téged. De ez rendben is van. Az Én útjaimat és az Én Örök Atyám által elrendezett isteni terveket nem könnyű megérteni.

Mindig Rám gondolj. Csak az imára összpontosíts, különösen azokra az imákra, amelyek segítenek majd megmenteni a megátalkodott bűnösöket a pokol tüzétől.

Töltsd ezt az időszakot csendes szemlélődésben és egyszerű imában. Ez minden, amire bármely Gyermekemnek összpontosítania kell. Arra kell törekedniük, hogy családjaikat és barátaikat Elém hozzák, az Érkezésemre való felkészülés során.

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Én Isteni Irgalmasságom rózsafüzérét, hogy biztosítsátok azon lelkek üdvösségét, akiket a gonosz olyannyira megfertőzött, hogy az ő megmentésük csak a ti imáitok által fog megvalósulni.

Ne próbáljátok elmagyarázni ezeket az időket gyermekeiteknek, mert nem fogják megérteni. Sokakban ez szükségtelen félelmet kelthet.

Ismét elmondom minden drága Gyermekemnek: hamarosan eljövök, hogy megmentselek benneteket. Emlékezzetek erre. Ha most nem jönnék el, eltávolodnátok Tőlem, mert a gonosz erő befolyása annyira uralkodó a világban.

Én vagyok a ti megváltásotok. Én vagyok a ti menekülésetek, azoktól a sátáni befolyás okozta borzalmaktól, amelyeknek tanúi vagytok a világban, bármerre is néztek. Gyermekek, bíznotok kell az irántatok érzett Szeretetemben. Hát nem tudjátok, hogy Én nem hagynám, hogy ti mindannyian továbbra is elszenvedjétek ezt a gonoszságot?

Mert megígértem ezt nektek, mindannyiatoknak, gyermekeim. Ti, mint az Én választott gyermekeim, élvezni fogjátok a Paradicsom Új Korszakát. De ez minden férfin, nőn és önálló értelemmel bíró gyermeken fog múlni, hogy eldöntsék, vajon akarnak-e egy emberként összefogni, hogy élvezzék ezt a dicsőséges létezést.

Imádkozzatok, nyugodjatok meg és örüljetek, mert most már rövid az idő.

Zengjetek dicséretet az Én Örök Atyámnak a dicsőségért, amit adományozni fog mindazoknak, akik elfogadják Irgalmas Kezem.

A ti Jézusotok

Az emberiség Megváltója

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar forítás

Két lator a kereszten


2011. november 10. csütörtök, 15:30

Drága, szeretett leányom, amikor Én haldokoltam a kereszten, két lator (gonosztevő) volt a közelemben, őket is Velem egy időben feszítették keresztre.

Az egyikük azt kérte Tőlem, hogy bocsássam meg neki bűneit, és ő megmenekült. A másikuk nem. Ehelyett inkább elzárkózott. Az ő makacssága, és az, hogy nem volt hajlandó Irgalmamért könyörögni, azt jelentette, hogy őt nem lehetett megmenteni.

Ugyanez fog megtörténni a Nagyfigyelmeztetés alatt. Néhány Gyermekem be fogja ismerni bűneit, és azt, hogy megbántottak Engem. Ők, teljes alázattal, el fogják fogadni saját bűnbánatukat, és meg fognak menekülni. Ők majd belépnek az új Paradicsomba, a közelgő Béke Korszakban.

Lesznek olyanok, akik nem fogják elfogadni bűneiket annak, amik azok valójában: egy utálatos dolognak Isten, az Örök Atya szemében.

Én sok időt fogok adni ezeknek a lelkeknek a megtérésre, oly mélységes az Irgalmam. Imádkozzatok, hogy ők keressék majd a megváltást azért, hogy ők is megmenekülhessenek. Azt akarom, hogy minden Gyermekem befogadja Irgalmasságom nagy ajándékát. Azt akarom, hogy ti mindannyian belépjetek az Új Paradicsom kapuin.

Imádkozzatok, hogy a megátalkodott lelkek megenyhüljenek, és elfogadják Kezem. Imádkozzatok, hogy ők majd megtanulják, hogyan legyenek alázatosak az Én szememben.

A ti Jézusotok

Az Emberiség Megváltója

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítása

A ti dicsőséges pillanatotok az Én szememben – üdvözülésetek pillanata


2011. november 12. szombat; 16.00

Drága, szeretett leányom, a Tőlem való elkülönülés fájdalmas, különösképpen azok számára, akik ismernek Engem.

Ha csak egy pillantást is vetnek a lelkek arra a szeretetre, melyet Én irántuk érzek, akkor nehezen elviselhetőnek találják az elkülönülés fájdalmát. Ez még hangsúlyosabb, mikor azok a lelkek, akik azt vallják, hogy szeretnek Engem, a bűn miatt halálukat követően a Tisztítótűzben találják magukat.

Noha minden Tisztítótűzben lévő lélek végül a Mennyországba jut, a Tőlem való elkülönülés kínja fájdalmas és aggasztó.

Sok, Istenben hívő lélek szívében, a pokol puszta említése is gyötrelmet okoz. Még azok is, akiknek lelke a Tisztítótűzben kell, hogy megtisztuljon, olyan nagy nyomorúságot éreznek, melyet nehéz megérteniük a még életben levőknek.

Gyermekek, a ti földön töltött időtök nagyon fontos, mert ezalatt az idő alatt kell törekednetek lelketek megtisztítására, a böjt és bűnbánat által. Használjátok fel ezt az időt lelketek megmentésére, amíg még megtehetitek. Ennek megtételéhez alázatosságra kell törekednetek mindig, hogy biztosan kicsinyekké váljatok az Én szememben. Csak a kicsinyek léphetik át a Paradicsom legszűkebb kapuit.

Üdvözöljétek hát a Tisztítótűz ajándékát, mely a Nagyfigyelmeztetés során kerül bemutatásra nektek, mikor is meg kell tisztulnotok mintegy vezeklésül bűneitekért. Nem kell majd várnotok a halálra, hogy ezzel a megtisztulással szembenézzetek. Áldottak vagytok gyermekek, mivel lelketeken nem hagy heget a bűn. Aztán azonnali belépést nyerhettek az új Béke – Korszakba, melyről beszélek. Ez az a hely, ahová majd minden Gyermekem kerülni fog, aki megbocsátást keres bűneiért a Nagyfigyelmeztetés során.

Nyissátok meg szíveteket és üdvözöljetek Engem, mikor eljövök a közelgő Nagyfigyelmeztetéskor, amikor lehetőségetek lesz átölelni Engem. Engedjétek, hogy támogathassalak benneteket, és hogy megbocsáthassam bűneiteket, hogy majd végül testben, elmében és lélekben is az Enyéim legyetek, azzal a teljes lemondással, melyre szükségem van tőletek.

Ez lesz a ti Dicsőséges pillanatotok az Én szememben. Majd készek lesztek a második szakaszra, mikor lehetőségetek lesz csatlakozni felebarátaitokhoz a földi Új Paradicsomban, ahogy azt Isten, a mindenség Teremtője kezdetben megteremtette.

Ez lesz a ti új és jogos otthonotok 1000 évre. Várjátok az Én érkezésem szeretettel, reménnyel és örömmel. Nincs mitől félnetek. Örvendjetek. Még egyszer újra eljövök, hogy megmentselek benneteket az emberiség ellenségétől. Ezekben az időkben az ő hatalma annyira gyenge, hogy nehéz lesz számára megkaparintani azoknak a lelkét, akik kitárt karokkal üdvözölnek Engem a Nagyfigyelmeztetés során.

A ti Jézusotok

Az Emberiség Megváltója

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítása

Elsőként a jelek fognak megjelenni az égen – a nap forogni fog


2011. november 11. péntek; 16.00

Ima, és még több ima szükséges most a lelkek megmentéséhez. Neked Leányom fel kell készítened a családod, és el kell mondanod azoknak, akiknek szükségük van az Én nagy irgalmasságomra, hogy álljanak készen.

Elismétlem újra: elsőként a jelek fognak megjelenni (az égen). Sok ember fog elcsendesedni és figyelni, amikor meglátják a változásokat az égen. Tanúi lesznek, amint a nap úgy forog, mint még azelőtt sohasem. Utána meg fogják látni a keresztet. Ez közvetlenül azelőtt fog megtörténni, hogy a csillagok összeütköznek az égen, és amikor az Én Isteni Irgalmasságom sugarai beburkolják a földet.

Csend fog beállni, minden egyes lélek a teljes egyedüllét állapotában lesz, mikor ők Elém fognak járulni. Mondjátok el Gyermekeimnek, hogy mire ügyeljenek (számítsanak), mert nem szabad félniük. Ez nem egy olyan esemény, melytől félniük kell. Épp ellenkezőleg, nektek mindannyiatoknak üdvözölnötök kell ezt a találkozást.

Minden Gyermekemnek el kell fogadnia, hogy Én vagyok az, aki most jön eléjük. Nem szabad azt gondolniuk, hogy ez a világ vége. Mert ez nem az. Ez egy új korszak kezdete, amikor is minden Gyermekem tudni fogja végre az igazságot.

Én örvendezem, és nagy gyengédséget érzek minden egyes lélek iránt, akiket meg lehet váltani, ha megengedik nekem, hogy átadjam nekik ezt az ajándékot.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok most minden lélekért, különösképpen azokért, akik annyira fognak félni, hogy esetleg nem lesznek elég erősek, hogy elfogadják Irgalmas Kezem.

A ti Megváltótok

Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítása

Sokan fogják elszenvedni, mintegy bűnbánatként, a Tisztítótűz kínjait

2011. november 9. szerda, 15:32

Hallgassátok meg az Én sürgős kérésemet gyermekek, hogy szenteljétek magatokat az Én drága szeretett Édesanyám szeplőtelen szívének.

Ő, a minden kegyelmek Közvetítője, arra rendeltetett, hogy az Én Szent Szívemhez hozzon közelebb benneteket, azért hogy megmentse az emberiséget a rá váró pusztulástól, ha nem határolná el magát a sátán munkálkodásaitól.

Most már sürgős, hogy mindnyájan kitartóan imádkozzatok a lelkek üdvösségéért. Minden lélek Elém fog járulni, és sokak számára ez nehéz lesz. Sokan a Tisztítótűz kínjait fogják elszenvedni, de ez lesz az egyetlen út számukra az örök üdvösségre. Sokkal jobb megérteni, milyen is ez, amíg ezen a földön élnek, mint megtapasztalni ezt a halál után. Amikor átélik ezt a bűnbánatot, ezek a lelkek meg fognak tisztulni, és alkalmassá válnak, hogy belépjenek az Én Új Paradicsomomba a földön. Csak a tiszta lelkek lesznek képesek belépni. Sürgetve arra kell kérnem benneteket, hogy fogadjátok el ezt az ajándékot, és nézzetek szembe ezzel az elme, a test és a lélek erejével. De ezt ismerjétek el, és ismerjétek fel annak ami: az örök életre vezető útnak. Egy lehetőség, hogy megértsétek az Én Isteni Irgalmasságomat.

Most itt az idő, hogy felkészítsétek lelketeket. Ha bűnbocsánatot kerestek a Nagyfigyelmeztetés előtt, imádkoznotok kell a többiekért is. Nekik is erősnek kell lenniük.

Mostantól imádkozzátok az Isteni Irgalmasság imáját minden egyes nap. Mindannyian. Ez segíteni fog megmenteni azokat a szegény lelkeket, akik lehet, hogy meghalnak a sokktól (a megrázkódtatástól), ezen természetfeletti esemény során, amely hamarosan be lesz mutatva a világnak.

Soha ne veszítsétek el a reményt gyermekek. Higgyetek Nekem, amikor azt mondom nektek, hogy szeretlek benneteket. Én szeretetből adom nektek ezt az ajándékot.

Szerető Jézusotok

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítása
Sok helyen gyűlölni fognak téged, míg máshol félni fognak tőled

2011. november 7. hétfő; 20.50

Szeretett leányom, meg kell hallgatnod. Ahogy az Én próféciáim kibontakoznak, és amikor az Én Szent szavamat (üzenetemet) kezdik majd elfogadni és meghallgatni, óvatosnak kell lenned. Téged Leányom, sok helyen gyűlölni fognak, míg máshol félni fognak tőled.

A próféciák, melyek neked adatnak majd, biztosítják, hogy Gyermekeim elméjében ne legyenek kétségek afelől, hogy az örök üdvösség ígérete végül meg fog valósulni.

Leányom, elszigeteltnek, elutasítottnak, félelmet keltőnek fogod magad érezni, és kíméletlenül fogsz szenvedni az Én nevemben.

Áldozatod nélkül nem tudom teljesíteni az emberiség megmentésére tett Ígéretemet, hogy minden lélek megkapja annak lehetőségét, hogy részesüljön az őt megillető örökségből.

Felszólítom az Én felszentelt szolgáimat, hogy védjenek meg téged leányom, mert ez lesz az ő Szent kötelességük. Idővel meg fogják érteni, mi az ő szerepük. Addig is felszólítom valamennyi drága követőmet, hogy imádkozzanak a te védelmedért a sátán vezette gonosz erők ellen, akik saját nyereségükért el akarják pusztítani a földet.

Légy erős. Imádkozz védelemért és vond be mindig Áldott Édesanyámat segítségül.

A ti Jézusotok

Az Emberiség Megmentője és Megváltója

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítása
A démoni megszállottság és a gyűlölet bűne


2011. november 6. vasárnap; 18.30

Drága, szeretett leányom, az emberek nem értik meg, hogy Én naponta újra átélem keresztre feszítésem. Az átélt fájdalom és szenvedés, a nap minden egyes másodpercében elkövetett emberi bűnök miatt van. A mély szomorúság pillanatait viselem el, mikor látom azokat a lelkeket, akik nagyon megbántanak Engem a gyűlölet bűne által.

Sokak szívét átitatja a gyűlölet, mely sátáni fertőzöttségből ered. Sok ember beszél úgy sátáni megszállottságról, mintha azt olyan könnyű lenne beazonosítani. Annyi gyermekem megszállott a sátán által. Nem kell, hogy tombolni lássák őket ahhoz, hogy a démon jelenléte igazolható legyen bennük.

A sátán, az emberiség ellensége, démonait Gyermekeim megtámadására használja. Azok, akik sötétségben vannak, könnyű prédává válnak, mert vonzzák a gonosz jelenlétet.

Gyermekek, akit egyszer megszálltak a démonok, annak nagyon nehéz lesz megszabadulnia tőlük. Ezek a szerencsétlen gyermekek, a gonosz – ravasz és manipulatív (befolyásoló) – fertőzésén keresztül, majd meg fognak fertőzni más lelkeket. És ez így megy tovább.

A gonosz többnyire jóként jelenik meg. Nehéz lesz megkülönböztetni, kivéve a következőt: a megfertőzött lélek viselkedése és tettei sosem lesznek természetszerűen alázatosak. Ők sosem lesznek szívükben nagylelkűek. Nagylelkűnek tűnhetnek, de mindig lesz ott egy csel. Ez a csel mindig arról fog szólni, hogy olyan követelményeket támasszon felétek, melyek nem tűnnek helyesnek számotokra.

Tartsátok magatokat távol az ilyen lelkektől. Imádkozzatok értük. Ne engedjétek, hogy ők a bűnbe vigyenek benneteket. Óvakodjatok mindig a csalótól, mert ő mindenütt jelen van ezekben az időkben.

Mindig imádkozzatok, hogy az ilyen gonoszt sakkban tartsátok. Az ima meggyengíti a csaló szorítását és erejét, ugyanakkor meg is véd benneteket.

Gondoljatok úgy a sátánra és gonosz munkálkodásaira, mint egy fertőző betegségre. Tegyetek meg minden óvintézkedést, hogy elkerüljétek a találkozást azokkal, akik a betegség hordozói. Ha tudjátok, hogy nincs más választásotok, akkor fegyverezzétek fel magatokat Szenteltvízzel, a Szent Kereszttel és egy Szent Benedek medállal. Mindezek karnyújtásnyi távolságban fogják tartani ezeket a démonokat.

Ezek azok az idők gyermekek, mikor körül kell vennetek magatokat és otthonaitokat kegytárgyakkal, melyek meg vannak szentelve. Sokan zavarban vannak, hogy ilyen tárgyakkal lássák őket, félnek attól, hogy ki fogják nevetni őket. Ezek védelmet nyújtanak nektek otthonaitokban, és nagy megnyugvást adnak imáitok közben.

Ne feledjétek, hogy a démon nem csak a pokolban él, hanem mostanra szilárdan kiépítette uralmát a földön. Az ima az egyetlen, ami elriasztja és tehetetlenné teszi őt.

Az imádkozás erőt fog nektek adni gyermekek az előttetek álló időkben.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítása

Isten, az Atya – Utolsó felhívás az ateistákhoz

2011. november 5. szombat; 13.00

Leányom, az emberiségnek most meg fog mutatkozni az Én Irgalmasságom keze, mivel Fiam érkezése a küszöbön van.

Mindazon összezavarodottságban lévő meggyötört léleknek azt mondom, helyezzétek bizalmatokat Belém, Istenbe, az Atyába. Én, aki szeretettel és könyörülettel teremtettelek mindannyiatokat, szeretném megmenteni minden egyes drága gyermekem.

Nem akarom elveszíteni egyikőtöket sem, azokat sem, akik gúnyosan mosolyognak Rajtam. Készüljetek fel a legnagyobb ajándékra, mely elő van készítve számotokra. Meg fogom akadályozni a sátánt abban, hogy elragadjon benneteket, ha meg fogjátok ezt engedni Nekem. Nem tudlak kényszeríteni benneteket, hogy elfogadjátok ezen Irgalmasság Cselekedetet. Ami elszomorít, az az, hogy sokan közületek el fogják utasítani az Én Irgalmas kezem. Nem lesztek elég erősek. Mégis, mikor tanúi lesztek az igazságnak, ahogyan az a Nagyfigyelmeztetés során feltárul előttetek, meg fogjátok azt ragadni, mint egy mentőövet.

Kérnetek kell Tőlem az erőt, hogy lehetővé tegyétek, hogy megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Még egyszer utoljára, elsősorban az ateistákat szólítom (hívom). Ne utasítsátok el az igazságot, mikor az bizonyított számotokra. Ha azt teszitek, Számomra örökre elvesztek.

Isten, az Atya


Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás honlap

A Globális Csoportok, akik lerombolták bankrendszereiteket, darabokra fognak hullani



2011. november 4. péntek; 19.00

Legdrágább leányom, Tőlem ered az igaz élet, az egyetlen élet, amelyre az emberiségnek valaha is szüksége lesz mostantól az örökkévalóságig.

Gyermekek, nektek tudnotok kell, hogy ez a szörnyű zűrzavar, amit magatok körül láttok, nem fog sokáig tartani.

Isten, az Én Örök Atyám, nem fogja engedni, hogy az Ő drága gyermekei még többet szenvedjenek. Ti, Gyermekeim, a csaló munkálkodásának áldozatai vagytok. A csaló, aki irányítja a Globális Csoportokat, folyamatosan gyengül. A csaló erői folyamatosan semmisülnek meg Atyám ereje által. Ez a csoport, aki szándékosan lerombolta bankrendszereiteket, hogy koldusokat csináljon belőletek, darabokra fog hullani. Nem szabad aggódnotok, mert Atyám keze le fog sújtani gonosz módszereikre.

Imádkozzatok, hogy mindazok a becsapott lelkek megtérjenek majd a Nagyfigyelmeztetés során, akik szolgamódra ragaszkodnak a gonoszsághoz, amely ennek a csoportnak a szíve mélyén áll.

Sosem szabad feladnotok a reményt gyermekek. A Magasságos Isten szeretete által vissza fogtok térni családotok kötelékébe. A Szentháromság a ti otthonotok gyermekek. Azok, akik elfogadják ezt a tényt a megtérés következtében, örökölni fogják a földi Paradicsom dicsőséges korszakát.

Bízzatok Bennem mindig. Adjátok át Nekem az aggodalmaitokat, a gondjaitokat és félelmeiteket. Engedjétek Nekem, hogy könnyítsek fájdalmaitokon és szenvedéseiteken. Most már nem lesz túl hosszú (idő), amikor a világ megkönnyebbül a fájdalmas szülési kínoktól, amiket el kell szenvednetek ezekben az időkben.

Sose veszítsétek el a reményt. Bízzatok Bennem. Imádkozzatok Kegyelmeimért, hogy azok erősebbekké tegyenek benneteket. Hajtsátok fejeteket Vállamra és engedjétek, hogy Békém beburkolja lelketeket. Csak akkor fogjátok megérteni az örök életre vonatkozó Dicsőséges Ígéretem igazságát.

A ti Jézusotok

Az Emberiség Megváltója


Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás link

Az Én Hírnökeim most veletek vannak, hogy felkészítsék lelketeket


2011. november 3. csütörtök; 21.00

Szeretett leányom, a megjövendölt próféciák kezdenek majd ismertté válni, és az egész világ nyomon fogja majd követni azokat, hogy senki se legyen képes majd figyelmen kívül hagyni.

Oly sok Gyermekem nem ismeri az Én Atyám Könyvének, a Legszentebb Bibliának a tartalmát. Csekély tisztelet övezi János Könyvét (a Jelenések Könyvét), amelyben megadattak a végidők részletei az egész világnak. Ez az idő most eljött. Készüljetek fel mindannyian. Az igazság, melyet a Jelenések Könyve tartalmaz, nem más, mint maga az igazság. Felismeritek a jeleket? A világban lévő zűrzavar kegyetlen ütemben eszkalálódik (erősödik, fokozódik) tovább. Pénzügyi rendszeretek egy globális csoport fenyegetettsége alatt áll, amely nem csak a pénzeteket, de a lelketeket is el akarja lopni.

Az ember gonoszsága nyilvánvaló, de többségében rejtve marad. Az Én hírnökeim most veletek vannak gyermekeim, hogy segítsenek felkészíteni lelketeket. Akár felismeritek bennük azt, kik ők valójában, akár nem, az ő lelkükben uralkodó Szentlélek terjeszteni fogja a megtéréseket.

Azok, akik meghiúsítják azon Kísérleteimet, hogy kommunikáljak veletek, hamarosan meg fogják érteni az igazságot. Akkor Gyermekeim egyesülni fognak ez ellen a gonosz, sátán vezette hadsereg ellen. Ők nem fognak győzni. Az Én Örök Atyám keze minden akadályt eléjük gördít. Az Ő irgalma oly végtelen, hogy Hatalmát fel fogja használni gyermekei megvédésére, és el fogja pusztítani azokat, akik ragaszkodnak a csaló útjának követéséhez.

Bármilyen nézeteket is vallotok a felől, hogy vajon most Én szólok hozzátok, vagy sem, ennek nem lesz jelentősége. Csak a Belém, és szeretett Atyámba, a Magasságos Istenbe vetett hitetek fog számítani végül.

Az imádkozás a legsürgetőbb gyermekek, bárhol is vagytok, bármilyen is a vallásotok, bármilyen nézeteket is vallotok. Fogjatok össze és imádkozzatok a Szentlélekhez világosságért ebben az időben. A sátán megpróbál benneteket ellenem, szeretett Megváltótok ellen fordítani. Ne hallgassatok a kétségekre és a félelemre, melyet ő (a sátán) ültet a szívetekbe. Hazugságokat fog felhasználni, hogy megakadályozzon Engem abban, hogy Isteni Fényemmel árasszam el lelketeket. Az Én irántatok érzett szeretetem annyira erős gyermekeim, hogy nem számít, hogyan utasítotok el Engem, vagy hogyan fordítotok hátat Nekem, Én továbbra is hívni foglak benneteket. A Szentlélek ereje által fogom ezt tenni. Ezért az ajándékért a következő imát kell mondanotok:

Ó Jézusom, boríts be engem drága véreddel és tölts el engem a Szentlélekkel, hogy meg tudjam különböztetni, vajon ezek a szavak Tőled valók-e. Tégy engem alázatos lelkűvé. Fogadd el kéréseimet irgalommal, és nyisd meg szívem az igazságra.”

Én válaszolni fogok a legmegátalkodottabb lelkeknek (is), ha ezt az imát mondják.

Adjatok Nekem esélyt arra, hogy közelebb hozzalak benneteket Magamhoz, hogy így minél több Gyermekemet egyesíthessem a Nagyfigyelmeztetés előtt.

Ne feledjétek, az Én irántatok érzett szeretetem sosem szűnik meg, nem számít, mennyire talál süket fülekre az Én sürgős felhívásom az egységre.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com

Az időjárás szokatlan jeleket kezd el majd mutatni
2011. november 2. szerda; 19.40
Drága, szeretett leányom, az időjárás szokatlan jeleket kezd el majd mutatni, amint a föld egy új állásba mozdul, az Isteni Irgalmasságom Cselekedetére való felkészülés során, amikor eljövök mindannyiatokat még egyszer megmenteni.
A gyűlölet egyre intenzívebbé válik minden nemzeten belül. Elégedetlenség érezhető mindenhol. Az egymás iránti szeretet gyenge, miközben az önszeretet nemcsak hogy megengedett, hanem alapvető fontosságúnak tartják ahhoz, hogy valaki elfogadott legyen a mai világban.
Én el fogom törölni a föld színéről a gyűlöletet. Össze fogom zúzni az emberiség tervét, mellyel felebarátját akarja rettegésben tartani. Ki fogom törölni a lelketekben lévő arroganciát. Minden bűnt fel fogok tárni előttetek, úgy, ahogyan az az Én szememben, nyers rútságában megmutatkozik.
Miért kell oly sok kedves szívű léleknek manapság hátat fordítania az Én régi tanításaimnak? Miért most? Mi történik Isten, az Atya szeretetével, mely az ő szemükben szégyenletessé kezd válni? Megmondom nektek. Ez azért van, mert oly sok Gyermekem került tévútra a világ élvezetei által. Habár most sokat birtokolnak az általuk hajszolt anyagi javak közül, de ők továbbra is elutasítanak Engem. Az emberek lelke a sötétség oly sűrű felhőjével lett beborítva, hogy időbe fog telni, míg az Én fényem keresztülragyogja és áthatja lelküket.
A keserű szomorúság könnyeit hullatom ezekért az elveszett lelkekért, akik kétségbeesetten sóvárognak az üdvösség békéje után. Egyszerűen nem veszik észre, hogy egyedül Én hozhatom el ezt a békét megfáradt szívükbe.
Ó, mily régóta el van feledve az Én szeretetem. Én csak egy jelentéktelen gondolatfoszlány vagyok a számukra. Ők elméjük és szívük békéjét akarják, de nem fogják Tőlem kérni ezt. Csak ha kérik, akkor tudok válaszolni. Hát nem tudják ezt?
Ti, akik szerettek Engem, de gyűlölitek felebarátotokat vagy nehezteltek rá, nektek is szükségetek van az Én segítségemre. Nem akarom a hűségeteket, ha nem bántok másokkal szeretetteljesen. Ha bármilyen okból megbántjátok felebarátotokat, akkor Engem bántotok meg. Mindegy, hogyan igazoljátok cselekedeteiteket, tudnotok kell a következőt. Én érzem azok fájdalmát, akiket megsértetek. Amikor így bántotok meg Engem, nem tudtok igaz, szívből jövő szeretetet mutatni Felém.
Tanuljatok ebből. Törekedjetek alázatosságra mindenben, mielőtt Elém jöttök Szent Akaratom iránti hűségetekről esküt tenni. Ily módon tisztalelkűek lesztek, és alkalmasak arra, hogy belépjetek Királyságomba.
Ti, Gyermekeim, nagyon szerencsések vagytok, mert közületek milliók fognak Új Paradicsomom részévé válni. Ez az idő miatt van, melyben éltek. Sokan közületek gyermekeim most megmenekülhettek, oly módon, mely az előző generációknak nem adatott meg.
Fogadjátok örömmel ezt a hírt és éljetek a lehetőséggel, hogy nyitott és bűnbánó szívvel fogadjátok el az Én Isteni Irgalmasságom, míg tehetitek.
A ti Megváltó Jézus Krisztusotok

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás link
Szűz Mária: Itt az ideje, hogy Fiam átadja Isteni Irgalmasságának ajándékát

2011. november 2., szerda, 10:40

Gyermekem, közeledik az idő Fiam számára, hogy átadja Isteni Irgalmasságának ajándékát. Ezért neked a missziódra (küldetésedre), a lelkek megmentésére kell összpontosítanod. Ezért nem engedhetsz meg semmilyen figyelmetlenséget, melyek elterelnék figyelmedet a megtérés elterjesztésének legfontosabb feladatáról.

A Mennyország örvend, mert hamarosan bemutatásra kerül ez az Isteni Ajándék, a tiszta Szeretet által, melyet Fiam, minden lélek iránt a Szívében tartogat. Gyermekem, ahogy ennek a munkának az intenzitása fokozódik, úgy fog a gonosz továbbra is kínozni téged, különböző emberek által, minden lehetőséget kihasználva. Arra kaptál utasítást, hogy maradj csendben, és hogy egyedül csak a Fiamra összpontosíts.

Te, gyermekem, a kijelöltek egyike vagy azért, hogy Fiam azon kívánságát közvetítsd, hogy ebben az időben a legrészletesebben szólhasson az emberiséghez. Légy ügyes és bátor, mert ez a Szent Misszió sikeres lesz. Ez már oly rég meg volt jövendölve, és neked ehhez mindenféle égi vezetés megadatott. A szentek mind vezetnek téged, teljes erővel gyűltek össze annak érdekében, hogy biztos ne valljon majd kudarcot ez a küldetés. Nem is tudna kudarcot vallani. Többé nem szabad aggódnod ha a dolgok reménytelennek tűnnek, mert ez megtévesztés, mellyel a Csaló munkálkodása által fogsz szembesülni.

Én, a te szeretett Édesanyád, egész idő alatt együtt dolgozom veled. Általam voltál felkészítve arra, hogy drága Fiam elé járulhass. A kapott kegyelmek lehetővé tették számodra, hogy lelked megtisztulhasson úgy, hogy alkalmas lettél arra, hogy az emberiség Megváltójának dolgozhass.

Drága Fiam által a Szentháromság elé kerültél. Ez a legfontosabb küldetés, amióta Fiam elküldetett, hogy a bűntől megváltsa a világot.

Sohase engedd meg magadnak, hogy ettől a missziótól eltérítsenek. Annak a kísértésnek sem szabad engedned, hogy meghátrálj. Imádkozz Hozzám Édesanyádhoz, a védelemért, minden időben.

Szeretett Édesanyád
A Mennyország Királynéja

Az Irgalmasság anyja

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com

Azok hitetlensége sebez meg Engem a legjobban, akik azt vallják, ismernek Engem

2011. október 31. hétfő, 3:30

Drága szeretett leányom, Szent Szavam, mely egy olyan világnak adatik, ahol megfeledkeztek Létezésemről, röviddel a Nagyfigyelmeztetés után lelkeket fog lángra gyújtani.

Végre az emberiség hallani fogja Szavamat, így lehetséges lesz Számomra, hogy elvezethessem őket a földi Béke új Korszakába. Felszólítom minden gyermekemet, mindenhol, hogy tegyék félre csökönyösségüket és hallják beszélni Megváltójukat.

Habár Én sohasem fogom kinyilatkozni Második Eljövetelem időpontját, mégis azt megmondhatom nektek, hogy most lélekben fogok visszajönni. Most azért jövök, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt még egyszer megmentselek benneteket, ezáltal fognak megtérni az emberek. Kérlek, engedjétek, hogy vezesselek benneteket és engedjétek, hogy az Én legszentebb misszióm világszerte elterjedhessen, hogy vigaszt hozzon gyermekeim számára. Ne zárjatok ki Engem. Ne utasítsátok vissza Irgalmasságom Kezét. Ne hagyjátok, hogy büszkeségetek az utatokba állhasson!

Ébredjetek fel és fogadjátok el, hogy most Én beszélek hozzátok, hogy Irgalmasságom ölébe vihesselek benneteket. Végül is lelketek Irgalmasságom isteni kegyelmeivel lesznek megvilágítva, melyek mindannyiatokra ki fognak áradni.

Minden kétségek el fognak tűnni. A sátán hatalma gyorsan fog gyengülni, habár szorításáról nem fog lemondani a végsőkig.

Miközben elgondolkoztok kérésemen, tegyétek fel a következő kérdéseket magatoknak: ha hisztek Bennem, akkor miért utasítotok vissza Engem? Miért mutattok haragot és gyűlöletet azok iránt, akik az Én Nevemben jönnek? Miért magasztaljátok fel magatokat Egyházamban, gyermekeim rovására? Ne feledjétek, hogy ti, Szemeimben mind egyenlők vagytok.

Most, gyertek Hozzám alázatos szívvel! Ameddig nem így cselekedtek, addig nem élvezhetitek Irgalmasságomat, vagy nem kaphatjátok meg azokat a kegyelmeket, melyekkel már régóta el szerettelek volna árasztani benneteket.

Hangommal most minden hitetlenhez szólok, hogy Örök Atyám létezését elismerjék.

Engedjétek, hogy a Nagyfigyelmeztetés után az Örök Élet ösvényére segítselek benneteket. A Szívem fáj, amikor látom az elveszett lelkeket. De tudnotok kell a következőt: azok hitetlensége sebez meg Engem a legjobban, akik azt vallják, hogy ismernek Engem.

Szerető Megváltótok, Jézus