Isten, az Atya: A balzsam, amelyre oly nagyon szükségetek van, hogy megnyugtassa lelketeket



2012. február 26. vasárnap, 21.45

Leányom, azon Gyermekeimnek – akiket arra hívtam, hogy hirdessék Szent Szavamat (Üzenetemet), hogy felkészítsék a világot szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak az eljövetelére – a következőket kell mondanom.

Nektek, Gyermekeim, akik ismertek Engem, szeretett Atyátokat, harcolnotok kell a nap minden percében elétek helyezett kísértések ellen.

Benneteket eltöltött a Szentlélek egy, a világnak – Fiam által 2011. május 10-én – adott különleges áldás révén.

Meg kell értenetek a felelősségeteket, amivel most szembenéztek.

Mivel most egyesültök egy hadsereggé – amely maradék Hadseregem magját fogja alkotni a földön – minden oldalról támadni fognak benneteket.

Hitetek, és Irántam, szeretett Atyátok iránti, valamint az Én drága Fiam, Jézus Krisztus iránti hűségetek próbára lesz téve kitartásotokat meghaladóan.

Nektek, – Fiamat követve -, el kell majd viselnetek az Ő keresztjének súlyát, és ez nem lesz könnyű.

Tele lesztek kétségekkel, belső szenvedésekkel, valamint megpróbáltatásokkal, és időnként hátat akartok majd fordítani.

Sokan, akikben bíztok, megpróbálhatnak lebeszélni benneteket.

Azt fogják mondani nektek, hogy képzelődtök, hogy téveszmékben szenvedtek, és kicsúfolnak, kigúnyolnak, valamint elutasítanak benneteket.

Az is előfordulhat, hogy megadjátok magatokat a hazugságoknak és a megtévesztésnek, melyeknek az lesz a céljuk, hogy rávegyenek benneteket ezeknek az üzeneteknek az elutasítására.

Óriási hitet és bátorságot fog igényelni, hogy felvegyétek kereszteteket, és kövessétek Fiamat, hogy segítsetek felkészíteni az emberiséget az Ő Dicsőséges földre való Visszatérésére.

El fognak gáncsolni benneteket, és csapdákat fognak állítani nektek.

Soha ne essetek abba a csapdába, amikor arra kérnek benneteket, hogy ítéljétek meg az embereket, ha nem fogadják el ezeket az üzeneteket.

Soha ne harcoljatok egymással, amikor véditek Szent Akaratomat.

Szeressétek egymást.

Legyetek türelmesek azokhoz, akik nemcsak, hogy gúnyolják és kifogásolják ezeket az üzeneteket, hanem benneteket személy szerint is megvetnek.

Maradjatok csendben. Legyetek türelmesek. Mutassatok szeretetet azok felé, akik azt állítják, hogy az Én nevemben beszélnek.

Soha ne ítéljétek meg egymást az Én nevemben, mert nincs jogotok ezt tenni.

Soha ne rágalmazzátok egymást az Én nevemben, mert ha ezt teszitek, megszegitek Parancsaimat.

Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek, még akkor is, ha az Én nevemben teszik ezt.

Gyermekek, azt akarom, hogy egyesüljetek.

Dobjátok félre minden közönyötöket.

A szegény lelkek, akiknek szükségük van a figyelmetekre, nem azok, akik már megtértek, hanem azok, akik nem ismernek Engem egyáltalán.

Imádkozzatok most mindazon Gyermekemért, akik semmit nem tudnak Rólam.

Imádkozzatok azokért is, akik tudnak Rólam, de nem hajlandók elismerni Engem, az ő Teremtőjüket, szeretett Atyjukat, aki gyengéden szereti őket.

Szeretném egyesíteni valamennyi Gyermekemet.

Arra buzdítalak benneteket, hogy vessétek le félelmetek, haragotok és türelmetlenségetek minden fegyverét, és engedjétek, hogy elvigyelek benneteket a Paradicsomba vezető utazásra.

Ez az utazás gyötrelmes lesz, de a szeretet és béke, amit az út végén megleltek majd, balzsam lesz, amelyre oly nagyon szükségetek van, hogy megnyugtassa lelketeket.

A nyugalom (nagyon) fontos, gyermekek.

Türelemre van szükség.

A szeretet egymás iránt – azok iránt is, akik bántanak vagy támadnak benneteket – elengedhetetlen annak érdekében, hogy belépjetek Szeretett Fiam Uralmába, az Új Föld és Égben, az Új Paradicsomban, amint azt oly régen megígértem nektek.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Soha ne utasítsátok el az Úr prófétáit



2012. február 24. péntek, 21.45

Leányom, feltétlen maradj csendben, mivel az üldözés elkezdődik.

Örök Atyám Szent Szavát (Üzenetét) el fogják utasítani azok a nagyon szent szolgák, akik azt állítják, hogy az Ő Legszentebb Szavának igazságát hirdetik.

A Katolikus Egyház az egy igaz Egyház.

Második Eljövetelemkor egyesülni fog valamennyi Egyház, Szent és Apostoli Egyházat alkotva.

Amíg ez meg nem történik, addig Atyám által – egy lelkileg száraz világnak – adott minden szót vagy figyelmen kívül fognak hagyni, meg fognak támadni vagy hevesen elleneznek majd.

Azok, akik hevesen ellenezni fogják a neked – a végidők 7. hírnökének- adott Üzeneteimet, két táborra fognak oszlani.

Az egyik tábort azok fogják alkotni, akik a sátánt követik a new age-es jósláson és boszorkányságon keresztül.

A másik tábort azok, akik lelkileg, szellemileg vakok, de azt hiszik, hogy őket isteni módon eltölti a Szentlélek Ajándéka.

Mindkét tábor el fogja utasítani Isten szavát (üzenetét), melyet a Szentháromság és szeretett Édesanyám által kapsz.

Még a jó papok is – akik megtiltották ezen üzenetek nyilvános támogatását – úgy fogják érezni, hogy indokoltan gyalázzák Szent Szavamat (Üzenetemet) az egész világ füle hallatára.

Csekély igaz alázattal szívükben azt fogják célul kitűzni, hogy aláássák ezt a Mennyből jövő hívást, amely azért adatik, hogy segítsen az emberiségnek.

Ezek a papok, a papság és más önjelölt apostolok, akik azt állítják, hogy ismernek Engem, megpróbálják majd arra buzdítani a lelkeket, hogy utasítsák el Szavamat (Üzenetemet).

Nincs szégyenérzetük, amiért ők arrogánsan szét fogják szakítani Igazságom Könyvét, mivel az feltárulóban van az egész emberiség számára.

Aztán darabokra szaggatják a tartalmát, rosszindulattal és haraggal szívükben.

Nem akarják meghallani az igazságot, mert az feldúlja és feltépi majd a hamis biztonság bábját, amibe beburkolóztak.

Ó mennyire bántanak ők Engem.

Mennyi kárt okoznak ők majd, és még csak nem is veszik ezt észre.

Imádkozzatok, hogy ezek a lelkek – akik vakok az igazságra a csaló befolyása révén –, nyissák majd meg szívüket, és fogadják majd el Isten Szavát (Üzenetét), ahogy ezt bemutatják nekik ma.

Nekik nincs joguk nyilvánosan elutasítani ezeket az üzeneteket anélkül, hogy megkülönböztetnék azokat tiszta lélekkel, amelynek alázatosnak kell lennie mindenben.

Míg Isten megengedi a szenvedéseket, amiket az ő látnokai tapasztalnak meg a földön, hogy biztosítsák a lelkek megmentését, Ő nem fogja eltűrni felkent prófétáinak gyalázását.

Te, leányom, egy próféta vagy.

Elfogadod a szenvedést, mint egy ajándékot a Számomra.

De ez nem rólad szól, mert te semmi vagy Nélkülem, és te ezt tudod, és elfogadod.

Isten, az Én Atyám, szól a világhoz, az Ő prófétáin keresztül.

Az Ő szavát (üzenetét) utasítjátok el, amikor nyilvánosan rágalmazzátok az Ő prófétáit.

Mert ez bűn az Ő szemében.

Soha ne utasítsátok el az Úr prófétáit.

Soha, semmilyen módon ne okozzatok fájdalmat, vagy ártsatok az Ő prófétáinak.

Maradjatok csendben minden időben, ha kétségeitek vannak, és imádkozzatok értük.

Ha támadjátok az igaz prófétát, akkor tűz fog lezúdulni rátok a Mennyből büntetésként Atyám Keze által.

Senki sem fogja megakadályozni, hogy az Úr Szava (Üzenete) eljusson az Ő gyermekeihez.

Ez Atyám ígérete a kezdetektől fogva.

Halljátok meg Hangját.

Fogadjátok el, hogy az utolsó időkben éltek.

Imádkozzatok, hogy ezek az üzenetek meghallgatásra leljenek majd, hogy Isten valamennyi gyermekének örök élete legyen.

Tanítótok

Az egész Emberiség Megmentője

Jézus Krisztus





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Az Új Paradicsomban nem lesz halál, nem lesz betegség, és nem lesz bűn


2012. február 24. péntek, 15.30

Drága szeretett leányom, sosem szabad elfelejtened, hogy – az emberiségnek adott szigorú Figyelmeztetéseim ellenére –, Én nagyon különleges szeretetet érzek szívemben valamennyi Gyermekem iránt.

Szükséges megtisztítani a földet most, mert ha most térnék vissza, nem lenne alkalmas Számomra, hogy rajta járjak.

Amikor már megtisztult az emberiség, csak azok fognak (meg)maradni, akik szeretettel vannak Irántam, és Örök Atyám iránt.

Az Én választott nemzedékem az örökkévalóságig Velem lesz majd. Ez a Paradicsom 1000 éves békét, szeretetet és harmóniát fog nyújtani.

Ezután az időszak után, a halálból való második feltámadás fog végbemenni.

Csak akkor lehet felkínálni az örök életet valamennyi léleknek, akiket Isten világossága ragyogja át.

Miért tétovázol, leányom, hát nem tudod, hogy ezek a próféciák előre meg voltak jövendölve?

Senki ne értse félre. Ti, – ennek a nemzedéknek a gyermekei –, meg fogjátok kapni a Paradicsomi élet ajándékát, amely még szebb, mint ami Ádámnak és Évának készült.

Életkor nem létezik majd, mivel az emberiség békében fog élni a családok generációival.

Az oly sok szeretet és öröm mindennapos esemény lesz. Végre akkor megadatik az igazi tartós béke lelketekben.

Miért ne lenne ez lehetséges? Ezt a földet Atyám tervezte, akinek Isteni Akarata végül meg fog megvalósulni végre a földön is, amint a Mennyben.

Örvendezzetek ti mindannyian. Az Új Paradicsomot izgalommal, lelkesedéssel, és örömteli várakozással kell üdvözölnötök.

Ott nem lesz halál. Nem lesz betegség. Nem lesz bűn. Az örök boldogság ajándékát fogjátok megkapni.

Imádkozzatok azokért, akik – bűneik és engedetlenségük miatt -, el fognak veszíteni minden jogot az őket megillető örökséghez, amelyet az Én Örök Atyám tervezett az idők kezdete óta.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Sürgős hír! 2012. február 29. szerda – Globális Imanap egy nukleáris háború megakadályozására

 
2012. február 24. péntek, 18.40
Sürgős! 2012. február 29. : Ima világnap a nukleáris háború megakadályozására Iránban
A Szent Szűz Mária által – az Isteni Irgalmasság Máriájának nevezett látnoknőnek – adott sürgős üzenet miatt, hívjuk valamennyi testvérünket egy Globális Imanapra, hogy megakadályozzunk egy nukleáris háborút.
Február 29-ét javasolta az Isteni Irgalmasság Máriája. Ezen a napon mindannyiunknak el kellene imádkozni a Rózsafüzér VALAMENNYI titkát (a négy teljes rózsafüzért), hogy megakadályozzunk egy nukleáris háborút Iránban.

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: Felhívás a Katolikus Egyházhoz, hogy fogadják el az Új Béke – Korszakot a földön



2012. február 23. csütörtök; 16.42

Én vagyok Isten, a Mindenható Atya, a mindenség Teremtője, a Magasságos Isten.

Leányom, fontos, hogy azok, akik a Római Katolikus Egyház tanításait követik, elfogadják a millenniumot – az ezer éves időszakot -, amint azt minden Gyermekemnek megígértem.

Az Én szent Könyvem, a Szent Biblia által tartalmazott szavak nem hazudnak.

Ígéretemet az Apostolok Cselekedetei tartalmazzák.

János Evangélista is hallott szeretett Fiam dicsőséges visszatéréséről, amikor Ő fog uralkodni az új Béke- Korszakban 1000 éven keresztül.

Miért van az, hogy akik azt állítják, értik Szent Szavamat (Üzenetemet), annak egy részét nem fogadják el, míg más részét igen?

Nektek, felszentelt szolgáim, azt mondom most, hogy nyissátok ki az Igazság Könyvét.

Nektek az a kötelességetek, hogy az igazságot hirdessétek.

Nem hallgathattok saját köreiteken belül azokra, akik kiforgatják az igazságot a földi Új Béke – Korszakkal kapcsolatban.

Mi motiválja azon testvéreiteket az Én Római Katolikus Egyházamon belül, akik tagadják az igazságot?

Ti összezavartátok Gyermekeimet.

A Római Katolikus Egyház, az egy igaz Egyház iránti hűségük miatt, ti megtagadjátok Gyermekeimtől a lehetőséget, hogy felkészítsék lelküket az Én Fiam uralkodására a Földi Új Paradicsomban.

A ti kötelességetek Gyermekeimet tájékoztatni az igazságról.

Gyermekeim, nektek soha nem szabad elutasítanotok a Szent Bibliában lévő igazságot, amely az igaz szót tartalmazza.

Gyermekeim, el kell fogadnotok Fiam ígéretét, melyet a halálból való Dicsőséges Feltámadása után tett.

Ő azt mondta, el fog jönni újra. Ez az idő – az Én Szeretett Fiam Második Eljövetelének ideje a földre -, egyre közeledik.

Ha hisztek Fiam ígéreteiben, tudni fogjátok, hogy Ő komolyan gondolja, amit mondott.

Amikor Ő újra eljön, akkor Ő azért jön, hogy uralkodjon, és elfoglalja az Őt megillető trónt az Új Paradicsomban, melyet Én mindannyiatoknak készítettem a földön.

Soha ne vonjátok kétségbe az Én Szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak Isteni ajkáról eredő szavait.

Tudnotok kell, hogy Én, Szeretett Atyátok azt akarom, hogy ti mindannyian egy családként egyesüljetek Fiammal a Paradicsomban.

Fogadjátok el az igazságot. Ne forgassátok azt ki, és ne változtassátok azt úgy meg, hogy megfeleljen az igazságról alkotott hamis elképzeléseiteknek.

Én vagyok az igazság.

Nem tudtok megváltoztatni Engem, vagy azt, aki Vagyok.

Az igazság szabaddá tesz benneteket.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Szűz Mária: Imádkozzatok, hogy a nukleáris háború elhárítható legyen Iránban



2012. február 23. csütörtök; 16.00

Gyermekem, itt az idő, hogy gyermekeim – tiszteletadással drága Fiam iránt – egyként fogjanak össze, hogy a nukleáris háború elhárítható legyen Iránban.

Ez a háború nagyon közel van, és kitartóan kell imádkoznotok, hogy megállítsátok, mert ez Isten gyermekeinek millióit fogja elpusztítani.

A sátán és démonai azon munkálkodnak, hogy borzasztó pusztítást végezzenek.

Ha ők elpusztítják a lelkeket, mielőtt azok lehetőséget kapnának, hogy megmentsék magukat Fiam szemében, akkor ők elvesztek.

Ez a gonosz terve.

A sátán oly sok lelket kísérel meg megakadályozni, hogy Atyám Királyságába belépjenek.

Az én Szent Rózsafüzérem, egyetlen imában valamennyi titok imádkozásával, megakadályozhatja a háborút, gyermekek.

Egyesüljetek most egy napra, és imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, hogy megállítsátok ezt a nukleáris háborút, melyet most terveznek.

Imádkozzatok azokért a szegény lelkekért, nemcsak Iránban, hanem azokban az országokban is, amelyek akaratlanul belesodródnak.

Imádkozzatok azokért a szegény országokért is, amelyeket sakkfiguraként használnak a hazugságok gonosz játszmájában, melyet olyan csoportok terveznek, melyek nem Istentől, az én Örök Atyámtól valók.

Most menjetek gyermekeim, és gyűjtsétek egybe minden gyermekemet, hogy imádkozzatok ennek az óriási, emberiség elleni kegyetlenségnek az enyhítéséért.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A böjt fontos a lelketeknek



2012. február 22. szerda; 19.00

Az üzenetet az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária Szentségimádás közben kapta.

Drága, szeretett leányom, mondd el Gyermekeimnek, hogy ez a Nagyböjti időszak a csendes elmélkedés, a személyes áldozathozatal időszaka, és lehetőség a világban dúló háború enyhítéséért való imádkozásra.

Kövessétek az Én pusztai böjtömet, azáltal, hogy kis áldozatokat hoztok.

A böjt fontos a lelketeknek. Ez megtisztítja a lelket, és nagy vigaszt nyújt Nekem.

Sok lelket menthettek meg, akár csak heti egyszeri böjttel.

Ez történhet a ti óhajotok szerint, csak az számít, hogy ezt a napot a lelkekért ajánljátok fel.

Használjátok ezt az időt arra, hogy segítsetek Nekem a lelkekért vívott Csatámban.

Elmélkedjetek földi Életemen, és az ajándékon, melyet Kereszthalálom által adományoztam, hogy valamennyi Gyermekemnek Örök Élete legyen.

Ezt a néhány Nagyböjti hetet saját lelketek, és felebarátaitok lelkének felkészítésére kell felhasználni.

Kérlek, készüljetek fel a Nagyhétre és a Húsvétra az Imahadjárat (34)-es imájával, Böjtö(lése)m ajándéka Jézusnak:

Ó, Jézusom

Segíts nekem, hogy a magam szerény módján kövessem a Te életáldozatodat az emberiség megmentése érdekében

Engedd, hogy felajánljam Neked a heti egy nap böjt ajándékát az egész Nagyböjtben, hogy megmentsd az egész emberiséget, hogy beléphessenek az Új Földi Paradicsom kapuin

Felajánlom Neked, drága Jézus, Áldozatomat, szeretettel és örömmel szívemben, hogy megmutassam Neked szeretetem nagyságát

Ezzel az áldozattal esedezem minden lélek üdvösségéért, akik talán elestek a kegyelemtől.

Ámen.”

Ne engedjétek, hogy a félelem elhomályosítsa reményeteket az örök üdvösségre, gyermekek. A megtisztulás gyors lesz.

Ti, Követőim, akik elfogadjátok az Élő Isten Pecsétjét, áldottak vagytok.

Nem szabad aggódnotok.

Erősnek kell lennetek.

Bizakodónak kell lennetek, és Rám kell összpontosítanotok minden időben.

Csak akkor fogtok felállni, és habozás nélkül végigmenni a tövises úton. Én irányítani és vezetni foglak benneteket utazásotok minden egyes lépésénél.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Miért utasítjátok el Figyelmeztetéseimet, hogy készüljetek fel Második Eljövetelemre?



2012. február 21. kedd, 19.45

Drága szeretett leányom, mennyire szenvedsz az Én nevemben és szeretett Atyám nevében.

Erősnek kell lenned, ahogy ezek az üzenetek felháborodást fognak kiváltani bizonyos körökben, ugyanakkor ezek fellelkesítenek majd más lelkeket, és erőt fognak adni más lelkeknek.

Szent Igémet elutasították a tanult emberek, a földön töltött Időm alatt.

Elutasítottak, mint egy csaló szélhámost a papok, és azok, akik szent embernek vallották magukat.

Közületek azoknak, akik azt mondják, hogy ez a Rám mért bánásmód barbár volt, nektek igazatok lenne.

Azok az emberek, akik azokban az időkben éltek, tanulatlanok, durván gorombák és gonoszak voltak.

Ők kegyetlenül bántak Velem, az ő szeretett Megváltójukkal.

Néhányan azt mondhatják, hogy ők tudatlanok voltak, és semmit nem tudtak a Szentírásról. De ez nem igaz. Mert annak ellenére, hogy a világban ma élők tanultabbak és tájékozottabbak, nem különböznek tőlük.

Azoktól, akik teljesen járatosak a Szent Bibliában, elvárnátok, hogy óvatosak legyenek a benne foglalt tanításokat illetően, de ők vakok az igazságra.

Mert annak ellenére, hogy Atyám Szent Könyvét teljesen megértették, elmulasztottak felkészülni arra az időre, amikor Én újra eljövök.

Mit gondoltak, mikor fog megadatni számukra ez az idő?

Az idő már nagyon közel van Második Eljövetelemre a földön.

Mégis, az emberiség nem készítette fel még magát Érkezésemre.

Még Felszentelt Szolgáim sem prédikálnak ennek a legdicsőségesebb eseménynek a fontosságáról. Miért van ez?

Semmit sem tanultatok? Mit kellene tennem?

Mit gondoltatok, mikor jöhetek, és miért gondoljátok azt, hogy ez az idő nincs közel?

Mi az, ami vakká tesz benneteket, és lezárja fületeket Hangomra?

Vessétek le arany és ezüst köpenyeteket, gazdagságotokat, és fogadjátok el azt, hogy Nélkülem semmik vagytok.

Kegyelmeim nélkül ti nem tudjátok felkészíteni lelketeket Dicsőséges Visszatérésemre.

Szeretett Atyám mindig küld prófétákat, hogy felkészítsék az Ő gyermekeit. Ő ezt teszi az idők kezdete óta.

Miért utasítjátok el Figyelmeztetéseimet, hogy készüljetek fel Második Eljövetelemre?

Kérlek benneteket, figyeljetek Rám.

Én nem parancsolhatom meg nektek, hogy figyeljetek, mert megkaptátok a szabad akarat ajándékát.

Én sosem tudnálak kényszeríteni benneteket, vagy sosem tudnám megparancsolni nektek, hogy cselekedjetek, mert ez lehetetlen.

Atyám sosem fog beleavatkozni szabad akaratotokba.

De ő sosem fog habozni figyelmeztetni benneteket, vezetni benneteket, és eltölteni lelketeket a kegyelmekkel, melyek erőssé tesznek benneteket.

A nyitott szívűeknek Ő meg fogja adni a Szentlélek ajándékát.

A gőg, a vallási sznobizmus és az arrogancia bűnébe esett emberek lehetetlennek fogják találni, hogy megnyissák szívüket, mert a legfontosabb tulajdonság hiányzik belőlük. Az alázat.

A szív alázata és nagylelkűsége nélkül nem tudtok közel jönni Szent Szívemhez.

Jöjjetek Hozzám, gyermekek. Hadd vigyelek el benneteket Nyájamba, így mint egy jó pásztor elvezethetlek benneteket a biztonságba.

A ti Jézusotok,

Az Emberiség Megmentője

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. A választás a tiétek.



2012. február 21. 00.30

Én vagyok Isten, az Atya, a mindenség Teremtője. Ma éjjel a Szentháromság nevében beszélek veled.

Leányom, az idő elérkezett az első pecsét feltörésére, és ez annyira elszomorít Engem.

Én megígértem, hogy mielőtt ez megtörténik, fel fogom kínálni Védelmem Pecsétjét mindazoknak homlokára, akik hisznek Bennem.

Én most adok nektek, gyermekek, egy utolsó esélyt, hogy felálljatok és döntsetek.

Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. A választás a tiétek.

Azok, akik visszautasítják ezen végidő-prófétának adott Szent Szavamat (Üzenetemet), nektek most meg kell hallgatnotok Engem, amint beszélek.

Prófétákat adok nektek, hogy vezessenek benneteket.

Miért utasítjátok el Szeretetemet?

Miért engeditek, hogy a kétségek vakká tegyenek benneteket az igazságra?

Bármennyire is szeretlek benneteket, kevés az idő, és másodperceket fogtok kapni, hogy döntsetek a saját sorsotokról. Még időben, mert Türelmem el fog fogyni.

Ha figyelmen kívül hagyjátok Hívásomat, akkor nehéz lesz számotokra Rám találni az előttetek álló pusztaságban.

Ha elfogadjátok Szeretetem Pecsétjét, akkor mindig Védelmem alatt fogtok állni.

Ez a védelem ki fog terjedni családotokra is.

Ez az utolsó alkalom, hogy Szeretetem Pecsétjét felkínálom nektek.

Ezután szembe kell néznetek majd a Nagy Szorongattatás által bemutatott sivársággal, magányosan, támasz nélkül.

Sosem foglak kényszeríteni benneteket, gyermekek, hogy szeressetek Engem. Ez a ti saját választásotok, és természetesen, a szeretet csak a szívből jöhet.

Kinyújtom most Szeretetem karját. Ha ismertek Engem, akkor fel fogtok ismerni Engem.

Ha azt mondjátok, hogy ismertek Engem, de elutasítjátok Szeretetem és Védelmem gesztusát, akkor valójában egyáltalán nem ismertek Engem.

Gyermekeim, maradjatok most Mellettem, mert az első pecsét végül felnyitásra került.

A föld meg fog remegni szerte, a világ különböző pontjain, és akkor nem lesznek kétségeitek.

Mivel szeretlek benneteket, ezt követően várni fogom válaszotokat.

Soha ne utasítsátok el Prófétáimat, mert Engem utasítotok el.

Ha megsértitek vagy rágalmazzátok Prófétáimat, akkor Velem teszitek ezt.

Mert ez az Én Mennyei hangom, amelyet ti sértegettek.

Sokkal jobban teszitek, ha egyáltalán nem beszéltek és csendben maradtok, ha kétségeitek vannak.

Itt az idő a próféciák igazolására.

Sokan fognak térdre borulni szégyenükben és sajnálkozva, mikor látni fogják, hogy az Én végidő-prófétáimon keresztül adott Üzeneteimnek az elutasításával miként szakítottak ketté Engem.

Mennyire nevetségessé tette az Én szent szavamat (üzenetemet) elutasításuk és gúnyolódásuk.

Mennyire nagyon keserűnek bizonyult számukra az igazság (lenyelése), és a hamis prófétáktól és jövendőmondóktól eredő hazugságok milyen sekély vigaszt nyújtottak számukra, amit kerestek.

Milyen messzire távolodtak Tőlem gyermekeim.

Milyen hálátlanok ők.

Ti, akik ismertek Engem, és elfogadjátok Pecsétemet, tudnotok kell, hogy örök életetek lesz.

Soha nem vontátok kétségbe Szavamat (Üzenetemet), mert alázatotok és Irántam való gyermeki szeretetetek révén nem engedtétek, hogy az intellektuális érvelés elzárja fületeket az igazsággal szemben.

Az elmúlt húsz évben hozzátok küldött oly sok igaz Prófétámat kigúnyolták, becsmérelték, gyötörték és kiűzték a pusztába.

Azok közületek, akik rágalmazták Üzeneteimet, szégyelljétek magatokat.

Ugyanakkor bálványoztátok a hamis prófétákat, és leborultatok előttük.

Azt kérdem tőletek: melyik Isten előtt borultok le?

Ti tudjátok, hogy kik vagytok. Elérkezett az idő számotokra, hogy szembenézzetek az igazsággal.

Mert vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. Ha nem tudtok felismerni Engem, akkor elvesztetek.

Ti, akik halljátok Hangomat, kövessetek Engem, és segítsetek Nekem felépíteni maradék Egyházamat a földön.

Át foglak benneteket vezetni a pusztításon, melyet az Antikrisztus fog vezényelni.

Ti nem fogjátok elszenvedni azt a kínt, mely azokra fog lesújtani, akik megtagadják a hamis bálványok, a kapzsiság, a materializmus és a hatalomvágy elutasítását.

Arra kérem valamennyi Gyermekemet, hogy hallgassanak meg.

Arra kérlek benneteket, hogy nyissátok ki a szemeteket, mielőtt még túl késő lenne.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: Álljatok fel most, és fogadjátok el Pecsétem, az Élő Isten Pecsétjét



2012. február 20. hétfő 12.20

Szeretett leányom, Szívem szomorúságtól háborog Gyermekeim bűnei miatt.

Mint bármely szerető Apának, Szívemet kettészakítja gyermekeim egymás iránti gyűlölete.

Mintha tőr járná át Szívemet, soha nem szűnő módon.

Én vagyok a Magasságos Isten, akinek – a minden Gyermekének megadott szabad akarat miatt-, állandó fájdalmat kell elszenvednie, míg az Új Paradicsom ki nem bontakozik a földön.

Majd akkor fogtok ti, Gyermekeim, az Én Szent Akaratommal való egységben egyesülni.

Amíg ez meg nem történik, nem lehet béke a földön.

Amikor végleg megsemmisül a gonosz, és azok, kik szolgamódra követik beígért hazugságait, csak akkor nyugodhat meg a világ.

Leányom, mondd el Gyermekeimnek, hogy Én nem élvezem Gyermekeim megbüntetésének a gondolatát, mivel szeretem őket.

Ők az enyéim, az Én dédelgetett teremtményeim. Látni azt, ahogyan a gonosz megrontotta az ő lelküket, az Számomra, az ő szeretett Atyjuk számára, egy állandó gyötrelem.

Az az óhajom, hogy mindannyiatokat, szerető gyermekeim, kik ismeritek és megértitek irántatok való Szeretetemet, elvigyelek az Én gyönyörű földi Új Paradicsomomba.

Megígérem nektek, hogy az üldöztetés gyors (rövid) lesz, és védelem alatt fogtok állni.

Mert Én most örökül hagyom Szeretetem és Védelmem Pecsétjét.

Ezzel el fogjátok kerülni azoknak a figyelmét, akik nehézségeket fognak okozni országaitokban.

Pecsétem az Üdvösségre tett Ígéretem. Ezzel a pecséttel az Én erőm fog keresztüláradni rajtatok, és semmilyen bántalom nem érhet majd benneteket.

Ez egy csoda, gyermekek, és csak azok lehetnek megáldva ezzel az isteni ajándékkal, akik kisgyermekként, szívükben Irántam való szeretettel leborulnak Előttem, az ő Uruk és a mindenség Teremtője előtt.

Álljatok fel most, és fogadjátok el Pecsétem, az Élő Isten Pecsétjét.

Imádkozzátok az Imahadjárat ezen (33) imáját, hogy felismerjétek Pecsétem, és hogy szeretettel, örömmel és hálával fogadjátok el azt.

Ó Istenem, Szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom a Te Védelmed Isteni Pecsétjét

Istenséged körbeöleli testemet és lelkemet az örökkévalóságig
Alázatos hálával leborulok és felajánlom Neked az Irántad, Szeretett Atyám iránti mérhetetlen szeretetemet és hűségemet

Könyörgök, oltalmazz meg engem és szeretteimet ezzel a különleges Pecséttel, és én felajánlom életemet a Te szolgálatodra örökkön örökké
Szeretlek Drága Atyám,
Vigasztallak Téged, Drága Atyám ezekben az időkben
Felajánlom Neked drága szeretett Fiadnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és valamennyi gyermeked üdvösségéért.
Ámen.”

Menjetek Gyermekeim, és ne féljetek. Bízzatok Bennem, a ti szeretett Atyátokban, aki szeretettel teremtett mindannyiatokat.

Én ismerek minden egyes lelket, minden részetek ismert Számomra. Egyikőtöket sem szeretem kevésbé a másiknál.

Ezért Én nem szeretnék elveszíteni egyetlen lelket sem. Senkit.

Kérlek továbbra is imádkozzátok Isteni Irgalmasságom rózsafüzérét minden nap.

Egy nap majd meg fogjátok érteni, miért szükséges ez a megtisztulás.

Szerető Mennyei Atyátok,

A Magasságos Isten

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A tízszarvú fenevad az Európai Únió


2012. feburár 19. vasárnap, 15.00

Drága szeretett leányom, nem szabad megijedned ezektől az üzenetektől.

Mert ezek az egész emberiség iránti Szeretetem miatt adatnak a világnak.

Az eljövendő események ismerete segíteni fog felkészíteni Gyermekeimet, hogy meg tudják védeni az igazságot.

Figyelmeztetéseim segíthetnek terjeszteni a megtérést, és képessé fogják tenni Gyermekeimet, hogy ismételten felismerjék Ígéretem igazságát, hogy visszajövök újra.

Második Eljövetelem meg fog történni még a ti életetekben, gyermekek.

Ti, e kiválasztott nemzedék, le fogjátok aratni az Én földi Dicsőséges Uralmam csodáit.

Kiválasztott gyermekeim, Én közétek számítom azokat, akik hátat fordítottak Nekem és tagadják Szeretett Atyám, a Magasságos Isten létezését.

Szeretetem körbe fogja ölelni azokat, akik megvetnek Engem. Idővel meg fognak térni.

Nem lesz elégséges ismerni Üzeneteimet, melyek neked, az Én végidő-prófétámnak adatnak, aki megkapta a hét pecsét felnyitásának felelősségét.

Ami igazán számít az a világban levő valamennyi felebarátotok üdvössége.

A két szövetséges, Oroszország és Kína egyesíteni fogja erőit. Ez akkor fog megtörténni, amikor a tízszarvú fenevad felemelkedik, hogy uralkodjon a sokat szenvedett ártatlan emberein.

A tízszarvú fenevad az Európai Únió, leányom, ami Babilonként van említve a Jelenések Könyvében.

Babilon el fog bukni, és a nagy Vörös Sárkány, Kína, és az ő szövetségese, a Medve, Oroszország fogja uralni.

Amikor ez megtörténik, a kommunizmus fog uralkodni, és jaj annak, akit meglátnak, hogy vallását gyakorolja az ő jelenlétükben.

Minden vallás be lesz tiltva, de a keresztények fogják elszenvedni a legnagyobb üldöztetést.

A római katolikusokat egyáltalán nem fogják megtűrni, és titokban kell majd misét tartaniuk.

Az idő elérkezett, gyermekek, hogy valamennyi Követőm elkezdje megtervezni a jövőjét.

Én vezetni foglak benneteket minden időben.

Kezdjetek el felkészülni most, mert meg fogjátok kapni az időt erre.

Ismételten mondom nektek, az ima és még több ima enyhíteni fogja a Fenevad, a Medve és a Vörös Sárkány hatalmát.

Ők nagyon rövid ideig fognak uralkodni, mert utána meg lesznek semmisítve.

A ti Szeretett Megváltótok

Az Emberiség Megmentője

Jézus Krisztus



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Az európai országok meg fogják adni magukat a diktatúrának, amely nem lesz jobb, mint Hitler idejében



2012. február 18. szombat, 16.00

Drága szeretett leányom, az Én szándékom az, hogy minél több Követőmet megvédjem, amint Atyám keze le fog sújtani hamarosan, hogy megbüntesse az emberiséget gonoszságukért, és hogy megakadályozzam a szörnyű rémtetteket, amiket a bűnösök követnek el, akik el akarnak pusztítani sok nemzetet.

Ti mindannyian védelem alatt fogtok állni, de ti felelősséggel tartoztok a többiekért.

Nézzétek, ahogy most az európai országok megadják magukat a diktatúrának, amely nem jobb, mint Hitler idejében.

A világcsoport már elkészítette a terveket arra vonatkozólag, hogy átvegye a hatalmat minden egyes európai országban.

Babilon le fog omlani, amint ez meg volt jövendölve.

A medve és a vörös sárkány háborút fog indítani, amint ezt megjövendölték.

Róma a gonosz uralomnak és uralkodásnak lesz a székhelye.

Olaszország szét fog morzsolódni.

Görögország lesz a katalizátor, amely ürügyet fog szolgáltatni, hogy ledöntsék Babilont.

Most minden ki lesz nyilatkoztatva a világnak.

Az ima enyhíteni tudja az Én szegény gyermekeim gyötrelmét, akiket arra fognak kényszeríteni, hogy kolduljanak az élelemért, amit ők a szájukba tesznek.

Úgy fognak bánni velük, mint a gyermekekkel, de el fogják taposni őket, amint leigázottakká válnak a globális csoport által, mely együttműködik az európai vezetőkkel.

Ők árulók, mind, és nemcsak azokat árulják el, akiket szolgálnak, hanem Istent, az Én Mindenható Atyámat is.

Az Ő nevét gyűlöli ez a csoport, akik saját országaikban betiltották az Iránta való mély tiszteletet.

Ezért ők szenvedni fognak. Meg lesznek büntetve, és meg lesznek akadályozva abban, hogy beteljesítsék gonosz küldetésüket.

Szeretett Atyám haragja soha nem látott magasságokba szökött, ahogy a nagy vörös sárkány felemelkedése a küszöbön van.

Oly nagy a pusztítás gyermekek.

Oly erős a vágy a hatalomért és az irányításért.

Oly nagy a gyűlölet Irántam, az ő Isteni Megváltójuk iránt.

A sátán négy hírnöke már leereszkedett, és most már ezeken a csoportokon belül működik.

A gonosz és befolyásos vezetők az Antikrisztus irányítása alatt állnak, aki most nagyon tevékeny. Az Antikrisztus nagyon nagy szervezetet vezet.

Ők olyan ravaszak, hogy csak kevesen ismerik fel, hogy mit is csinálnak valójában.

Gyermekeim, ők meg fogják próbálni átvenni a hatalmat, és minden tervük látszólag ki fog bontakozni.

De ekkor, Atyám be fog avatkozni.

Jaj azoknak, akik Atyám haragjával fognak szembenézni.

Ők még azt az esélyt sem fogják megkapni, hogy reszketve álljanak Előtte, ha nem térnek meg azonnal.

Gyermekek, közületek csak nagyon kevesen kapják meg az igazságot, mert sok ilyen ember ellenőrzi a híreket, amit ti az igazságnak hisztek.

Nincsenek más eszközeitek arra, hogy tudjátok, mi is folyik a világban.

Mert azok, akikről ti úgy vélitek, hogy felelős szervezetek – akik a nemzetekkel törődnek -, valójában az Antikrisztus által vezetett csoportok.

Az általatok gonosznak tartott nemzetek áldozattá válnak, és sakkfiguraként használják őket, azért, hogy ők tűnjenek gonosznak a külvilág számára helyettük.

Nem szabad mindig elhinnetek azt, amit az igazság nevében mutatnak nektek.

Imádkozzatok állhatatosan valamennyi felebarátotokért, akiket el fognak tiporni ezek az emberek.

Imádkozzatok, hogy a Nagyfigyelmeztetés késleltesse majd tettüket, és imádkozzatok, hogy enyhítsétek a hatását annak a tervnek, amit azért készítenek, hogy eltöröljék a pénzhez, az élelemhez való jogotokat, valamint a kereszténység és más – Atyámat tisztelő – vallás gyakorlásához való jogotokat.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok

Az emberiség Megváltója


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Szűz Mária: Ha bevezetitek az abortuszt Írországban, akkor elvágjátok a köteléket szívemhez


2012. február 17. péntek, 15.30

Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás.

Ó mennyire könnyezem ma, amiért Írország- a felém, az ő szeretett Édesanyjuk felé legelkötelezettebb ország – áldozatul esik a gonosznak.

Nagy sötétség ereszkedett le erre a nemzetre. Oly sokan elvesztették a hitüket, mint ahogy oly sokan elfordították szívüket szeretett Fiamtól, Jézus Krisztustól.

Gyermekeim Írországban megengedték a gonosznak, hogy szívüket kővé változtassa.

Azok, akik szeretik Fiamat, szenvednek, mert tanúi a szekularizmusnak*, amely átvette a hatalmat e felett az egykor szent ország felett.

Kísérleteket tesznek most az abortusz bevezetésére, és ha ez megtörténne, akkor ez mélyen meg fogja bántani Drága Fiamat.

Gyermekeim, ha bevezetitek az abortuszt Írországban, akkor el fogjátok vágni azt a köteléket, amely oly közel hozott benneteket szívemhez.

Oly sok ember sérti Írországban most Fiamat azáltal, hogy tiszteletlenséget mutatnak Iránta. Engem sem tűrnek már meg, és nevemet megvetik.

Írország gyermekei – mint különleges lelkek, akik arra választattak, hogy hirdessék Atyám szavát az egész világon –, nektek meg kell hallgatnotok engem.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az abortusz-törvény bevezetésének terve ne valósuljon meg.

Ha ez megtörténik, Írország sok kegyelmet fog veszíteni Atyám Királyságában.

Az abortusz bűne a legsúlyosabb bűn Atyám szemében. Ez a legrosszabb fajtája a népirtásnak.

Harcolnotok kell ezen gonoszság ellen, gyermekek. Most kell megtennetek ezt, különben az utolsó isteni kötelék – melyet meg kell erősíteni-, ehelyett meg fog gyengülni.

Fel kell kelnetek gyermekek, és vissza kell követelnetek katolikus és keresztény hiteteket, mert ők ellopják ezt tőletek.

Ne engedjétek a hatalomban levőknek, hogy gúnyos megjegyzéseket tegyenek rátok, amikor Isten szent szavát (üzenetét) hirdetitek.

A sötétség szelleme most nemcsak országotokat fedi be, hanem a szent kegyhelyeket is, ahol mélyen tisztelni kellene engem.

Sírok a bánattól, ahogy látom elbukni szeretett Írországomat.

Mégis van remény, gyermekek. De most egyesülnötök kell minden erőtökkel, hogy megvédjétek hiteteket.

Hamarosan kényszerítve lesztek elhagyni nemcsak katolikus hiteteket, de keresztény hiteteket is.

Mentsétek meg országotokat a szocializmustól és a világi diktatúrától.

Ők az állampolgári jogokra fognak hivatkozni, mégis meg fogják tagadni a legalapvetőbb jogokat, melyekről azt állítják, hogy védelmezik, beleértve az imádkozáshoz való jogot.

Arra fognak kényszeríteni benneteket, hogy fogadjátok el, törvényesen, a meg nem született gyermekek meggyilkolásához való jogot.

Ne feledjétek, hogy minden egyes lelket szeretettel teremtett Isten, a Mindenható Atya.

Bárki, aki az abortusz mellett dönt, vagy asszisztál az abortusz gonosz tettében, halálos bűnt követ el.

Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok az Imahadjárat (32) imáját Írországért.

Ó, Üdvösség Anyja,

Könyörögj írországi gyermekeidért, hogy megakadályozzák a gonosz abortusz – törvény rájuk erőszakolását

Védd meg ezt a szent nemzetet attól, hogy mélyebbre süllyedjen a kétségbeesésbe, és a sötétségtől, amely beborítja országukat

Szabadítsd meg őket a gonosztól, aki el akarja pusztítani születendő gyermekeidet

Kérlek, hogy a vezetőknek legyen majd bátorságuk meghallgatni azokat, akik szeretik Fiadat, hogy ők kövessék majd a Mi Urunk, Jézus Krisztus tanításait.

Ámen.”

Most menj békével gyermekem, és mondd meg gyermekeimnek Írországban, hogy erősnek kell lenniük. Ki kell állniuk azért, ami a helyes.

Sosem szabad félniük hirdetni az igazságot, Isten Szent Szavát, nem számít milyen nehéz is lehet ez.

Szeretett Mennyei Királynőtök

Az Üdvösség Anyja

A szerkesztők megjegyzése:

Az imát úgy fordítottuk, ahogy mi magyarok imádkozhatjuk ír testvéreinkért.

* Szekularizmus: Ideológiai küzdelem, melynek célja a vallás kiszorítása a társadalmi nyilvánosságból, a vallási nézetek megsemmisítő kritikája a tudomány(osság) nevében valamint az egyház(ak) és az állam maradéktalan szétválasztásának szorgalmazása.

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A gonosz csoport a legnagyobb hazugságot követi el, hogy megszerezze az országok feletti irányítást és ellenőrzést



2012. február 16. csütörtök, 20.00

Drága szeretett leányom, el kell mondanod Gyermekeimnek, minden Követőmnek, hogy kapcsolódjanak össze, és alkossanak egy védelmi imaláncot.

Azáltal, hogy az imában testvérként egyesültök azokért az elveszett gyermekekért, akik tévelyegnek, keresvén az Irántam való szeretetet, de nem találnak békét lelkükben, ti meg tudjátok menteni őket.

Nekik szükségük van arra, hogy imádkozzatok értük, mert a Nagyfigyelmeztetés nem fogja megtéríteni ezeket a szegény lelkeket.

Ti, az Én hűséges követőim, nyújtsatok Nekem vigaszt, amelyre szükségem van, amikor látom azt a borzalmas fájdalmat és nehézséget, amit most Gyermekeim élnek át szinte a világ minden szegletében.

Ez a gonosz csoport, mely a világ néhány legbefolyásosabb és legelitebb emberéből áll, akik a legnagyobb hazugságot követik el szándékos cselszövésük által, hogy megszerezzék az országok feletti irányítást és ellenőrzést a Közel-Keleten, Európában és az Egyesült Államokban.

Tervük épp most lepleződik le szemeitek előtt. Nem látjátok? Ennek a tervnek a kialakítása évtizedeket vett igénybe.

Minden egyes Gyermekemnek ébernek kell lennie minden időben.

Ne hagyjátok nekik, hogy bevegyék országaitokat. Álljatok ellen nekik.

A pénz az ő fegyverük a megtévesztésre. Bankrendszereitek összeomlása szándékos volt. Most továbblépnek, hogy teljesítsék tervük következő szakaszát.

Ti, gyermekeim, meg tudjátok állítani ennek kibontakozását imáitok által.

Atyám már akadályokat állít útjukba.

Követőim sok országot átívelnek. Most egyesülnötök kell imában, hogy megállítsátok az európai vezetőket, akik közül néhánynak lényeges szerepe van abban, hogy az ő gonosz módjukon borzalmas nehézségeket okozzanak az ártatlan embereknek.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok az Imahadjárat (31) imáját, hogy megállítsátok őket.

Ó, Jézusom

Engedd, hogy imám segítségül hívja Szentlelkedet

Hogy szálljon le azokra a vezetőkre, akiket a hatalomvágy, a mohóság, a kapzsiság és a gőg vezet

Hogy megállítsa ártatlan gyermekeid üldözését

Kérlek, akadályozd meg, hogy a szegénység, az éhínség és a háborúk elpusztítsák gyermekeidet

És kérlek, hogy az európai vezetők nyissák majd meg szíveiket Szereteted igazságára.

Ámen.”



Leányom, az imalánc széltében-hosszában el fog terjedni, és a Szentlélek ereje segíteni fog megállítani azokat az embereket, akiknek hatalma van véget vetni a szenvedésnek, hogy álljanak le tetteikkel.

Terjesszétek Szavamat (Üzenetemet), hogy terjedjen a megtérés.

Eljövetelem ideje, hogy uralkodjam, közel van. Így nem lesz elég idő, hogy minden lelket megmentsetek.

Tegyetek meg minden tőletek telhetőt Értem, a ti Jézusotokért, aki szeret és dédelget titeket, mindnyájatokat.

Nekünk most együtt kell működnünk gyermekek az egész emberiségért folytatott harcunkban, hogy megakadályozzuk az Antikrisztust és az ő szörnyű, megtévesztésre irányuló tervét.

Remény, szeretet és imák, gyermekek. Ez az, amit várok tőletek.

Én megköszönöm minden hűségeteket és engedelmességeteket.

Nem láttatok, mégis hittetek. Miután meghallottátok Hangomat, ezeken az üzeneteken keresztül, felismertetek Engem.

Képesek voltatok erre a lelketekben uralkodó Szentlélek által.

Meg kell osztanotok ezt a nagy ajándékot, hogy magatokkal tudjátok hozni valamennyi szeretteiteket az Én Földi Új Paradicsomomba.

Szeretlek benneteket. Sok vigaszt és örömöt nyújtotok Nekem.

A ti szeretett Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: Európa lesz az első célpontja a Vörös Sárkánynak, majd ezt követően az Amerikai Egyesült Államok


2012. február 14. kedd; 18.00

Leányom, neked nem kell ismerned az Én időzítésemet, a Büntetést és a Nagyfigyelmeztetést illetően.

Aggodalomra semmi szükség az Isteni időzítésemet illetően, mivel ez kizárólag az Én Szent Akaratom szerint fog történni.

Tudnotok kell, hogy a Vörös Sárkány, melyről korábban beszéltem neked, most félénken, de halálos elszántsággal felemelte fejét, hogy az egész világ Keresztényeit elpusztítsa.

Oly sokáig várt türelmesen, de most le fog csapni, és szájából tüzet okádva el fog pusztítani mindent, ami az Irántam, a Magasságos Isten iránti és Szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti mély tiszteletet testesíti meg.

Európa lesz az ő első célpontja, majd ezt követően az Amerikai Egyesült Államok.

Bevezetésre kerül a kommunizmus, és jaj azoknak, akik szembehelyezkednek a Vörös Sárkány uralmával.

Leányom, tisztában vagyok azzal, hogy a mostanában neked adott isteni üzenetek nyugtalanítóak, de az igazságot fel kell fedni.

Csak a próféciák által ismeretes, hogy a hit újjá lesz építve. Ez az oka annak, hogy Gyermekeimnek most próféciák adatnak, így ők fel fogják ismerni Tanításaim igazságát.

Minden prófécia, mely Dániel és János Prófétámnak adatott, szóról szóra fel lesz fedve.

A részleteket meg fogod kapni, leányom, hogy segíts felépíteni Egyházam maradékát a földön.

Az Én gyermekeim vigaszra fognak szorulni, és szeretet-Üzeneteim által Én meg fogom őket nyugtatni.

Hagyatkozzatok Rám, gyermekek, szeretett Atyátokra, és Én meg fogom adni nektek az ellenség legyőzéséhez szükséges kegyelmeket.

Ők nem győzhetnek, és hatalmuk nemcsak hogy rövidéletű lesz, de a Vörös Sárkány és az ő vak szövetségesei az örök kárhozat tüzébe vettetnek majd.

Imádkozzatok az ő lelkükért, mert ti imáitok által segíthettek őket megmenteni.

A Nagyfigyelmeztetés nem sokat fog számítani a sátánnak, a vörös sárkánynak és seregeinek.

Az ő szívük annyira megkeményedett, hogy ők szándékosan fognak a gonosz mellé állni. Hűségük a gonosz által nekik ígért hamis paradicsomnak szól.

Csakúgy, mint a választott lelkek számára megadatott a jelenések ajándéka, vagy – mint a te esetedben – annak ajándéka, hogy láthatsz Engem és Szeretett Fiamat, néhány léleknek a sátán és az ő bukott angyalainak látványa kerül megmutatásra.

Az ő elkötelezettségük a gonosz iránt oly szoros, hogy sokan a sátán követői közül inkább meghalnának, mintsem hogy elismerjenek Engem, az ő Mindenható Atyjukat.

Az Én ígéretem így szól, gyermekek.

Én meg fogom védeni valamennyi Gyermekemet, akiknek lelkébe be van ágyazva Szeretetem pecsétje.

Meg lesztek kímélve az üldöztetéstől, hogy erősek maradjatok, és minden erőtökkel imádkozzatok ezekért a gonosz emberekért.

Ez segít majd enyhíteni a rettegést, és elhárítani a háborút, az éhínséget és a vallási üldözést.

A Hozzám, a ti Atyátokhoz való imát most bele kell foglalnotok a napi imáitokba ezzel az Imahadjárat (30) imájával:

Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, drága Fiad nevében könyörgök, add, hogy jobban szeressünk Téged

Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek legyünk a nehézségek közepette

Fogadd el áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat, mint trónod elé helyezett ajándékot, hogy megmentse gyermekeidet a földön

Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét, és nyisd meg szemüket Szereteted igazságára, hogy egyesülhessenek valamennyi Gyermekeddel a földi Paradicsomban, melyet szeretettel teremtettél számunkra, Isteni Akaratod szerint.

Ámen.“

Kérlek, ne hagyjátok figyelmen kívül az Én Mennyei beavatkozásomat életetekbe ma, gyermekek.

Nektek, akik őszinte szeretetet éreztek Irántam, Atyátok iránt, tudnotok kell, hogy Nekem fel kell készítenem benneteket erre a fontos utazásra.

Nem tenném a Kötelességemet, mint szerető Teremtőtök és Atyátok, ha nem kommunikálnék veletek ezekben az utolsó időkben – mint tudjátok – a földön, mint ahogyan most is.

Azok, akik esetleg félnek az Én Legszentebb Szavaimtól, hadd vigasztaljalak meg benneteket azáltal, hogy elmondom nektek, ez nem jelenti a világ végét. Mert ez nem az.

Ez egyszerűen a sátán földi uralmának a vége, melyet üdvözölnötök kell gyermekek.

Az idő közeleg, hogy Fiam elfoglalja az Őt megillető trónt, amikor Ő másodízben el fog jönni, hogy uralkodjon az Új Tökéletes Paradicsomban a földön.

Szívem örömtől repes, amikor Én az új földről beszélek nektek gyermekek, melyet nektek készítettem.

Gyermekeim 1000 évig fognak élni a Paradicsomban, melyet Ádámnak és Évának teremtettem.

Ott béke lesz, szeretet és harmónia, és nem vágytok majd semmi másra.

Az emberek házasodni fognak, gyermekeik lesznek, és a virágok, a folyók, a tengerek, a hegyek és a tavak lélegzetelállítóak lesznek.

Az állatok harmóniában fognak élni Gyermekeimmel, és a szeretet fog uralkodni Fiam, Jézus Krisztus uralma alatt.

Csak akkor fog beteljesedni Szent Akaratom a földön, csakúgy mint a Mennyben.

Szerető Atyátok

Isten, az egész emberiség Teremtője

A Magasságos Isten


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com