Az imák el tudják hárítani azokat a tervbe vett szörnyűségeket, melyek atombombák bevetését szorgalmazzák




2012. május 29. kedd, 17. 42

Drága, szeretett leányom, Prófétáim, Hírnökeim és valamennyi igaz látnokom a világban, most lélekben egyesülnek, hogy hirdessék Szent Szavamat (Üzenetemet) ebben az időben.

Akik nehéz küldetésre választattak, miszerint biztosítsák az egész emberiség lelkének felkészítését Második Eljövetelemre, azokat jelenleg arra kérik, hogy szóljanak a világnak.

Ők hamarosan sürgős imára fognak buzdítani, hogy segítsünk azoknak, akik szenvedni fognak a közelgő háborúkban.

A háborúk kitörésének ideje közel van, és sok ártatlan lélek esik majd áldozatául ezeknek, az Isten gyermekei ellen intézett, gyűlölettel teli borzalmaknak.

Sokan elszakadnak majd egymástól, különböző irányokba ezekben a háborúkban, és nagy lesz a zűrzavar a Közel-Keleten.

Annyi kis háború fog nagyméretűvé válni.

A sok, szanaszét forgácsolódott csapat, először csak kis létszámú csapatokká olvad majd össze.

Aztán a nagyobb hadseregek kerülnek majd bevonásra, sok nemzet csatlakozásával.

Mily nagyon hullatom Könnyeimet, efelett a sátán befolyása által vezetett szörnyű gonoszság felett, aki meg akarja ölni a lehető legtöbb embert, a lehető leggyorsabban.

Imádkozzatok azért, hogy ezek a háborúk enyhüljenek.

Imádkozzatok, hogy Isten gyermekei, imáik révén el tudják hárítani azokat a tervbe vett szörnyűségeket, melyek atombombák bevetését szorgalmazzák.

Drága leányom, a sátán mindent, ami hatalmában áll, meg fog tenni most, hogy arra sarkallja a Katolikus Egyházat, hogy elítéljen téged, és eretnekségnek nyilvánítsa ezeket az üzeneteket.

Nem szabad törődnöd ezekkel a támadásokkal. Mindazoknak, akik követik Tanításaimat, csak a szívüket kell követniük, mert könnyen meg fogják különböztetni az igazságot.

Ha Prófétáim nem kapnának Mennyei kegyelmeket, hogy kiállják az ilyen üldöztetést, akkor Szent Szavam (Üzenetem) Isten valamennyi gyermekének Második Eljövetelemre való felkészítésére vonatkozó Útmutatásaim nem kerülnének meghallgatásra.

Ha nem lenne az idők kezdete óta Isten valamennyi prófétájának és hírnökének makacs kitartása, akkor Isten gyermekei tudatlanok maradnának.

Ha már egyszer megkaptátok a tudást, drága Követőim, akkor soha nem szabad félnetek, hiszen ti követitek az Örök Élethez vezető utat. Semmilyen más út – függetlenül a dicsőséges, de haszontalan kísértésektől, melyek a világi csábítások felé vonzanak benneteket – nem fog benneteket elvezetni Hozzám.

Mert ha és amikor, a hazugságok Szent Eucharisztiámról elkezdenek megjelenni, bátornak kell lennetek és odébb kell állnotok.

Imádkozzatok az erőért, elszántságért és bátorságért, hogy követni tudjatok Engem az Üdvösségre vezető végső Úton.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Tudnotok kell, hogy a Jelenések Könyvében említett ezer év, pontosan azt jelenti




2012. május 28. hétfő, 20.45

Drága, szeretett leányom, amikor az ember megkérdőjelezi a Szent Bibliában lévő tanításokat, az természetes emberi reakció.

Amikor az ember elferdíti és kiforgatja a Szent Biblia tanításait, hogy azok illeszkedjenek az ő terveihez, ez sért Engem.

De amikor Felszentelt Szolgáim bírálják a Szent Biblia egyes részeit, és félredobják azokat, mintha azoknak semmi jelentőségük sem lenne, akkor ők megtagadnak Engem, az Emberfiát.

Minden, amit a Szent Biblia tartalmaz, Örök Atyámtól való, aki minden egyes szót szentesített az Ő felkentjei által.

Higgyétek el, hogy Atyám Könyve Isten Szent Igéjét tartalmazza, egyetlen szava sem hazugság.

Akkor azok, akik azt állítják, hogy tudósai és szakértői a Szent Bibliában lévő Igazságnak, miért kérdőjelezik meg Szent Szavamat, ahogyan Én azt ezekben az üzenetekben mutatom be nektek?

Igazságom most újra megadatik nektek, emlékeiteket felfrissítendő, hogy emlékeztesselek benneteket a benne foglalt tanításokra.

Nektek, Gyermekeim a földön, tudnotok kell, hogy a Dániel Könyvében és a Jelenések Könyvében szereplő próféciáknak még be kell következniük.

Tudnotok kell, hogy a Jelenések Könyvében említett ezer év, az pontosan azt jelenti.

Ha ez valami mást akarna jelenteni, akkor egy más időtartam lett volna megadva.

Egyházam, a Katolikus Egyház, még nem deklarálta meggyőződését, mert még nem tette ezt meg.

Maradék Egyházam – a földi Katolikus Egyházam megmaradó sarjai – meg fogja érteni az Én földi Béke-Korszakom valódi jelentését.

Ti az utolsó időkben éltek, de a föld meg lesz újítva.

Mindannyiatokat hívlak, Felszentelt Szolgáim. Már rekedt a Hangom, ahogy könyörögve kérlek benneteket, hogy válaszoljatok az Én Mennyből jövő, Szent Hívásomra.

Én, a ti szeretett Megváltótok, sok látnokot küldtem nektek, mostanáig. Ezek a látnokok segítettek felnyitni az elméteket ezekre az eljövendő eseményekre.

Eddig vártam, hogy kihirdessem a világnak a végső kinyilatkoztatásokat. Én most elküldöm Utolsó Hírnökömet, Maria Divine Mercy-t, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriát, a hetedik hírnököt, hogy elkészítse az utolsó fejezetet, úgy, ahogyan az fel van fedve számotokra.

Hangom, mint a mennydörgés, mely továbbra is hallatszani fog az egész világon. Ez nem szűnik meg addig a napig, amíg Én el nem jövök ítélni.

Lehet, hogy most nem figyeltek Rám. Sokan közületek el fogják utasítani Szavamat, olyan arroganciával, amely mélyen megsebez Engem.

Mások, félelmükből fakadóan, figyelmen kívül hagynak majd Engem, mert így könnyebb. De hamarosan bekövetkeznek azok a változások, amelyekről beszélek. Akkor kezd majd derengeni nektek az Igazság.

Hívlak most benneteket, és a következőket mondom nektek. Akár válaszoltok, akár nem, most vagy a jövőben, Én várom válaszotokat.

Én várok. És várni is fogok, türelmesen, egészen addig a napig, amikor futva jöttök Hozzám Védelmemet keresvén.

Soha nem mondok le az Én választott szolgáimról, akiket Én elsősorban hívtam.

Emlékeztek az első alkalomra, amikor hívtalak benneteket? Éreztétek, hogy Hangom lelketekhez szól, buzdítván benneteket, hogy egyesüljetek Velem. Most hallotok Engem?

Kérjétek, hogy kinyilatkoztassam most nektek, hogy Én vagyok, a ti Jézusotok, aki könyörög nektek, hogy jöjjetek, keljetek fel, és kövessetek Engem, ezen az Örök Életre vezető, utolsó, fáradságos és nehéz úton. Ne féljetek Hívásomtól. Bízzatok Bennem, és mondjátok ezt az imát, kérvén Engem, hogy meghallhassátok Hívásomat.

Imahadjárat (57) Ima a Papságnak – Jézus, hadd halljam meg Hívásodat

Ó, drága Jézusom, nyisd meg fülemet, hogy meghalljam a Te Hangodat
Nyisd meg szívemet a Te szerető Hívásodra
Töltsd el lelkemet a Te Szentlelkeddel, hogy fel tudjalak ismerni Téged ebben az időben

Felajánlom Neked alázatos hűségemet minden iránt, amit kérsz tőlem
Segíts, hogy megkülönböztessem az igazságot, felkeljek, válaszoljak és kövessem a Te Hangodat, hogy segíteni tudjak neked az egész emberiség lelkének megmentésében
Akaratod számomra parancs
Add meg nekem a bátorságot, hogy hagyjam, hogy Te vezess engem, hogy kellőképpen fel tudjam vértezni magam, hogy vezessem a Te Egyházadat, Új Királyságod felé.
Ámen.”

Ne feledjétek, hogy Én, Jézus Krisztus, soha nem fogom hagyni, hogy Felszentelt Szolgáim letérjenek az Igazság Útjáról. Én ott fogok állni minden saroknál, minden úton, és mutatom majd nektek a helyes irányt.

Lehet, hogy ezt időnként frusztrálónak találjátok. Lehet, hogy össze vagytok zavarodva. Lehet, hogy nem akarjátok meghallani az Igazságot. Lehet, hogy féltek. De tudnotok kell:

Én örökké szeretni foglak benneteket. Én mindig mellettetek fogok állni.

Soha nem foglak cserbenhagyni, vagy elhagyni benneteket.

Szeretett Jézusotok



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A sátán meg akar győzni benneteket, hogy Üzeneteim tőle valók


2012. május 27. vasárnap; 18.00

Leányom, Követőim közül sokan megkérdezik, hogy ezen próféciák közül oly sok, vajon miért kelt félelmet szívükben.

Sokan vélik úgy, hogy Én félelmet keltek. De ez nem egészen igaz.

A sokak lelkét elöntő félelem a megtestesülése annak, hogy amit Én mondok, az maga az Igazság.

Ahogyan bármely jó szülő is figyelmeztet egy gyermeket az élet veszélyeire.

Időnként a veszélyek, melyekre egy szülő figyelmeztet, félelmet kelthetnek. De a félelmet – melynek elébe nézünk, és amely a gonoszsággal függ össze – az ember okozza.

Ugyanez igaz a világban lévő gonoszságra. Azt is az ember okozza, akit viszont a csaló, a sátán befolyásol.

Az Isten által az emberi fajnak adott próféciák az idők kezdete óta félelmet keltettek némelyek szívében.

Ugyanakkor más helyeken nagy nevetség tárgyává váltak. Ez történt, mielőtt Noé elkezdte megépíteni a Bárkát. Miközben őt kinevették, kigúnyolták és nevetségessé tették, azok, akik félelemben voltak, azt tették, amire kérték őket. Ők építették a Bárkát, hogy megmentsék saját magukat.

Azok, akik Noét kinevették, nevetségessé tették és elutasították, el lettek pusztítva.

Az Istentől jövő valamennyi prófécia tartalmaz figyelmeztetéseket, hogy az ilyen eseményekre való felkészülésre buzdítsák az emberiséget.

Csak a lelketek felkészítése által tudjátok elviselni azt az előttetek álló kínzó gyötrelmet, melyet az ember bűnei okoznak.

Azoknak a Követőimnek, akik azt kérdezik, hogy miért kelthetnek esetleg félelmet Üzeneteim, a következőt mondom.

Ne higgyetek a hazugságoknak, melyeket a sátán ültetett a szívetekbe, hogy az Isten sosem adna a világnak olyan üzeneteket, melyek félelmet keltenek az Ő Gyermekei szívében.

Sokan közületek, különösképpen azok, akik szeretnek Engem, el lesznek fordítva Szent Szavamtól (Üzenetemtől).

A sátán egyik kedvenc gúnyolódása, hogy meggyőz bennetek arról, hogy az Isteni Üzenetek nem tartalmaznak félelmet keltő próféciákat.

Biztos, hogy az ilyen üzenetek csakis a gonosztól valók lehetnek?

Ó mennyire nevet a sátán saját ravasz megtévesztésén.

A sátán meg akar győzni benneteket arról, hogy Üzeneteim tőle (a sátántól) valók, ő nagyon elszánt, hogy meggyőzzön benneteket, hogy ne kövessétek Útmutatásaimat.

Nektek, Követőim, el kell mondani az Igazságot.

Fel kell, hogy készítselek benneteket, és ez azt jelenti, hogy előre figyelmeztetlek benneteket az eljövendő dolgokat illetően, csakis a ti védelmetekben. A megmentésetek érdekében.

Soha ne hallgassatok az ilyen hazugságra.

Üzeneteim az egész teremtés iránti Isteni Szeretetemből adatnak nektek. Engedjétek meg Nekem, hogy jó szülőként vezesselek benneteket.

Ha Rám hallgattok, és követitek az imádkozásra vonatkozó Útmutatásaimat, Én meg foglak védeni benneteket.

A félelem nem Tőlem való. Ha hisztek Bennem, és bíztok Bennem, nem lesz bennetek félelem, nem számít, hogy a gonosz mennyire mutatkozik meg nektek az emberiség bűnein keresztül.

Egyetlen dolgot nem tehettek meg soha: nem rejtőzhettek el azt feltételezve, hogy minden rendben lesz.

Mert ha ezt teszitek, elutasítjátok a gonosz létezését a világban.

Fogadjátok el, hogy a sátán létezik. Higgyetek abban, hogy az imádság enyhítheti, és enyhíteni is fogja az ő hatalmát.

Majd álljatok fel, és vállaljatok felelősséget, az Én, Jézus Krisztus követőjeként.

Amikor az igazsággal szembesültök, engedjétek, hogy Én vezesselek benneteket, és akkor nem fog félelem költözni a szívetekbe.

Szeretett Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Fondorlatos eszközökkel el akarják űzni XVI. Benedek pápát Péter Székéből




2012. május 26. szombat; 16.00

Örömmel tölt el, hogy újból itt vagy Velem. Fontos, hogy a Közelemben maradj most, leányom. Az idő rövid, és sok teendőd van még.

Ma azt kérem Követőimtől, legdrágább leányom, hogy állhatatosan imádkozzanak az Én szeretett Helytartómért, XVI. Benedek pápáért. Ő, az Én Szent Szolgám, rettenetes üldöztetést áll ki, zárt ajtók mögött a Szentszékben.

Már mondtam nektek korábban, hogy a Szabadkőműves Csoportok, melyeknek a Vatikánon belül satuszerű szorításuk van, ki akarják tenni Szeretett Pápámat.

És ők azt tervezik, hogy fondorlatos eszközökkel elűzik őt (XIV. Benedek Pápát) Péter Székéből.

Ő kénytelen lesz (el)menekülni – amint azt már korábban mondtam nektek -, mivel nemigen lesz más választása.

Soha nem szabad elfogadnotok semmit, ami nem az Igazság.

Soha nem szabad elfogadnotok a Szentszékem falain belülről eredő eretnekséget. Ha mégis ezt teszitek, azzal eltávolítjátok magatokat Tőlem.

Sokatoknak majd titokban kell a Szentmisét bemutatnotok, és minden bátorságotokra szükségetek lesz, amit megkaphattok, ha Hozzám imádkoztok, és kéritek, hogy tegyelek benneteket erőssé.

A változások magában a Szent Eucharisztiában veszik majd kezdetüket. Hamarosan azt mondják majd nektek, hogy a Szentáldozás, az Én Valóságos Jelenlétem, valójában, valami más.

Azt mondják majd nektek, ez más dolgokat jelent. De ez egy szörnyű hazugság.

A Szent Eucharisztia az Én Testem és Vérem, mely azért adatott nektek, hogy lehetővé tegye Számomra, hogy Szentlelkemmel eltöltselek benneteket, hogy a lelketeknek szükséges táplálékot megadjam nektek.

Mikor eljön az idő, és nektek, Felszentelt Szolgáim, bemutatják az új, modern értelmezést, akkor tudni fogjátok, hogy a megfertőzés már elkezdődött.

Ekkor kell majd nektek felkészülni. Fogjatok össze, és védjétek meg Keresztre feszítésem Igazságát. Ne fogadjátok el a hazugságokat, a Szentmisében és a Szent Eucharisztiában való változtatásokat. Mert, ha elfogadjátok, akkor Jelenlétem el fog veszni Isten valamennyi gyermeke számára.

Kövessetek Engem. Ez a legnagyobb kihívás, amivel valaha is szembe kell majd néznetek, de Én meg fogom adni nektek a Kegyelmeket, hogy megkülönböztessétek az igazságot attól a szentségtörő kitalációtól, melynek az elfogadását fogják kérni tőletek az Én Szent Nevemben.

Ez az idő közel van. Állhatatosan kell imádkoznotok, hogy ő addig maradhasson, ameddig csak lehetséges, mert amint ő távozik, a csaló, azaz a Hamis Próféta, elfoglalja az ő helyét.

Ó mennyire ömlenek most könnyeim az Én Szeretett földi Egyházamért. Mindazon felszentelt szolgáim, akik elfogadjátok Szent Szavamat (Üzenetemet) úgy, ahogyan az most nektek adatik, figyeljetek most Rám.

Hűségeseknek kell maradnotok a Szentmiséhez, és fenn kell tartanotok a napi Áldozatbemutatást. Mert hamarosan egy hazugság elfogadására lesztek kényszerítve.

A Keresztre feszítésem iránti tiszteletből bemutatott napi Áldozatot, valamint a Bor Véremmé, a Kenyér Testemmé való átváltoztatását meg fogják változtatni, ki fogják forgatni, és a Hamis Próféta által bevezetésre kerülő új törvények által rágalmazni, becsmérelni fognak Engem.

Most kérnetek kell Segítségemet ezen, az Imahadjárat (56)-os imája által. Ez a Papoknak szól, akik Védelmet keresnek a Szent Eucharisztiának.

Ó, Drága Atyám, a Te Drága Fiad nevében, aki feláldozta Magát a Kereszten az egész emberiségért
Segíts meg engem, hogy hűséges maradjak az Igazsághoz
Boríts be engem a Te Fiad Drága Vérével, és add meg nekem a Kegyelmeket, hogy továbbra is hittel, bizalommal és becsülettel szolgáljalak Téged, papi szolgálatom hátralevő részében

Soha ne engedd, hogy eltérjek a Szentmise-Áldozat valódi értelmétől vagy a Szent Eucharisztia, Gyermekeidnek való bemutatásától
Add meg nekem az erőt, hogy Téged képviseljelek, és úgy tápláljam a Te nyájadat, ahogy táplálva kell, hogy legyenek, a Te Fiad, Jézus Krisztus, az Emberiség Megváltójának Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével.
Ámen.”

Kérlek, tudjátok, Szeretett Felszentelt Szolgáim, hogy Én mindennap veletek vagyok.

Én támogatlak benneteket. Hagyatkozzatok Rám, és Én Szent Szívem közelében tartalak benneteket, ezekben, a Katolikus Egyházon belüli rettenetes gyötrelmes időkben.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Mindazok, akik megmentették magukat (*) az Én szememben, azok nem fogják elszenvedni a Nagyfigyelmeztetés alatt a Tisztítótűz kínját



2012. május 24. csütörtök; 18.30

Mikor eljön a Nagyfigyelmeztetés ideje, drága, szeretett leányom, számos jel lesz látható.

Azért mondom ezt el nektek, hogy Isten valamennyi gyermekét emlékeztessem, előre fel kell készülniük.

Két csillag fog összeütközni, és sokan fognak rettegni.

Nincs mitől félni, mert ez a legnagyobb ajándék, melyet azért hozok, hogy egyetlen lélek se jusson a pokol tüzére.

Majd Keresztem fog megjelenni az égen, és mindenki észre fogja venni.

Sokan fognak félelmükben összeesni, és egy földrengésszerű nagy rázkódást lehet majd érezni.

Aztán beáll a csend.

Mindig úgy készüljetek erre a napra, mintha ez holnap lenne. Keressétek most az üdvösséget, és tárjátok fel Nekem bűneiteket.

Aki katolikus, annak el kell mennie gyónni.

Azoknak, akik nem katolikusok, az Imahadjárat (24)-es imáját kell imádkozniuk, melyet a világ többi részének adok, Teljes Bűnbocsánatom elnyeréséért.

Teljes Bűnbocsánatom ajándéka, Isten összes, valamennyi hitvallású gyermekének szól, és nagy megtisztulást kínál. Ne utasítsátok vissza ezt az Ajándékot. Fogadjátok azt el.

Azon katolikusoknak, akik megkérdőjelezik Ajándékomat, és akik irigykedve bírálják Ajándékomat, a következőt mondom.

Azt hiszitek, hogy Én nem adományoznám ezt a Szentséget Isten valamennyi gyermekének?

Legyetek nagylelkűek, nemes szívűek, és boldogok, hogy ezt Teszem. Azt gondoljátok, hogy nekik nem kellene ilyen Ajándékot kapniuk? Ha azt gondoljátok, akkor ti nem szeretettek Engem igazán.

Boruljatok térdre, és dicsőítsétek Istent ezért a csodálatos Ajándékért, mely az emberiségnek adatik lelkük megmentésére.

Aztán, a Nagyfigyelmeztetés alatt, mindazok, akik megmentették magukat (*) az Én Szememben, nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz kínját.

Azok, akik felfedvén előttük, meglátják saját bűneiket az Én Szememen keresztül, ez sokként fogja érni őket.

Sokak számára nehéz lesz elfogadni, mennyire megfeketedett a lelkük.

Azok, akikkel ez történik, és bűnbánatot fognak mutatni, megbocsátást fognak kérni Tőlem. És Én meg fogok bocsátani.

De néhányan nem fognak megbánást mutatni, és szívükben mentegetőzni fognak az általuk elkövetett szörnyűségekért, ahogy azok Szemeim előtt megjelennek. Ők nem fogják megbánni bűneiket, és arcul ütnek majd Engem.

Mindkét esetben a megtisztulás tüzét és szenvedést fog érezni minden bűnös.

Bűneik súlyától függ majd, hogy meddig fog ez tartani.

Azoknak, akik eltávolodtak Tőlem, szükségük van imáitokra. Ők kapni fognak még időt, hogy visszatérjenek Hozzám, és Bocsánatomat kérjék.

De az az idő lehet olyan rövid, mint egy nap, vagy olyan hosszú, mint pár év. Atyámat kivéve senki sem tudja Második Eljövetelem időpontját.

A két esemény közötti időszak nem lesz olyan hosszú, ahogyan azt talán gondoljátok.

Gyermekeim végül felismerik majd, milyen időkben is élnek, és elfogadják az Igazságot.

Ti, akik már ismeritek az Igazságot, és akik hisztek Bennem, nektek kötelességetek imádkozni azokért a lelkekért, akik nem fogják elfogadni Nagy Irgalmasságomat.

Leányom, leghőbb Óhajom, hogy megmentsem az egész világot, köztük azokat is, akik Számomra elvesztek.

Követőim minden imája – akik egyetlen hangként egyesülnek -, segíthet Nekem ezt megtenni.

Menjetek szeretetben. Mindig bízzatok Bennem, mert az idő rövid, és az emberiség megmentésének tervei Örök Atyám kezében nyugszanak.

Szeretett Jézusotok

* Akik megbánást tanúsítanak, és igyekeznek jóvátenni elkövetett vétkeiket (A szerkesztők)

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: A világban lévő szenvedés most egyesítve lett Fiam, Jézus szenvedésével



2012. május 23. szerda; 15.38

Drága leányom, beszélj minden Gyermekemnek a szeretetről és védelemről, melyet Felajánlok azoknak, akik hívnak Engem.

Végre Szent Szavam meghallgatásra talál a földön, és sok lélek áll készen arra, hogy megtegye a legnagyobb előrelépést, hitüket illetően, hogy befogadják Fiam, Jézus Krisztus Isteni Irgalmasságát.

Keveset tudnak arról, hogy az Új Paradicsomba, a Béke Új Korszakába való belépés nem más, mint egy egyszerű dolog.

Nézzetek fel, és fogadjátok el, hogy elsődlegesen ti, az Én gyermekeim vagytok.

Ismerjétek el, hogy mindegyikőtöket Én teremtettem, egyikőtöket sem véletlenül, és hogy ti az Én gyermekeim vagytok. Az Én Családom. A Szeretteim.

Szívem telve van gyengéd szeretettel mindannyiatok iránt.

Sokan azt gondolják, hogy mivel Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, ezért Hatalmam büszkeséggel tölt el Engem.

Ez, természetesen, sosem történhet meg.

Hogyan is homályosíthatja el egy szülő, gyermeke iránt érzett őszinte szeretetét a büszkeség?

Én mindannyiatokért szenvedek. Sírok azokért, akik elvesztek Számomra. Minden hatalmat fel fogok használni, hogy elveszett Gyermekeimet visszavezessem Családomhoz, Királyságomba.

Gondoljatok egy szülőre, akit elutasít a gyermeke. A fájdalom, melyet Én érzek, nem Magam iránt, az ő Atyjuk iránt érzem, hanem irántuk, és amiatt a gyötrelem miatt, melyet elszenvednek majd, ha Én nem tudom őket megmenteni.

A világban lévő szenvedés most egyesítve lett Fiam, Jézus szenvedésével.

Hogy miért teszem Én ezt? Miért engedem meg a szenvedést? A bűn miatt.

Azok a bűnösök, akik nem önszántukból jönnek Hozzám, csak mások szenvedése által menthetőek meg.

Azok, akik ebben az életben szenvednek, meg lesznek jutalmazva Ajándékaimmal a következő életben.

Az Engem szerető gyermekeim részéről önként felajánlott segítség, hathatós fegyver a sátánnak tulajdonított hatalommal szemben.

Akik Fiam oldalán harcolnak mások lelkének a megmentéséért, azok az egész emberiséget képesek megmenteni.

A sátán csak azzal a hatalommal rendelkezik, amit kapott – egy hatalommal, mely nem vehető vissza az Ítélet Napjáig.

Drága gyermekek, sokan közületek nem értik az Isteni törvényeket, melyek megengedik ezeket a dolgokat. De bízzatok Bennem, mert Én felfedem ezt.

A sátán el fogja lopni azon Gyermekeim lelkét, akik nem hisznek Bennem, vagy abban a jóságban, melyet Gyermekeimnek nyújtok.

A sátán tehetetlenné válik, mikor a bűnösök szenvedéseik által áldozatokat hoznak, hogy megmentsék testvéreiket a pokolra jutástól.

A sátánt tehetetlenné teszi, mikor Gyermekeim azon bűnösökért imádkoznak, akiket meg kell menteni.

Az ima a védőpajzs Gyermekeimnek, akik segíteni akarnak Nekem megmenteni az egész emberiséget.

Gyermekeim, fogjatok össze Fiammal, és segítsetek Nekem végre egyesíteni Családomat.

Segítsetek Nekem, hogy mindannyiatokat elvihesselek az új, csodálatos Béke Korszakba.

Csak akkor teljesedhet be Akaratom a földön, amint az a Mennyben van.

Menjetek gyermekek. Egyesüljetek imában. *

Működjetek együtt Velem, Atyátokkal, Családom megmentésében segédkezve.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Igazságom Könyve tűzként fog terjedni, gyorsan az egész világon



2012. május 22. kedd; 15.20

Drága, szeretett leányom, hamarosan kibontakozik ezen Szent Küldetés következő szakasza.

Igazságom Könyve tűzként fog terjedni, gyorsan az egész világon.

A megtérés gyors lesz, és Szent Szavam minden nyelven hallatszik majd.

Isten minden gyermeke, egytől-egyig, terjeszteni fogja Üzeneteimet, és el fogja őket tölteni a Szentlélek.

Ajkaik tudtul adják majd az Igazságot, mindannyian nyelveken prófétálnak majd, hogy az Igazság gyorsan hallhatóvá váljon.

Nem szomjaznak majd többé Isten gyermekei, akik összezavarodott állapotban tévelyegnek lelkük üressége miatt.

A Jelenlétem iránti kínzó éhség csillapítva lesz, mikor táplálékot Hozok azon lelkeknek, akiknek égető szükségük van rá.

Amikor ez megtörténik, a világon csak nagyon kevés lélek nem lesz tudatában Nagy Irgalmasságomnak.

Fogadjátok el Ajándékomat, Szent Szavamat (Üzenetemet), Igazságom Könyvét, és tegyétek azt a magatokévá, mert anélkül olyanok lesztek, mint a lélek nélküli test.

Ha befogadjátok Bölcsességem Szavait (Üzeneteit), akkor újra teljessé váltok.

Mikor újra teljessé váltok, készen álltok majd arra, hogy Velem tartsatok a Béke Új Korszakába a földön.

Várakozzatok most, szeretett Követőim, mert Írott Szavam hamarosan veletek lesz, és lelketekben szeretettel és békével fogtok örvendezni.

Menjetek hát, Követőim, ti mindannyian.

Ti, a szeretteitek és valamennyi hívő: prófétáljatok a Nevemben.

Jöjjetek Velem, miközben az Örök Életre vezetlek benneteket.

Szeretett Jézusotok

Az egész Emberiség Megváltója

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Egyre közeledik a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje



2012. május 21. hétfő, 20.15

Drága, szeretett leányom, egyre közeledik a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje.

De még mindig nagyok sok a teendő, a lelkek, Nagy Irgalmasságomra való felkészítésében.

Hívom mindazokat, akik szeretnek Engem, hogy imádkozzanak állhatatosan az Általam áhított globális megtérésért.

Nagyon sokan fognak Karjaimba futni, lelküket elárasztja a megkönnyebbülés, mert tudni fogják, hogy Én vagyok az, az ő Szeretett Jézusuk, aki hívom őket.

Nagyon sokan fognak harcolni az Igazság ellen, amikor az feltárul előttük. A bizonyíték, amit Én fel fogok tárni, nem lesz elég ahhoz, hogy lángra lobbantsa a szeretetet lelkükben.

Őket már ellopták Tőlem, és mégsem akarnak szabadulni az őket foglyul ejtő fenevadtól, aki elnyelte az ő lelküket.

Leányom, terjesszétek Szavamat, amilyen gyorsan csak tudjátok.

Ne törődjetek azok gúnyolódásaival, akik próbálnak megállítani benneteket.

Keljetek fel, és hirdessétek az Én Legszentebb Szavam, bármi áron.

Azok, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és megpróbálnak megalázni benneteket, ők folyamatosan keresztre feszítenek Engem. Ők nem titeket, hanem Engem, az ő Szeretett Megváltójukat kínozzák.

Az emberi vélemény nem számít. Csak a lelkek számítanak, akiket Én szeretnék megmenteni.

Imádkozzátok ezen, az Imahadjárat (55)-ös imáját: Felkészülés a Nagyfigyelmeztetésre

Ó, Drága Jézusom, kérlek nyisd meg Isten valamennyi gyermekének a szívét a Te Nagy Irgalmasságod ajándékára

Segítsd meg őket, hogy elfogadják a Te Isteni Irgalmasságodat, szeretettel és hálával

Engedd, hogy alázatossá váljanak Előtted, és bűneik bocsánatáért esedezzenek, hogy a Te Dicsőséges Királyságod részévé válhassanak. Ámen.”

A világban hamarosan sok millióan fogják meghallani Hívásomat, és több lélek tud és fog megmenekülni.

Sose feledjétek Isteni Irgalmasságom Rószafüzérének naponta történő imádkozását a lelkek megmentéséért.

Menjetek békével és szeretettel.

Szeretett Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek

2012. május 20. vasárnap, 18.10

Drága, szeretett leányom, mondd el Isten gyermekeinek, hogy ma, a világban levő Prófétáimat ugyanúgy elutasítják, mint a kezdetekben.

Azokat akik ma azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, de nem kapnak üzeneteket Istentől, őket majd befogadják és elfogadják.

Azok, akik Szent Szavamat hirdetik, és Atyám Nevében prófétálnak, ők fogják elszenvedni a legnagyobb elutasítást.

A papok és a papság támadni fogják jelenkori Prófétáimat, mert a sátán vakká teszi őket Szent Szavamra.

Bárkinek, aki megpróbálja megállítani Isten igaz prófétáit, tudnia kell, hogy súlyos bűnt követ el Isten szemében.

Felszentelt szolgáim, és azok, akik hirdetik Tanításaim igazságát, meg lesznek büntetve, ha megpróbálják meghiúsítani ezt a Szent Küldetést.

Nektek, akik nem hisztek – ma, a világnak adott – Szent Szavamban, csendben kell maradnotok.

Mert, ha nem maradtok csendben, és bíráltok Engem, akkor felelősségre lesztek vonva, és sírni fogtok, meg könyörögni Hozzám, hogy bocsássak meg nektek.

De akkorra már az általatok okozott kár érezhető lesz ott, ahol a lelkek elveszettek lesznek.

Soha ne utasítsátok el – a prófétákon keresztül, nektek adott – Szent Szavamat.

Fogadjátok be és fogadjátok el, mert sok munkára van szükség az emberiségnek, az Új Királyságomra való felkészítéséhez.

Ne feledjétek ezt.

Amikor az Emberiség elutasítja Szavamat az akkorra várható, amikor a sátán körüljár a földön.

Amikor Isten egy hithű Szolgája elutasít Engem, ez olyan, mintha tőr járna át Engem.

Ez a legfájdalmasabb minden elutasítás közül.

Jöjjetek Hozzám, ti mindannyian. Ha nem hisztek, akkor imádkozzatok, hogy hamarosan meglássátok az igazságot.

Ha bármilyen kétely van bennetek, forduljatok Hozzám, és kérjetek Engem, hogy nyissam meg szíveteket.

Hadd töltselek el benneteket kegyelmekkel, hogy segítsetek Nekem időben összeegyűjteni a lelkeket a világ minden részén.

Ne higgyétek azt, hogy Második Eljövetelem meg tud vagy meg fog valósulni Prófétáim segítsége nélkül, akiket azért küldtem, hogy felkészítsenek benneteket, hogy alkalmassá váljatok belépni Királyságomba.

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat, azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek.

Jaj azoknak, akik ízekre szedik Prófétáimat, mert felelniük kell majd Szent Atyám, a Magasságos Isten ellen elkövetett vétkeikért.

Rajta, nyissátok ki szemeteket.

Figyeljetek és vegyétek észre, amikor Én kinyilatkoztatom nektek az igazságot.

Ne fordítsátok el fejeteket.

Ne csukjátok be szemeteket.

Itt az idő, hogy válasszatok.

Kövessetek Engem, és segítsetek elvezetni Gyermekeimet az Örök Életre.

Ha hátat fordítotok, megvonjátok a lehetőséget a lelkektől, hogy megmentsék magukat az Én szememben.

Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Szűz Mária: A gonosz azokat támadja, akik a legjobban szeretik Istent




2012. május 20. vasárnap; 12.15

Gyermekem, ahogy egyre többen elfogadják Isten gyermekei közül ezen Szent Üzeneteket, úgy egyre többen fogják azokat elutasítani is.

A gonosz mindazokat kísérteni fogja, akik a legközelebb állnak Fiamhoz, hogy fordítsanak hátat Neki.

Ők fognak a legjobban szenvedni, és kételyeik elzárják elméjüket az igazság elől.

A gonosz azokat támadja, akik a legjobban szeretik Istent.

Ha a gonosz vakká teszi őket az igazságra, akkor ő győz.

Azok, akik tisztelnek engem, az Isten Anyját, ők is célpontjaivá válnak a gonosznak, mikor is eltávolítja őket az Igazság Könyvétől.

Ő, a gonosz, sosem adja fel. Olyan szörnyű gyötrelmet okoz a szerető lelkeknek, hogy ők meg fogják tagadni Isten Igéjét.

Kérem mindazokat, akik szeretik Fiamat, hogy hallják meg hívásomat. Meg kell hallgatnotok, mikor Fiam szól hozzátok.

Ne utasítsátok vissza a lehetőséget, hogy segítsetek testvéreiteknek elnyerni a nekik megígért örök életet.

Ne engedjétek, hogy a csaló által elültetett kétségek megakadályozzák lelkek millióinak a megmentését.

Heves ellenállás fog gyötörni benneteket a mai naptól kezdve.

Engem kell, hogy hívjatok, Édesanyátokat, hogy segítsek, vezesselek és irányítsalak benneteket az igaz úton.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: Ne az Én Kezemtől féljetek, hanem ellenségeitek kezétől



2012. május 18. péntek; 15.20

Ma azért beszélek veled, drága leányom, hogy megvigasztaljam azokat, akik félnek a jövőtől.

Drága gyermekek, a jövő az Én Szent Kezemben nyugszik.

Elérkezett az idő, hogy megvalósuljon az új Királyság, az a Királyság, amelyben Szeretett Fiam fog uralkodni.

Ez az utolsó szakasza a föld felkészítésének arra, hogy megsokszorozódjon azok száma, akik szeretik Fiamat, és egyúttal Engem is.

Sok mindennek meg kell történnie, mert Isteni Akaratomnak be kell teljesednie, és ehhez ima, türelem és bátorság szükségeltetik.

Ne az Én kezemtől féljetek, hanem ellenségeitek kezétől.

A sok gonoszság elburjánzott a világban, és elérkezett az idő Számomra, hogy megbüntessem azokat a nemzeteket, akik gyötrik és kínozzák az Én gyermekeimet a földön.

Amint megkezdődik a küzdelem, azon Házak, akik tisztelnek Engem, Istent, az Atyát, meg lesznek újítva.

Hamarosan rá fognak döbbenni, hogy miként utasították el az egy Igaz Messiást, akit Én küldtem a világba, Fiam, Jézus Krisztus személyében, hogy üdvözítse a világot.

Akkor azok, akik hisznek Fiamban és Bennem, Istenben, az Atyában, egyként fognak felkelni, hogy felkészítsék a földet, hogy Fiam Második Eljövetele bekövetkezhessen.

Csak akkor fog Fiam visszatérni, amikor a megtisztulás befejeződött.

A megtisztulás – amelyről beszélek – az, amikor a jók el lesznek különítve a gonoszoktól. Még mindig van idejük megbánni bűneiket azoknak, akik a sátán által a lelkükbe plántált hazugságokkal telve élik életüket.

Én mindent meg fogok tenni, hogy megmentsem őket a fenevadtól, mert Én nem mondok le olyan könnyen Gyermekeimről.

Az Általam jóváhagyott különböző Isteni Beavatkozások révén, Én megpróbálom majd Irgalmas Karjaimba venni őket, hogy megmentsem őket.

A Bennem való hit és bizalom az út az Örök Élethez.

Csak Fiam – a Világ Megváltója – által jöhettek Hozzám, a Világmindenség Atyjához.

Mert, ha Hozzám jöttök, akkor bizonyára megmenekültök a Bűntől.

Hogy megmeneküljetek a Bűntől, meg kell mentenetek magatokat Fiam Szemében.

Ahogy Én elküldtem Fiamat első alkalommal, hogy megszerezze nektek az üdvösséget, ugyanúgy elküldöm Őt újra, hogy megmentsen benneteket még utoljára, mielőtt az Új Ég és az Új Föld eggyé olvad.

Azok, akik nem hajlandók elfogadni Fiam Nagy Irgalmasságát – ezután az utolsó Hadjárat után, hogy elvigye valamennyi Gyermekemet a Paradicsomba, ami az ő jogos örökségük – örökre elvesznek.

Utána már nem lehet visszakozni.

Sose felejtsétek el, hogy ki vagyok Én.

Én Vagyok Isten, az Atya, és Én teremtettelek titeket.

Szeretlek benneteket.

Vágyom arra, hogy hazavigyelek mindannyiatokat, de mily nagyon folynak Könnyeim.

Azért, mert oly sokan lesznek azok, akiket Én nem fogok tudni megmenteni, hacsak nem fordulnak Felém, és nem kérik Segítségemet.

Ez a Mennyekből jövő hívás meg volt jövendölve.

Csak az Isten Bárányának, Fiamnak van hatalma kinyilatkoztatni nektek az előttetek álló eseményeket.

Csak Ő nyithatja fel a Pecséteket.

Ő épp most teszi ezt, a Hetedik Angyal, a Hetedik Hírnök segítségével.

Nyissátok ki szemeteket és fogadjátok el végre, hogy a megjövendölt Igazság Könyve most szemetek láttára, fejezetről fejezetre tárul fel.

Fogadjátok ezt úgy, mint egy Ajándékot, mert ez hozza el majd nektek az örök életet.

Szeretett Mennyei Atyátok

A Magasságos Isten





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Az Egy-Maradék-Egyház, mely állni fog, legyőzetlenül, az Új Jeruzsálem feltámadásáig



2012. május 18. péntek, 10.48

Drága, szeretett leányom, mostanra már tudnod kell, hogy Szentlelkem kezd fokozottan elterjedni a világban. Az Igazság Lángja el fogja ragadtatni a világot, és eltölti majd sokak lelkét Nagy Irgalmasságom iránti egyszerű csodálattal.

Sok megbeszélés (vita) fog folyni, és ekkor Maradék Hadseregem fel fog emelkedni, hogy hatalmas erővé váljon az Antikrisztus elleni küzdelemben.

Maradék Keresztény Egyházam el fogja juttatni a Szent Evangéliumot a világ minden szegletébe.

Tűz fog kiáradni mindazokra, akik megpróbálnak ártani Maradék Egyházamnak. Mert csak kevesen lesznek képesek ellenállni Szent Szavam Igazságának, amikor azt megmutatják nekik.

Olyan sokan lesznek, hogy több mint 20 milliót fognak számlálni.

Vezetők fognak kiemelkedni közületek, és bizonyos helyeken hiteteket titokban kell gyakorolnotok majd.

Ti fogjátok vezetni Tanításaim Hadjáratát, és Imahadjáratom lesz a ti fegyvereket az ellenség legyőzéséhez.

Az idegenek közel kerülnek majd egymáshoz, a különböző országokból származó emberek egybegyűlnek majd, és a múltban, a különbözőségek miatt szétszakadt vallások mind egyesülni fognak.

Az Egy-Maradék-Egyház, mely állni fog, legyőzetlenül, az Új Jeruzsálem feltámadásáig.

Ez Második Eljövetelemkor fog bekövetkezni.

Akkor majd Új Jeruzsálemem feltámad hamvaiból, azon hamvakból, amelyről a Velem ellenségesek azt gondolták, hogy földi Egyházam porig lett égetve.

És akkor ez következik:

Az Új Kezdet.

Az Új Korszak.

Az Új Ég és az Új Föld.

Az ideje annak, hogy Atyám Isteni Akarata végre megvalósuljon.

Kelj fel most, Hadseregem. Terjeszkedjetek és terjesszétek ki szárnyaitokat. Soha ne térjetek el a Szent Bibliában levő Igazságtól.

Soha ne kételkedjetek a Szentírás szavaiban.

Közületek azoknak – beleértve földi Egyházam tagjait is-, akik kételkednek, meg kell nyitnotok szíveteket az Igazságra.

A Biblia Isten Szent Igéjét tartalmazza. A Biblia a teljes Igazságot tartalmazza.

Az nem hazudik.

Ha tagadjátok a benne foglalt Igazságot, akkor Isten Igéjét tagadjátok.

Megváltótok

Jézus Krisztus





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Szűz Mária: Ez a Pecsét meg volt jövendölve János Könyvében




2012. május 17. csütörtök; 8.50

Gyermekem, Isten gyermekei képesek lesznek megvédeni hitüket, bátorságukat és biztonságukat bármilyen háború során, amennyiben továbbra is imádkozzák az Imahadjárat „Az Élő Isten Pecsétje” imáját.

Ez az egyik utolsó, és egyben legnagyobb Védelmi Pecsét, a Mennyből, az emberiségnek küldött valamennyi ima közül.

Ez segít kibírni mindent, bármely eljövendő üldöztetés során, különösképpen elnyomás és háború idején.

Ez a Pecsét meg volt jövendölve János Könyvében, és sok isteni erő társul hozzá.

Tartsátok becsben, és ne csak saját magatok, de családotok védelmére is használjátok.

Szükség van most erre az emlékeztetőre.

Menjetek békével.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Alakítsatok imacsoportokat a „Jézus az Emberiséghez” üzeneteknek szentelve



2012. május 16. szerda; 17.38

Drága, szeretett leányom, nyomatékosítanom kell mindazoknak, akik hisznek Bennem, hogy imádkoznotok kell nemzeteitekért.

Ahhoz, hogy ezt hatékonyan tegyétek, imacsoportokat kell alakítanotok a „Jézus az Emberiséghez” üzeneteknek szentelve.

Használjátok fel ezt a Csoportot arra, hogy a nektek adott Imahadjárat minden imáját imádkozzátok.

Leányom, Mária *, meg fogja szervezni, hogy olyan formában legyenek az imák összeállítva, amely lehetővé teszi számotokra, hogy kinyomtathassátok azokat, bárhol a világon.

Kérlek, terjesszétek Szent Szavamat (Üzenetemet) a papság minden tagja felé.

Néhányuk el fogja utasítani Üzeneteimet.

Mások szeretettel fogadják majd szívükbe azokat.

Ugyanakkor a legtöbb helyen kigúnyolnak és elutasítanak majd benneteket az Én Szent Nevemben.

Úgy fogtok szenvedni, mint ahogyan Apostolaim szenvedtek, és nevetség tárgyává lesztek téve földi Egyházam bizonyos köreiben.

Ezek a szóbeli és gyalázkodó támadások fokozódni és erősödni fognak, és bántani fognak benneteket. De Én a következőt mondom.

Ne feledjétek, hogy az irántatok mutatott gyűlölet bizonyítani fogja, hogy valóban Én, a Ti Jézusotok szólok hozzátok a Mennyből.

Emiatt a szenvedés miatt, Én újra és újra felemellek benneteket, minden egyes alkalommal, amikor a földre löknek titeket.

Felemellek és erősebbé Teszlek benneteket, mint valaha voltatok.

Hogy miért teszem Én ezt? Azért Teszem, hogy alkalmassá és erősebbé váljatok Szent Szavam (Üzenetem) terjesztésére.

Mert csak ekkor fogtok nagyobb Ajándékokat kapni, melyeket Szentlelkem által fogok megadni nektek.

Hát, keljetek fel, és készítsétek fel jobban nemzeteteket, hogy ők megkapják majd a Fenevad Bélyegének elkerüléséhez szükséges védőpajzsot.

Soha ne feledjétek el az Élő Isten Pecsétjének fontosságát.

Ez nemcsak lelki, de fizikai védelmet is fog nyújtani nektek és családotoknak.

Áldottak vagytok, hogy megkapjátok a Pecsétet, és a ti feladatotok az, hogy biztosítsátok, hogy Isten minél több gyermeke megkapja azt, mindenütt.

Ne feledjétek, Én ott állok minden Követőm mellett, minden percben, és amikor ők az Általam adott munkát végzik, akkor különleges Kegyelmekben részesülnek, mely bátorrá, erőssé és elszánttá teszi őket, a világon minden férfi, nő és gyermek lelkének megmentésére.

Szeretett Megváltótok

* Maria Divine Mercy, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária látnoknő





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Szűz Mária: A világban lévő látnokaimat arra fogják kérni, hogy imádkozzanak annak érdekében, hogy egy világháborúval járó veszélyek elháruljanak



2012. május 16. szerda, 09.00

Gyermekem, kérlek, próbálj erős maradni, ebben a Fiamnak végzett munkában.

Fontos, hogy mindazok, akik hisznek a – jelenleg a világnak adott – Szent Szó (Üzenet) igazságában, maradjanak higgadtak.

A ti feladatotok az, hogy válaszoljatok szeretett Fiam kéréseire. Az ima és a Fiamba vetett bizalom fogja eredményezni a ti üdvösségeteket.

Az Élő Isten Pecsétjének ajándéka lesz a ti legnagyobb védelmetek háború vagy viszály idején.

Azáltal, hogy – ezen ingyenes ajándék elfogadásával – hűséget fogadtok Istennek, az Atyának, szabadok maradtok.

Sose felejtsétek el az ima erejét, hatalmát, és hogy ez enyhíteni tudja az ilyen események hatását.

Sajnos, sok ilyen eseménynek be kell következnie, mert ezeket már megjövendölték.

Gyermekek, Én szólítalak mindannyiatokat, akik tiszteltek engem, a ti Áldott Édesanyátokat, hogy értsétek meg, ez egy Mennyből jövő hívás.

A világban lévő valamennyi látnokomat arra fogják kérni, hogy imádkozzanak annak érdekében, hogy elháruljanak egy világháborúval járó veszélyek.

Ki kell tartanotok a szenvedésben, és fel kell ajánlanotok ezt ajándékként Istennek, az Atyának.

Rózsafüzérem naponta való imádkozása nagyon fontos, mindegy milyen keresztény felekezethez tartoztok.

Imádkoznotok kell a rózsafüzért, mert védelmet nyújt azon nemzeteknek, akik ezt naponta és sokan imádkozzák.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok most Európáért, és forduljatok Fiamhoz, kérjétek Tőle a szükséges erőt, bátorságot és kitartást, hogy megmaradjon az Istenbe vetett bizalmatok.

Szeretett Édesanyátok

A Menny és a Föld Királynője

Az Üdvösség Anyja

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com
Imakérés:

A 2012, május 14. üzenethez (Segélyhívásom Jézushoz) a Warning oldalon a következő kiegészítés jelent meg:

Imakérés:
... Jézus azt utasítást adta, hogy mindenki ajánljon fel egy különleges imakérést, melynek megnevezése: Segélykiáltásom Jézushoz.

Ő azt mondta, hogy valamennyi imakérést meg fog válaszolni, ha azok megegyeznek Szent Akaratával.

Mit kell tenni:

E-mailben küldjétek el az imakérést, de ne tartalmazzon 250 szónál többet.

Függetlenül attól, hogy az imakérés hány kérést tartalmaz, Jézus Krisztus minden kérést meghallgat, és Szent Akarata szerint megválaszol.

A beérkezett és Jézus által meghallgatott kéréseket a hét elmúltával törlik.

Az Irgalmasság Máriája egyetlen E-mailt sem fog megválaszolni, ezúton megértéseteket kérjük. Nektek csak Jézus Krisztusban kell bíznotok, hogy meghallgatja imáitokat.

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com/prayer-request/

A Második Pecsét: a harmadik világháború


2012. május 16., szerda, 3:10

Drága szeretett leányom, tájékoztatnom kell téged arról, hogy a harmadik világháború kibontakozóban van a világban.

Ma reggel, amint azt te is láthatod, folynak a könnyeim.*

A Második Pecsét most töretik fel, amint az meg van jövendölve a Jelenések Könyvében János Evangélista által.

Európában fog elkezdődni.

A bankrendszeretek lesz majd az oka, és ebbe a tragédiában Németország ismét belekeveredik, mint az elmúlt két alkalommal is.

Amikor ez elkezdődik, akkor a gazdaság megmentése a végéhez közeledik, és Görögországot katasztrófa fogja érni, amely Franciaországban sok radioaktív sugárzást fog okozni.

A Közel Kelet szintén bele fog keveredni a háborúba Izraellel és Iránnal együtt, és Szíria komoly szerepet fog játszani Egyiptom bukásában.

Leányom, azért ébresztettelek fel, hogy mindezeket elmondjam neked, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek, hanem hogy még több imára buzdítsak mindenkit Európáért ebben az időben.

A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent.

Ezért van az, hogy Én most arra sürgetem Isten minden gyermekét, hogy raktározzatok el egy halom szárított és nem romlandó élelmiszert, családjaitok táplálására. Fontos, hogy annyira növeljétek meg a saját termésetek hozamát, amennyire csak lehetséges.

Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen.

Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva.

Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” mondjon a háborúnak.

Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba.

Ők veszélyt jelentenek a Tízszarvú vadállat, Európa számára, és győzedelmeskedni fognak fölötte, hogy bevezessék a kommunizmust.

A Vörös Sárkány, Kína, már erősen megvetette a lábát a világban, a világ pénzügyeinek ellenőrzése miatt.

A Vörös Sárkány és a Medve, amely Oroszország, nem szeretik Istent.

Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik.

Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait.

A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére:

Ó Mennyei Atya, szeretett Fiad Jézus Krisztus nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyel szembesülünk.

Segíts nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet.

Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét – akiket akaratuk ellenére – a háborúba kényszerítenek.

Szeretünk Téged, Drága Atyánk.

Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején.

Ments ki minket az Antikrisztus szorításából.

Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét, azáltal, hogy visszautasítjuk azt.

Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben, hogy megadhasd nekünk a kegyelmeket ahhoz, hogy életben maradjunk testben és lélekben. Ámen.

Leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ez a hír talán sokként ért téged, de ne feledd, hogy az ima és az Élő Isten Pecsétjének az imája, a Keresztes Imahadjárat 33. imája védeni fogja követőimet.

Maradék Egyházam, ti, gyermekeim, túl fogjátok élni, bár ez nem lesz könnyű.

Bántalmazni fognak benneteket kereszténységetek miatt, de ti soha nem fogtok megtagadni, vagy elutasítani Engem.

Mert ehhez ajándékokat fogtok kapni. Ajándékom, az Élő Isten Pecsétje láthatatlanná tesz benneteket az ellenségeitekkel szemben.

Mostantól fogva mindennap mondjátok el. Tartsátok azt magatok előtt otthonaitokban, és áldassátok meg egy pappal.

Hamarosan kezdjétek el a felkészülést arra a napra, amikor a radioaktív sugárzás bekövetkezik Európában, mert az már nincs messze.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com