Nem Nekem fognak smaragddal és drágakövekkel kirakott koronát helyezni a fejemre

2012. november 25. vasárnap, 17:25

Drága szeretett leányom, Én vagyok Krisztus, az emberi nem Üdvözítője, és hamarosan felveszem Koronámat és végre uralkodni fogok a Föld felett.

A Töviskorona azonban még Szent Fejemen marad, míg el nem jön a nagy nap, amikor végre azon a Trónon fogok ülni, melyet Atyám ígért Nekem.

Én vagyok az egyetlen Igaz Király, az egyetlen Igaz Isten, mégis Töviskoronát viselek, melyet a hálátlan emberek kezei oly kegyetlenül helyeztek a fejemre.

Nem Nekem fognak smaragddal és drágakövekkel kirakott koronát helyezni a fejemre. Ma még nem. Nem, ehelyett még mindig kínoznak Engem azáltal, hogy az Üdvösséget kegyetlenül elutasítják, amit akkor nyertem el számukra, amikor megfeszítettek Engem.

Én vártam és vártam, hogy az emberiség felemelje és kinyissa végre a szemét, hogy meglássa az Igazságot.

Mégis oly kevés Keresztény követi Tanításaimat. Ők meggyengültek a külső nyomás hatására és csendben maradtak, amint a világ átölelte a bűnt, mintha az egy jó dolog lenne.

Koronám elkészült és Én dicsőségben fogok megérkezni. Senki sem fogja elmulasztani, hogy meglásson Engem, amint eljövök majd a Mennyből.

Ezen esemény lejátszódása több órán keresztül fog tartani, és az embernek erős hitre lesz szüksége ahhoz, hogy ujjongjon és örvendezzen.

Oly sokan fognak szégyenkezni és megrémülni, amikor meglátnak Engem. Ha még akkor is megkérnek, hogy bocsássak meg nekik, még az utolsó másodpercben is meg fogom tenni.

Óvakodjatok azoktól, akik azt állítják magukról, hogy Én vagyok. Ez nagyon fontos, mert Én egyedül csak azon az egy napon fogok eljönni.

Én nem úgy fogok a Földön járni, mint egy ember, mert azt Atyám nem engedélyezte. Ne hagyjátok, hogy egy ilyen ember becsapjon benneteket.

Uralmam közel van, ezt megállítani nem lehet. Mindezt tudassátok azokkal, akik se Engem, se Létezésemet nem ismerték el, sem a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz.

A Sátánnak és azoknak, akik követik őt, nincs hatalmuk Felettem. Az egyetlen hatalom, ami számít, Isten hatalma, aki minden gyermekét szereti.

Készüljetek Királyságomra és legyetek boldogok. Örvendjetek annak a napnak, mert ez lesz az a nap, amikor az emberiség szenvedése egyszer s mindenkorra véget ér.

Csak azok fogják megtapasztalni Új Paradicsomomat, akik követik Tanításaimat.

Tanítványaimnak imakört kell létrehozniuk azok lelkének a megmentésére, akik még az utolsó napon sem fognak Hozzám jönni.

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáját (2. Litániát) a Védettség Kegyelméért azok számára, akiknek nincs erejük, hogy önmagukon segítsenek.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com
Szeretett papjaim és felszentelt szolgáim, ne féljetek Szavamtól
2012. november 23. szerda, 21:45
Drága szeretett leányom, ahogyan növekszik az ellenállás ezekkel az üzenetekkel szemben, úgy erősödik most az üldöztetés prófétáim és látnokaim ellen.
Különösen azoknak mondom közületek, akik az Én szeretett papjaim és felszentelt szolgáim vagytok: ne féljetek Szavamtól. A félelem és a bizonytalanság, melyet megtapasztaltok, nem Tőlem származik. Ha pedig nem Tőlem származik, akkor meg kell kérdeznetek magatoktól, hogy kitől származhat?
Szent Szavamnak mindig ellenállnak.
Az Én időmben a Földön, az akkori papok és farizeusok mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy vitatkozzanak Velem. Minden alkalommal megpróbáltak lebuktatni Engem, a feltett kérdéseiknek az volt a célja, hogy ellentmondásba keverjenek, de nem sikerült nekik.
Csendben maradtam, amikor megpróbáltak rávenni Engem, hogy válaszoljak azokra a kérdésekre, amelyekre – mint tudták – nem voltam hajlandó válaszolni.
Mert mint látjátok, bár ők gyakorolták a vallásukat, számos bonyolult szertartásokat tartottak, drága ruhában ékeskedtek, egy dologban azonban hiányosságuk volt: egy csepp alázattal sem rendelkeztek, mivel tévesen azt gondolták, hogy a szent szolgai szerepük miatt felebarátjaik fölött állnak.
Ők úgy beszéltek, prédikáltak és úgy mutogatták magukat a nyilvános helyeken, mint Atyám Szent Igéjének prófétái. Mégsem értették meg igazán az Atyám által tett ígéretet, még azokat a tanításokat sem, melyeket Ő prófétái által adott nekik. Nem tudták elfogadni, hogy a megígért Messiás eljövetelének időpontjára az ő idejükben került sor.
Azt hitték, hogy erre az eseményre a jövőben fog sor kerülni.
Zavarba estek válaszaimtól, tanításaimtól és attól az egyszerű életviteltől, ahogyan éltem. Mégis vonzódtak Hozzám, újra és újra visszatértek Hozzám, hogy kihívjanak Engem. Aztán fenyegetve érezték magukat a lelki dolgokról való ismereteim miatt, ez tény, melyet nem tudtak letagadni.
Kínoztak Engem. Kérdéseikre Atyám Szent Akaratának megfelelően válaszoltam. Aztán, amikor dühös állapotukban ujjukkal mutogattak Rám, csendben maradtam.
Mert mindannak ellenére, hogy hirdették ismeretüket Isten Igéjéről, a csaló által elhelyezett csapdába estek. Azt hitték, hogy tudásuk fölülmúlta az Enyémet.
Az egyház többszintű hierarchiája melyet létre hoztak, a királyi monarchiához hasonlított. A király, akit tiszteltek nem Isten volt, hanem a saját királyuk, akit önmaguk neveztek ki. A felsőbb réteg akik törzseiket vezették, alig kommunikált az alázatos szolgákkal. Mivel a szegény alázatos emberre nekik kevés idejük maradt.
Mennyire megbántották Atyámat. Mennyire kínoztak Engem. Sokak vére szárad kezükön, mégis sikerült nekik a nyilvánosság szemében tisztának mutatniuk magukat.
Műveltségük elhitette velük, hogy egyedül csak ők értelmezhetik helyesen a Szentírást. Szavamat eretnekségként kezelték.
Ugyanez igaz ma is. Oly kevés felszentelt szolgám van felkészülve Második Eljövetelemre. Képesítésük, mint Egyházam lelkipásztorai, olyan megosztottságot hozhat létre, melyet én nem engedélyeztem.
Ők, akik teológiát tanult emberek, sok éves képzéssel nem értik meg Tanításaimat, a próféciákat vagy azt a módot, ahogyan Én beszélek.
Azoknak mondom közületek, akik megkérdőjelezitek Szavamat vagy megpróbáltok különbséget tenni úgy, hogy összehasonlítjátok a Szentírással kapcsolatos saját hibás tudásotok szerint: most abba kell hagynotok.
Nem tanultatok semmit? Nem fogadjátok el, hogy az idő közel van, és hogy Én vagyok az, aki felkészítelek benneteket?
Szent Küldetésemnek, hogy az felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, sok ellensége van.
A támadások gonoszak. Minden fordulat, minden kanyar és minden lépés, amit ezeken az üzeneteken keresztül teszek, akadályokkal szembesül.
Ha nem fogadjátok el azon Ígéretemet, hogy újra visszajövök, akkor tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mi az én szerepem Isten Nevében? Egyszerűen a Szentségek kiszolgáltatása lenne? Nem, nemcsak ez az a szerep, amire elhívattatok.
Ha olyan módon támadjátok meg Üzeneteimet, ahogyan azt most teszitek, akkor a szomorúságtól és a csalódottságtól sírásra fakasztotok Engem.
Hát nem figyelmeztettelek benneteket, hogy legyetek éberek, mert ti nem tudjátok sem a napot, sem az órát, amikor visszajövök? Eljött az idő számotokra, hogy felébredjen lelketek, olvassátok az Igéket, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, és aztán imádkozzatok, hogy a megkülönböztetés ajándékával áldjalak meg benneteket.
Azoknak közületek, akik azért utasítanak vissza Engem, mert óvatosak és aggódnak, hogy nem Én vagyok az, aki beszél, megbocsátok. Én megértem, hogy mennyire nehéz is ez, de idővel érezni fogjátok, hogy Szeretetem beborít benneteket.
Azoknak mondom, akik nem hajlandók meghallgatni Engem: ti a büszkeség bűnével vétkeztek.
Azoknak közületek, akik nyilvánosan elítélik Szavamat, szétszedik azt és azt állítják, hogy Üzeneteim a gonosztól jönnek, azt mondom: akkor ti elvesztek Számomra. Oly messzi távolban vagytok arrogáns hitetek ellenére is, hogy azt hiszitek, a lelki dolgokról való tudásotok – melyet könyvekből szereztetek – méltóbbakká tesz benneteket, hogy az Én Nevembe beszéljetek, ezért tudnotok kell a következőket:
Hozzatok Nekem tiszta szívű, egyszerű lelket, aki a miatt szeret Engem, aki valóban vagyok, és ők csatlakozni fognak Hozzám a Paradicsomban.
Hozzatok Nekem olyan lelkeket, akik tele vannak büszkeséggel, és akik torkaszakadtából kiáltják Isten Igéjét, és Én félredobom őket.
Bízzatok Bennem alázatos szívvel, és Én Kegyelmeimet árasztom ki rátok.
Feltétel nélkül szeressetek Engem, és felismeritek majd a Hangomat ebben az időben. Ti szerencsés lelkek vagytok. Mégis ezek a lelkek azok, akik eltávolodtak Tőlem, de akikre a legjobban vágyakozom és  áhítozom.
Ó, gyertek Hozzám felszentelt szolgáim. Én az Igazságot adom nektek, mert meg akarom újítani Irántam való hűségeteket. A tanításaimmal szembeni engedetlenség és gyengeségeitek beismerésének mulasztása éket vert közénk.
Azokhoz a felszentelt szolgákhoz szólok, akik súlyos testi bűnöket követtek el: nektek Hozzám kell jönnötök, hogy tartást adhassak nektek. Ismerjétek be bűneiteket, és Én megújítom a lelketeket, hogy így alkalmasak legyetek segíteni mások lelkének megmentésében még mielőtt újra eljönnék.
Nektek hallanotok kell. Ha kétségetek van, elfogadom azt. Ha ti azonban prófétáimnak próbáltok ártani, szenvedni fogtok. Sokkal jobb számotokra, ha csendben maradtok. Hajlandóak kell, hogy legyetek a hallásra, és meg kell alázkodnotok Szememben. Csak akkor lesztek alkalmasak arra, hogy képviseljétek Testemet a Földön.

Jézusotok
Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Isten, az Atya: Én a legtökéletesebb jövőt ajánlom fel nektek

2012. november 22. csütörtök, 19:00

Drága leányom, Szeretetem Fénye ma kiárad a Földre abban a reményben, hogy Gyermekeim szívét meg tudja mozgatni (érinteni).

Azoknak mondom, akik nem ismernek Engem; és sokan vannak, akik félnek attól, hogy közelebb kerüljenek Hozzám: nektek tudnotok kell, hogy Én Fiam Királyságába szeretnélek elvinni benneteket.

Én a Szeretet Istene vagyok, aki az Üdvösség Ajándékát hagyta rátok.

Nektek nem szabad eldobnotok ezt az Ajándékot, amely az emberiség számára adatott azzal a céllal, hogy újra egyesülve élvezze a Paradicsomot, amelyet elsősorban számukra teremtettem.

Ez az Úr napjának ideje, és ti gyermekek, fel lesztek készítve erre a nagy napra.

Isteni Beavatkozásom ideje, hogy ez által megmenekülhessetek, és hogy Fiam Királyságának kapuin beléphessetek, hamarosan bekövetkezik.

Amikor a Szent Könyvben megjósolt próféciák bekövetkezésére sor kerül, el fogjátok fogadni az Igazságot.

Az Igazság, melyet az emberiség számára ígértem meg ezekre az időkre, most kerül átadásra.

Miért szükséges – kérdezhetitek –, hogy Gyermekeimnek ismét megadjam Szent Szavam Igazságát?

Ez azért van, mert a mai világban oly kevesen hisznek Létezésemben. Ők nem tartják be többé a Tízparancsolatot.

Gyermekeim körében a gőg felváltotta az alázatot, beleértve sok felszentelt szolgámat is, akik arra voltak kijelölve, hogy átadják az Igazságot. Sokan figyelmen kívül hagyják Szavam Igazságát, sőt sohasem tanították meg nekik ezek létezésének értelmét a Földön.

Oly sok lelket lehet most megmenteni Szeretetem által, és Én ezért adtam utasításokat nektek szeretett Fiam által arra vonatkozólag, hogy mi az elvárás veletek szemben.

Ragadjátok meg az Igazságot. Emlékeztessétek a hozzátok közel állókat Gyermekeim iránti Nagy Szeretetemre.

Mint minden jó apa, figyelmeztetni fogom gyermekeimet azokra a veszélyekre, melyekkel szembesülniük kell.

Sohasem fogom hagyni, hogy vakon belesétáljanak a megtévesztés hálójába, mely úgy esett az emberiségre, mint a halász hálója a gyanútlan sekély-vízi halakra.

Nem fogom megengedni azoknak, akik azzal próbálkoznak, hogy Szent Szavam meghallását megakadályozzák, vagy, hogy Fiam Szavát ellentmondásban keverjék. Nem fogom elmulasztani azon Kötelességemet sem, hogy figyelmeztessem gyermekeimet a büntetésekre, melyekkel szembesülni fognak, ha továbbra is megbántanak Engem azzal, ahogyan másokkal bánnak.

Én a ti Atyátok vagyok. Felelősségemnek tekintem, hogy ismét egybegyűjtsem gyermekeimet, és minden szükséges dolgot fel fogok használni annak érdekében, hogy megmentsem őket a bajtól.

Minden taktika, minden trükk bevetésre kerül a Sátán és a neki szentelt követői részéről, hogy az Igazság meghallásában megakadályozzanak benneteket.

Ünnepélyesen megígérem a következőket: ti gyorsan a Karjaimba és Fiam Nagy Irgalmasságának védelmébe lesztek véve.

A lelkekért folytatott csata elkezdődött, bár ez talán nem nyilvánvaló sokak számára közületek.

Ahhoz, hogy élvezzétek az Új Paradicsomot a Földön, el kell fogadnotok Irgalmasságom kezét, melyet felétek nyújtok. Ne féljetek, mert az Én Pecsétemmel borítom be mindazokat, akik tisztelnek Engem, Örök Atyjukat, és az Én Drága Fiamat.

Szívleljétek meg hívásomat. Legyetek erősek. Fogjátok be a fületeket a fenevad suttogására; ő azokat a lelkeket használja ki, akiken a büszkeség bűne foltot ejtett, hogy elvigyen benneteket Tőlem.

Én a legtökéletesebb jövőt ajánlom fel nektek. Nem szabad visszautasítanotok ezt a Paradicsomot, mert ez a ti örökségetek. Hányan utasítanának el közületek egy nagy vagyonnal járó örökséget a világban? Nagyon kevesen. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy hátat fordítotok ennek az ajándéknak.

Bárki, aki próbál benneteket megakadályozni, annak szüksége van imáitokra, mert Én minden gyermekemet szeretem.

Én, a ti Atyátok, biztosítani fogom, hogy nagy Tervem Fiam Második Eljövetele kihirdetésére ne késlekedjen.

Gyertek Hozzám, Fiam által, és nem lesz semmire sem szükségetek. Szeretlek benneteket. Sokakért sírok közületek, akik túl makacsok ahhoz, hogy felismerjék ezt a Mennyei hívást azzal az ígérettel, hogy felkészít benneteket a Béke Új Korszakára.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com


Az egyik fele nem fog eltérni az Igazságtól. A másik fele elferdíti majd az Igazságot

2012. november 21. szerda, 11:30

Drága szeretett leányom, minden szigorú Üzenet alkalmával, melyet Isten valamennyi gyermeke számára adok, emlékezz arra, hogy Szeretetem mindig Irgalmas.

Türelmem határtalan, és Én minden egyes személyt meg fogok menteni, aki Irgalmasságomhoz folyamodik, függetlenül bűnei súlyosságától.

Mennyire vágyom arra, hogy mindenkit kiszabadítsak a csaló szorításából, aki összeszorítja fogását minden lelken, akit elcsábított, úgy, hogy sokan tehetetlenek lesznek erejével szemben.

Ne értsétek félre a következőket: Ha a lelketeket önként adtátok el a Sátánnak, akkor ő nem fog szabadon engedni benneteket. Egyedül csak Én tudlak megszabadítani benneteket.

Amikor azok a lelkek, akik a bűnös életük miatt vesztek el Számomra, megpróbálják megváltoztatni útjaikat, szintén küzdeni fognak a fenevad ellen. Mert ez egy fenevad, aki meg van fosztva jogaitól és gonosz.

Sokak számára, még azoknak is, akik Nekem szentelték magukat, időről időre ő olyan lesz, mint egy tövis az oldalukban. Semmi sem fogja kielégíteni őt addig, ameddig nem engedtek kísértésének, amely személyenként különböző.

Mivel közületek minden egyes ember bűnös, és továbbra is az lesz, ameddig a bűntől meg nem tisztultok, fogadjátok el tehát a bűnt, mint tényt, de harcoljatok ellene.

Azoknak mondom közületek, akik közvetlenül ismernek Engem: Ti tudjátok, hogy mindig megbízhattok Irgalmasságomban.

Ti ismeritek annak fontosságát, hogy naponta kommunikáljatok Velem. Ez történhet egyszerűen úgy is, hogy a munkanapotok folyamán beszélgettek Velem. Ez egy tökéletes időpont arra, hogy kisebb áldozatokat ajánljatok fel Nekem.

Ha valaki megbánt benneteket, akkor ajánljátok fel Nekem ezt a megpróbáltatást, hogy ez által lelkeket menthessek meg.

Amikor zaklatottak vagytok a küzdelmek miatt, melyekkel szembesültök, és amelyek fölött nincs hatalmatok, meg kell engednetek Nekem, hogy elvegyem a terheteket.

Sok ember hosszú, kemény órákat dolgozik, úgy házon belül, mint házon kívül. Csak annyit kérek tőletek, hogy amikor szükségetek van támogatásra és segítségre, gondolataitokban forduljatok Hozzám, mert Én válaszolni fogok imáitokra.

Sohase kövessétek el azt a hibát, hogy azt gondoljátok, csak a templomban eltöltött idő alatt tudtok kommunikálni Velem, vagy a Szentáldozás előtt és után. Én a nap minden percében itt vagyok. Én minden kérésre válaszolok, ha az megfelel Szent Akaratomnak.

Szeretett Tanítványaim, ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok. Én egyesítelek benneteket, nemzetet a nemzettel úgy, hogy békét és egységet hozhassak a káosz közepette, mely bekövetkezik.

Hagyjátok, hogy Szent családomba vigyelek benneteket, és meg fogtok erősödni.

Aztán felálltok majd és előre özönlötök megújulva egy új indíttatással, hogy vezessétek hadseregemet, amely még sok országban nem alakult meg.

Maradjatok hűségesek Utasításaimhoz.

Kérlek benneteket, hogy mindenhol terjesszétek az Élő Isten Pecsétjét. Ezt nem szabad árulni. Mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Továbbítsátok a másolatokat azoknak, akiknek szükségük van védelemre.

A megosztottság hamarosan kiszélesedik azon hűséges követőim között, akik elfogadják Atyám Könyvét, a Legszentebb Bibliát, és azok között, akik meg akarják változtatni az Igazságot.

Az egyik fele nem fog eltérni az Igazságtól.

A másik fele elferdíti majd az Igazságot.

Ők ezt azért fogják tenni, hogy megfeleljen a saját politikai és személyes indítékuknak, amelyet a beszédmódok mögé fognak rejteni.

Hamarosan az Igazságot hazugságnak fogják nyilvánítani, és Istent fogják hibáztatni.

Tiszteletlenül ki fogják jelenteni, hogy ezek a törvények, melyeket Szent Helytartóm helyezett érvénybe, régimódiak, és nem felelnek meg a modern társadalomnak.

Minden ravasz érvelés közvetlen ellentmondása lesz Isten Törvényeinek, melyek a következőket jelentik:

Ezek az emberek olyan törvényeket akarnak bevezetni, melyek a bűnt igazolják. Ők nem szeretik Istent. Csak mondják, hogy szeretik Őt, és sokan ateisták közülük, akik az ilyen törvényeket támogatják, de azt, amiben valóban hisznek, nem fedik fel.

Terveik közül sok, a Keresztény törvények betiltását foglalja magába.

Részben ők azokat a törvényeket tolerálják, melyek megengedik a nőknek, hogy a gyermekeket elvetessék az életstílus választása miatt. A (szabad) választás érveit fogják felhasználni, de ez a választás a nők szükségleteire fog vonatkozni és nem a gyermek szükségleteire.

Sok nő lesz meggyötört, miután ilyen módon életet oltott ki. Sokan a veszteség érzését fogják megtapasztalni, mert tudni fogják a szívükben, hogy azt az életet, melyet kioltottak, Isten teremtette.

Kitalálnak majd minden erőteljes és meggyőző érvet, hogy az abortusz jogszabályait létrehozzák. Minden trükköt fel fognak használni, hogy támogatást nyerjenek, mely arra irányul, hogy az abortuszt mindenki számára elérhetővé tegyék.

Ezért a bűnért le fogom rombolni az országukat.

Az abortusz bűne Atyámnak nagy fájdalmat okoz, és nem fogja megengedni, hogy ez továbbra is folytatódjon.

Azok a nemzetek, melyek folyamatosan azzal próbálkoznak, hogy az abortusz minél több nő részére rendelkezésre álljon, és melyek az abortuszt úgy segítik elő, mintha az egy jó dolog lenne, el lesznek távolítva és olyan büntetésben lesz részük, amelyből nem tudnak majd felépülni.

Ők a gyilkosság bűnéért lesznek vétkesek, és egyikét képezik majd az első csoportoknak, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt fájdalmat fognak elviselni.

Isten nem fogja megengedni nektek, hogy megérintsétek azt az életet, melyet Ő teremtett.

Büntetését földrengés formájában fogja rátok kimérni, és sok nemzet büntetést – büntetésre kap majd, egészen az Úr napjáig.

Az abortusz és a gyilkosság lesz az a két bűn, amelyért Atyám szigorú büntetést vet majd a világra.

A bűn, Tanítványaim, olyasvalami, mint a folt, mely üszkössé teszi a lelketeket minden nap. De amikor a kegyelem állapotában vagytok, akkor a bűn csökken. Minél többször fogadjátok a Szentáldozás és a gyónás Szentségét, annál nagyobb kegyelmeket fogtok kapni.

Azoknak mondom közületek, akik naponta részt vesznek a Szentmisén: nektek nagyon különleges kegyelemben lesz részetek. Mert ti, jámbor Követőim, gyorsan fogtok Paradicsomom kapuin áthaladni.

Menjetek most és töltsetek egy kicsivel több időt Velem. Beszélgessetek Velem. Szeretem a fesztelen (természetes) beszélgetést, ez közelebb visz Engem hozzátok. Vágyódóm utánatok. Vágyom a meghittségre, amelyért epedezem, hogy közelebb tudjalak hozni Magamhoz benneteket.

Ti egy csodálatos kapcsolatot építhettek fel Velem, egyszerűen azáltal, hogy először barátok leszünk. Aztán a szeretetünk fel fog épülni egészen addig az időpontig, amikor az Irántam való szeretetetek és az Én szeretetem irántatok szétrepeszti szíveteket.

Ez nem bonyolult. Most egy új, friss kezdetbe fogjatok, hogy felkészüljetek Királyságomra. Hívjatok Engem.

Ha szerettek Engem, akkor hamarosan bízni fogtok Bennem, és ez a lelketek megtisztulása felé vezet majd benneteket. Boldogabbak lesztek, békességben, és bármi a külvilágból semmit sem fog jelenteni nektek, kivéve a bűn fájdalmát, melynek szemtanúi lesztek.

Én valóban itt vagyok. Várok rátok. Azt akarom, hogy az emberiség képes legyen Engem helyesen megismerni.

Szeretlek benneteket.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Szűz Mária: Imádkoznotok kell, hogy azok a szegény lelkek, akik továbbra is megfeszítik Fiamat, elforduljanak a bűntől

2012. november 21. szerda, 18:45

Gyermekem, minden gyermekemnek – akik szeretik Fiamat -, egyesülnie kell az imában e küzdelem idején a világban.

Nektek imádkoznotok kell, hogy azok a szegény lelkek, akik továbbra is megfeszítik Fiamat, elforduljanak a bűntől és könyörögjenek Fiamhoz, hogy bocsásson meg nekik.

Az idő rövid, és egyedül csak azok léphetnek be Fiam Királyságába, akik a kegyelem állapotában vannak.

Bár korábban sokéves imára, áldozatra és a Nekem, Áldott Édesanyátoknak való odaadásra volt szükség, most csak egy nagyon rövid idő marad számotokra, hogy a megváltást keressétek.

Imádkozzatok kitartóan, kicsinyeim, azokért, akik megbántják Fiamat, és akik az Atyát, a Legmagasságosabb Istent gyalázzák.

Oly sokan fordítottak hátat Istennek. A gonosznak sikerült kővé változtatni a szívüket.

Nagyon kevesen becsülik az életet, mely Isten gyermekeinek adatott. Az életetek Isten kezében van. Bárki, aki Isten Teremtésébe beavatkozik, meg lesz büntetve.

Gyermekem, neked fel kell szólítanod mindazokat, akik az Igazság Könyvét megkapták, hogy imádkozzanak Hozzám az Üdvösség Anyjához. Én azt a feladatott kaptam, hogy segítsek Fiamnak az emberiség megváltásában.

Engedjétek, hogy segítsek nektek gyermekek, hogy világosan és szeretettel a szívetekben meglássátok a Fiamhoz vezető utat.

Én segíteni fogok nektek, hogy legyőzzetek minden akadályt, amely gátolja a Fiam Irgalmassága felé vezető utatokat.

Ne feledjétek, kérlek, hogy Fiam mindent megbocsájt. Ő, Isten minden gyermekét szereti, függetlenül attól, hogy mennyire gyötrik Őt.

Mindaz, amit tennetek kell az, hogy hozzá fordultok és kérjétek, hogy Irgalmassága közelebb vigyen Hozzá benneteket.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért, akik megbántották Fiamat, és akik megszentségtelenítették Egyházát, mert nekik szükségük van a segítségetekre.

Ők elveszett lelkek és vissza kell hozni őket Fiam kebelére. Különben ez összetörné a Szívét.

Köszönöm, hogy válaszoltatok erre a Mennyei hívásra.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A tizenkettők csoportja, mely a hatalmas nemzeteket képviseli, sértésnek számít a tizenkét Apostolom létezésével szemben

2012. november 20. kedd, 23:50

Drága szeretett leányom, sok bántalmazást vetettek be Ellenem, az ember Megváltója ellen, és ezeket a csalás fátyla alá rejtették.

A Sátán különösen a Keresztényeket támadta meg világszerte ebben az időben. Ezt a legravaszabb módon teszi. Azzal győzi meg őket, hogy nekik hűséget kell mutatniuk testvéreikkel szemben, elhitetve velük, hogy higgyenek a hazugságban.

Az embereknek a természetüktől fogva van egy gondoskodó oldaluk, mely a mások iránti természetes szeretetből fakad. Ez Isten egyik ajándéka. A Sátán kihasználja ezt az érzelmet, hogy az embert a megtévesztés hálójába vonzza, amely fölött kevés ellenőrzést gyakorolhatnak. Úgy irányítja őket, hogy higgyenek azokban a törvényekben, melyek arra mennek ki, hogy elássák az Isten elleni bűnöket.

Sok ember hiszi azt, hogy helyesen cselekszik azáltal, hogy támogatnak másokat azon törekvésükben, hogy olyan törvényeket hozzanak be, melyek helyeslik a gyilkosságot, a háborút és az istenkáromlást.

Amikor azt hiszitek, hogy a bűn elfogadható, és hogy az indokolva van, mert az a mások javát szolgálja, akkor ti egy gondosan felállított csapdába estetek.

Nem véletlen, hogy megnövekedtek a mentegetőzések a megosztottságra a Keresztény Egyházakban. Nem véletlen, hogy az abortusz elnézésére minden ürügyet felhoznak nektek ebben az időben.

Minden nemzet össze van kapcsolva, és az abortusz minden nyilvános kikiáltása, a háborúk elnézése és a változások bevezetése a Keresztény Egyházakba, egyetlen szervezet által van megtervezve. Ez a csoport éveken keresztül tervezte ezeket az eseményeket. Pontosan tudják, hogy kik ők, és hogy mit csinálnak. Nagyon erőteljesek és veszélyesek.

Álljatok meg, figyeljetek és hallgassatok, mert mostantól azt kell elfogadnotok, amit Isten Nevében mondok nektek. Mindezeket a szörnyű és visszataszító tetteket, melyek hihetőként és gondoskodó változásokként vannak a társadalmatokban bemutatva, a tizenkettők csoportja által világszinten volt megtervezve és irányítva.

Ez a tizenkettők csoportja, mely a hatalmas nemzeteket képviseli, sértésnek számít a tizenkét Apostolom létezésével szemben.

Ők fogják bemutatni és támogatni az Antikrisztust a világban, mint ahogy a tizenkét Apostolom is nyilvánosan mutatott be Engem az Én időmben a Földön

Hatalmuk azt jelenti, hogy mindegyik erőteljes nemzet abban támogatja egymást, hogy bűnös törvényeket vezessenek be, hogy biztosítsa azok elfogadását.

Mennyire fogtok szenvedni szeretet Tanítványaim, az Igazság megismerése miatt. Az Igazság megnyitja majd a szemeteket a körülöttetek lévő gonoszságra. Ne féljetek soha az Igazságtól. Csak akkor tudlak megvédeni benneteket ezektől a gonosz törvényektől, tettektől és cselekvésektől, ha elfogadjátok az Igazságot.

Tudjátok meg, hogy azok a nemzetek fognak a legtöbbet szenvedni a végső megtisztulás során, akik részt vesznek a gonosz törvények bevezetésében.

Azt hihetik magukról, hogy kifogástalanok, de csak egy dolog elérésében lesznek sikeresek: ez pedig a büntetés lesz. Mégpedig olyan súlyos, hogy nem lesznek képesek elrejtőzni vagy elfedni az arcukat, hogy elkerüljék azt. Először is, nekik válaszolniuk kell Nekem. Sokan még akkor is az Arcomba fognak köpni. És aztán csatlakozni fognak az Antikrisztushoz, a fenevadhoz és annak minden bukott angyalához, egy örökké tartó kínszenvedésért.

Most figyelmeztetlek benneteket. Figyelmeztetem azokat közületek, akik megpróbálják bevezetni az abortuszt a nemzetetekben, azokat, akik bemocskolják Keresztény Egyházaimat és azokat, akik a fenevadat tisztelik, hogy napjaitok meg vannak számlálva.

Mert nektek nem lesz jövőtök, nem lesz örök életetek, nem lesz hozzáférésetek Új Királyságomhoz.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com
 
Van egy üzenetem, amelyet az amerikai népnek kell átadnom
2012. november 17. szombat, 19:00
Drága szeretett leányom, van egy üzenetem, amelyet az amerikai népnek kell átadnom.
Drága, szeretett követőim, nektek most figyelembe kell vennetek Szavamat és hallgatnotok rá.
Ti most nagy üldöztetéssel néztek szembe honfitársaitok bűnei miatt, és azok miatt, akik ellenőrzik törvényeiteket, az abortusz törvényeit. Ez a bűn – a legnagyobb -, mellyel több milliószor vétkeztek, egy kardhoz hasonlóan hasított a szívembe, mintha azt többször is átszúrná.
Bűneitek, az erkölcstelenség bűnei és az anyagi javak iránti szeretetetek mélyen megbántanak Engem. Nektek nem olyan a hűségetek Irántam, ahogyan azt elvárnák tőletek. Nektek, akik távol kerültetek az Igazságtól, hívnotok kell Engem, hogy meg tudjam nyitni a szemeteket.
Szeretem minden gyermekemet az Amerikai Egyesült Államokban, de attól félek, hogy a bűn már egy olyan széles éket vert, hogy sokan közületek a kétségbeesés szakadékába fognak esni, ha nem fogadjátok el Isten Létezését.
Fontos, hogy kitartóan imádkozzatok, mivel a Sátán hatalma több törvényetekbe is beszivárgott. A törvények, amelyek közül a legtöbb a köztetek lévő ateisták által kerül bevezetésre, iszonyatosak lesznek Atyám Szemében.
Mennyire sírok a megtévesztés miatt, amelyet bemutatnak nektek. Szegény felszentelt szolgáim, kik köztetek vannak, úgy lesznek eltaposva, mint a rovarok azon vezetők lába alatt, akik megtagadnak Engem, Jézusukat.
Ez az idő az, amikor a napi célotoknak az imának kell lennie, hogy nemzeteteket meg lehessen menteni, hogy a tizenkét nemzetem közé kerüljön az Új Paradicsomban.
Íme, a Keresztes Imahadjárat 85. imája, hogy kimentse az Amerikai Egyesült Államokat a csaló kezéből.
Ó, drága Jézus, borítsd be nemzetünket legértékesebb védelmeddel. Bocsásd meg az Isten Tízparancsolata ellen elkövetett bűneinket. Segítsd az amerikai népet, hogy visszaforduljon Istenhez. Nyisd meg az elméjüket az Úr Igaz Útjára.
Nyisd meg megkeményedett szívüket, hogy elfogadják Irgalmasságod Kezét. Segítsd meg ezt a nemzetet, hogy felálljon az istenkáromlás ellen, melyet valószínűleg ránk kényszerítenek, hogy megtagadjuk Jelenlétedet.
Könyörgünk Hozzád Jézus, hogy ments meg minket, védj meg minket minden bajtól, és öleld népünket Szentséges Szívedre. Ámen.
Menj népem, és soha ne félj bebizonyítani Irántam való szeretetedet, és soha ne tagadd meg Kereszténységedet.
Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Az Egyházakra vonatkozólag – melyek tisztelnek Engem a világban – számos esemény fog felszínre kerülni

2012. november 14. szerda, 8:30

Drága misztikus jegyesem, drága szeretett leányom, megpróbáltatásaid új erőt adtak neked, és a szükséges szenvedélyt, hogy sokak szívét megérintsd.

Ez az egyik módja annak, ahogyan megérintem majd azok lelkét, akiknek szükségük van Kegyelmeimre. Ezt a Nekem végzett munkádon keresztül fogom tenni, hogy a megtérés gyorsan terjedhessen.

Ez idő alatt, az Egyházakra vonatkozólag – melyek tisztelnek Engem a világban – számos esemény fog felszínre kerülni. Az egyházszakadást Katolikus Egyházamban hamarosan nyilvánosságra fogják hozni. Amikor ez megtörtént, akkor a taps azoknak fog szólni, akik szétválasztották Tanításaim Igazságát, az Atyám által felállított Tízparancsolattól.

Ennek a nagy mesterkedésnek a tervezése és irányítása egy bizonyos időt vett igénybe, de hamarosan az egyházszakadást a világ médiája előtt fogják bejelenteni.

Sokan nemcsak ellenzik a Tanításaim által felállított törvényeket, hanem torkaszakadtából kiabálva hazugságokat is terjesztenek. Amit ők igazán akarnak, az egy új isten létrehozása. Egyházam új névleges vezetőjét ugyanúgy támogatni fogják, amint azt minden más, nagy, figyelemre méltó politikai vezető választása esetében teszik.

El akarják majd hitetni veletek, hogy az egykori Igék hamisak. Aztán azt fogják mondani nektek, hogy ne higgyetek azokban. Megváltoztatják majd annak a módját, ahogyan eddig Tanításaimat élték és azt a módot is, ahogyan tisztelnek Engem.

Ők most Törvényeimet félre taszítják, és a saját maguk által készített törvényeket fogják imádni.

Meg fogják változtatni ünnepélyes fogadalmukat, hogy részvételüket az új templom felépítésében igazolni tudják – a hamis próféta uralmának szentelt új templomban. Aztán már nem az Én szolgáim lesznek többé, mert hűséget váltottak és a hamis prófétát imádják.

Akkor majd egy hamis istent fognak imádni, egy teljesen új koncepciót, amely lehetővé fogja tenni, hogy isten bizonyos Törvényeit eltöröljék, és hogy ocsmányságokra cseréljék fel a Szemem előtt.

A következő a figyelmeztetésem azoknak a papoknak köztetek, akik elhúzódnak majd a Katolikus Egyháztól.

Amennyiben teljes mértékben megszüntetitek Irántam való bizalmatokat, elcsavarják fejeteket, hogy a hazugságokban higgyetek. Ha hamis uralkodókban hisztek, borzalmas bűnbe estek. Ti a fenevadat fogjátok tisztelni, aki bemocskolja majd Egyházamat azáltal, hogy a töviskoronát Egyházam fejére húzza, igaz Helytartóm, Benedek Pápa fejére.

Szörnyen fogtok szenvedni, ha a fenevadat szolgáljátok, mert megfosztjátok Istent az ő gyermekeitől. Térjetek vissza a ti valódi gyökereitekhez. Ne engedjétek, hogy Egyházam a bűn által legyen bemocskolva, melyet azok az emberek terveznek, akik el akarják pusztítani a Kereszténységet és más olyan vallást, melyek tisztelik Atyámat.

Ti, felszentelt szolgáim, akik megszegitek a pappá szenteléseteket, elvágjátok Tőlem a szíveteket, mert ezek a csalók el fogják lopni a lelketeket.

A legnagyobb bűn, amire készültök, hogy elkövessétek, az a hamis isten tisztelete. Ékszerekbe öltözve, ő elbűvölő lesz, ravasz és látszólag alaposan ismeri Atyám Könyvének tanításait. Ti az ő bűvölete alá fogtok esni. Ő kiforgatja majd Tanításaimat úgy, hogy eretnekségé válnak.

Ez a vallás, mely Isten Igazságának alternatívája, értéktelen. Mégis ez látszólag bűvöletet, szeretetet és csodát tartalmaz, és új arannyal és drágakövekkel felöltöztetve, egy új világvallásként fog az oltárokon kiemelkedni.

A hűséges papoknak a következőket mondom: Kegyelmeimmel foglak megáldani benneteket, hogy mindenkor megértsétek az Igazságot.

Az ilyen bálványok, melyeket Igazságként mutatnak be nektek, valójában csak agyagból vannak. Őket a fa anyagából készítették. Ők semmik. Nekik semmi jelentőségük sincs. Nem sugárzik kegyelem belőlük. Isten, az Egy Igaz Isten*, egyszerűen nem lesz jelen templomaikban.

Csak az Élő Isten** lesz jelen.

Amikor Isten, az Atya, ennek a végső bántalmazásnak szemtanúja lesz, akkor elűzi majd mindazokat, akik az ilyen pogány gyakorlatokat életbe léptetik. Majd azoktól fog magyarázatot követelni, akik az egyházszakadást okozták földi Szent Egyházában – ugyanazoktól, akik csak úgy mellékesen elutasítják Isten Igéjét.

Amikor szembesülni fognak Velem a Nagyfigyelmeztetés alatt, tudni fogják, hogy mennyire megbántották Atyámat. Egyetlen személy, vagy felszentelt szolga sem gyakorolhat ellenőrzést, mert csak egyetlen Mester létezik. Csak egyetlen Isten. Ők egy ember alkotta istent vezetnek be. Ez nem létezik, mégis el fogja nyájamat lopni Tőlem. Nekik minden kegyelem meg lesz adva és sok türelem lesz mutatva irántuk. Ha nem tartanak bűnbánatot meg lesznek semmisítve.

Mindenki közületek meg fog fizetni azokért a lelkekért, akiket elveszejtettek Számomra.

Jézusotok

Megjegyzésünk:

*: Az Oltáriszentségben

**: Mert Isten mindeneket betölt.



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A Tövissel való megkoronázás a Keresztre-feszítésem alatt jelképes

2012. november 13. kedd, 17:00

Drága szeretett leányom, a tövissel való megkoronázás a Keresztre-feszítésem alatt, jelképes a végidőkre.

Mivelhogy Egyházam az Én Testem a Földön, így megkorbácsolása is tövissel lesz megkoronázva, úgy, ahogy a Kálvária felé vezető utam közben történt. A Tövisek Koronája, a földi Szent Egyházam Fejét jelenti. Benedek Pápa sokat fog szenvedni, mivel őt üldözni fogják, mert az igazat mondja.

Őt, mint az Egyház Fejét, össze fogják törni és semmi kegyelmet sem mutatnak majd iránta. Az ellenállás hamar megnövekszik, miközben majd azt állítják róla, hogy ő nem fontos többé.

Azok, akik azt állítják, hogy apostoli útjuk szemléletében modernebbek, nagy csapást fognak mérni rá és kigúnyolják szavait. Aztán Egyházam Feje a Kígyó Fejével lesz felcserélve.

A megkorbácsolás, melyet Keresztre-feszítésem során elszenvedtem, most megismétlődik Katolikus Egyházamban. A kígyó most gyorsan mozog, miközben megpróbálja majd felfalni a Testemet – Egyházamat – a Földön. Aztán valamennyi Keresztény Egyházat is lenyeli majd, és kényszeríteni fogja azokat, hogy tiszteljék a hamis prófétát, mint a fenevad jobb kezét.

Bár sokan közületek talán félni fognak, ne feledjétek, hogy imáitok késleltetik ezeket a dolgokat, és sok esetben enyhítik az ilyen körülményeket.

Az imák – és elegendően sok azokból -, késleltetni és gyengíteni fogják a gonosz munkálkodását a Földön.

Ez lesz az ellenszere a gonosz csoport által tervezett üldöztetésnek, melyet a Sátán vezet. A megtéréssel és imáitokkal, Tanítványaim, sok mindent meg lehet hiúsítani. Az imák meg tudják semmisíteni ezt a gonoszságot. Az imák meg tudják és meg fogják téríteni az emberiséget. Mert ha majd elegendő lélek követ Engem, minden könnyű lesz. Akkor az Új Paradicsomomba való átmenet könnyebb lesz.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

A Római Katolikusoknak menhelyeken vagy biztonságos templomokban kell majd Szentmiséket tartaniuk

2012. november 11. vasárnap 22:00

Második Rész

Drága szeretett leányom, össze kell gyűlnötök és meg kell keresnetek azokat a lelkeket, akiknek nincs tudomásuk az Igazságról.

Nyújtsátok ki karjaitokat. Intsétek ide őket, hogy meghallgassák az Igazságot. Elveszthetik az életüket és a lelküket, ha nem segítetek nekik, hogy Hozzám jöjjenek.

A Keresztes Hadjárat – Maradék Egyházam Küldetése a Földön – éppen olyan kihívás lesz, mint a középkorban. Ez nem olyan testi hadviseléssel jár, mint amikor egy hadsereg harcot vív egy közönséges háborúban.

A háború egy szellemi háború lesz, bár néhány háború elő fogja idézni, hogy imacsoportok milliói jöjjenek létre, az Antikrisztus hatalmának meggyengítésére.

Ezek az imák a Mennyországban íródtak és rendkívüli Kegyelmeket ígérnek.

Ezeknek egyetlen célja van, és ez pedig az, hogy mindenki lelkét megmentse; minden gyermekét, minden hitűét, minden neműét, minden vallási felekezetűét és az ateistákét. Ez az Én legnagyobb vágyam.

Ti, tanítványaim, az Én irányításom alatt vagytok. A kegyelmek, melyeket rátok árasztok, már gyümölcsöt teremnek. Hamarosan azok az erők, melyeket a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül fogok adni, több ezer új lelket fognak vonzani.

Talán azt gondoljátok: Hogyan érhet el egy kis imacsoport ilyen megtéréseket? A válasz egyszerű. Ez azért van, mert ti Atyám által védve vagytok, és közvetlenül Általam vagytok vezetve, hogy sikert érjetek el. Nem tudtok kudarcot vallani. Noha sok zaklatottságot és heves összecsapásokat fogtok megtapasztalni, valamint belső harcot, ami ebben a munkában várható, Én mindig a ti oldalatokon leszek.

Ne feledjétek, hogy most mi a szegény felszentelt szolgáim válságára készülünk fel, mely a bekövetkezendő egyházszakadás eredménye lesz, mely a Keresztény Egyházakban tör ki.

Tehát, miközben a maradék hadsereget a papok és más keresztény papság fogja vezetni, sok lesz a laikus szolga is, mivel ez az idő a paphiány ideje lesz.

Nektek, Tanítványaim, Ostyákat kell gyűjtenetek és tárolnotok, mert ezekhez nehéz lesz hozzájutni. Azoknak közületek, akik Római Katolikusok, menhelyeken vagy biztonságos Templomokban kell majd Szentmiséket tartanotok.

Egy „missziót” fognak létre hozni a német náci üldöztetéshez hasonlóan – amikor a zsidókat kerítették kézre –, hogy az Új Világegyház úgynevezett árulóit felkutassák, amit nektek mondani fognak, az a többi vallásra is érvényes.

Azzal fognak vádolni benneteket, hogy megszentségtelenítitek a Misét és az általuk újonnan formált Mise bemutatását, ahol Én a Szent Eukarisztiában nem leszek jelen, mert ez egy irtózat lesz Atyám Szemében.

Testem és Vérem azokon a Szentmiséken lesz jelen, melyeket azokban a központokban és menhelyeken tartanak, ahol ti hűséget fogadtok a Transsubstantiatio – nak (átváltoztatott ostyának), hogy megadja a Szentmise Szent Áldozata Szentségének hitelességét, és hogy Atyám által elfogadható legyen.

Én továbbra is utasítani foglak benneteket, miközben ti, „Jézus az Emberiséghez” nevezett Imacsoportokat hoztok létre, szerte a világon.

Sok ilyen alakul minden nap. Köszönöm azoknak, akik követték utasításaimat és engedelmességet mutatnak.

Legyetek békében. Nektek magabiztosabbaknak kell lennetek. Tegyétek félre attól való félelmeteket, hogy ez nem Tőlem származik. Mi most növekedünk és terjedünk a Föld minden sarkában. Hamarosan mindnyájan követni fognak (minket), és amikor ez megtörténik, a megtéréseken keresztül az imák megváltoztatják a világot.

Szeretlek mindnyájatokat. Én hálás vagyok és meghatódott, hogy azonnal válaszoltatok Nekem e fontos Küldetésen keresztül, mely a legnagyobb vezényelt Küldetést, hogy hazavigyen minden bűnöst az Atyához és biztonságba a fenevad befolyásától és kísértéseitől.

Jézusotok



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Ünnepélyesen megígérem nektek, hogy az átmenet gyors lesz

2012. november 11. vasárnap, 18:00

Első rész

Drága szeretett leányom, mindig fontos emlékezned arra, hogy amikor szenvedsz, nemcsak a te fájdalmad az, amit érzel. Az Én fájdalmam az, melyet elviselsz. Nem arról a fájdalomról beszélek, amelyet Keresztre-feszítésem során elviseltem, hanem amivel ma szembesülök, amint látom és érzem az emberiség fájdalmait.

Az emberek a lelkük sötétsége miatt szenvednek a világban. Még azok is szenvednek, akik egyszerű életet élnek, és akik megpróbálják követni Tanításaimat. Szerencsétlenül érzik magukat, amint azzal küzdenek, hogy másokat szeressenek. Ők is szenvednek a kétségek miatt, melyet a hitükben megtapasztalnak.

Oly sokan nem értik az örök élet jelentését, vagy azt a tényt, hogy az életnek nincs vége, amikor egy személy meghal ezen a Földön. Ez az oka annak, hogy sokan nem készülnek fel az elkövetkezendő életre.

A múltban sok ember nem készült fel megfelelően, és most vagy a Pokolban vagy a Tisztítótűzben vannak.

Ez a generáció egy Ajándékot kapott, mely semmilyen más generációnak sem adatott meg. Sokak számára könnyű lesz az átmenetet ebből az életből: azonnal, anélkül, hogy a halált megtapasztalnák, ahogyan azt ismeritek.

Második Eljövetelem ezt a rendkívüli ajándékot fogja magával hozni. Tehát ne féljetek. Örvendjetek, mert eljövök hozzátok, hogy egy virágzó jövőt hozzak.

A következőképpen képzeljétek el: Noha bizonyos nehézségeket fogtok elviselni, és tanúi lesztek annak a módnak, amellyel Létezésemet elárulják, nem fog sokáig tartani.

Tudatában vagyok annak, hogy sokan aggódnak közületek, de Én ünnepélyesen megígérem nektek, hogy az átmenet gyors lesz. Aztán, amikor az Új Jeruzsálemről tanúskodtok, amint az Új Paradicsom leereszkedik a Földre, akkor tele lesztek elragadtatással.

Egyetlen szó sem tudja ezt a gyönyörű Teremtést leírni. Szívem szétreped a Szeretettől, amikor arra gondolok, hogy ti és szeretteitek hogyan fogtok reagálni erre a csodára. Ez lesz majd akkor, amikor a végső szövetség misztériuma világossá válik számotokra.

Ígéretem egyértelműségét – hogy újra eljövök –, végül valóban megértik majd.

A világ egyetlen szent család lesz, és egy olyan létet fog élni, mely összhangban és egységben van Atyám Isteni Akaratával.

Ez lesz az újraegyesülés ideje, mivel sor kerül a halottak első feltámadására. Azok, akik megtisztultak ezen a Földön a megtisztulás folyamatán keresztül, csatlakozni fognak azokhoz, akik a Tisztítótűzben szintén megtisztultak, hogy az Új Paradicsomban élhessenek.

Sok minden fog megváltozni, de azok, akik követnek Engem és egyesülnek Velem Új Korszakomban, a Béke Új Korszakában, mely fölött szellemi irányításom által uralkodni fogok, meg fogják találni a lélek békéjét.

Végül a sátán uralkodása alatt ezen a Földön eddig megtapasztalt szenvedés nem lesz többé.

Minden fájdalom, minden szenvedés, minden ima és minden erőfeszítés, melyet elszenvedtek a lelkek összegyűjtése miatt – akik bágyadtan visszamaradnak, és akik egész úton rugdalódznak és küzdenek -, meg fogja érni.

Az Új Paradicsom készen áll. Minden, amit tennetek kell az, hogy készítsétek fel a lelketeket és haladjatok a kapuk felé. Azok közületek, akik megváltják magukat az Én Szememben, megkapják a kulcsot, hogy kinyissák a kapukat.

Tartsatok ki ebben az eljövendő megpróbáltatásban, mert ez olyasvalami, aminek meg kell történnie, amint az Atyám Könyvében meg volt jövendölve.

A ti imáitok sokat meg fog enyhíteni ezek közül, és Atyám minden lehetséges szakaszban beavatkozik majd, megakadályozva, hogy gonosz cselekedetekkel zaklassák gyermekeit.

Jézusotok



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com

Ez a védőoltás méreg lesz, melyet egy globális egészségügyi óvintézkedés terveként fognak bemutatni

2012. november 9. péntek, 21:00

Drága szeretett leányom, ez alatt a szinte két év alatt a lelkek milliói tértek meg és menekültek meg e Küldetésnek köszönhetően. Egyedül a te szenvedésed tíz millió lelket mentett meg, amint megígértem neked. Vagyis, miközben a világ bajai úgy tűnnek, hogy egyre nagyobbak, sok lélek került megmentésre imáitok által.

A szenvedés az Én Nevemben mindig rosszabb és olyan fájdalmas, hogy nehéz azt elviselni. Akkor a legintenzívebb, amikor a Sátán dühös. Jelenleg haragja erősödik, és ezért van az, hogy a rátok mért támadások annyira fájdalmasak. Ő és démonai körbevettek benneteket, de testileg nem tudnak ártani nektek, mert Atyám Keze megvéd benneteket. Ő (a sátán) nem áll meg megkorbácsolásotokban, melyet ebben az időben, a Küldetés második évfordulóján viseltek el. De tudnotok kell a következőket:

Akkor állják ki a legtöbb szenvedést, amikor egy Küldetés, vagy egy önmagát felajánló lélek munkája sikeres. Minél több lélek menekül meg, annál hevesebbé válik a gonosz támadása. Tettei egyre nyilvánvalóbbak a világon. Ő, aki mindent megtesz azért, hogy elrejtse létezését, azon szegény emberek lelkében dolgozik – az ő módján -, akik hagyják, hogy megnyíljanak előtte a világi örömök vágya és a hatalom szeretete miatt.

A Sátán hatalma azon képességében rejlik, hogy meg tudja téveszteni az emberiséget, elhitetve, hogy ő csak egy szimbólum, melyet a Keresztények azért használnak, hogy megmagyarázzák a jó és a rossz közötti különbséget.

A Sátán ismeri azt a veszélyt, mely jelenlétének felfedésével jár. Ha ezt megtenné, akkor több ember fogadná el, hogy Isten létezik.

Ezt nem akarja megtenni, tehát azokkal ismerteti meg létezését, akik hódolatukat fejezik ki iránta. Ezek az emberek, akik elfogadják a Sátán létezését, éppúgy imádják őt, mint azok az emberek Istent, akik az Ő dicsőítésére a Katolikus Templomokban miséket tartanak, vagy Istentiszteleteket a templomokban.

Oly sok az ellopott lélek. Isten, Örök Atyám, vissza szeretné nyerni őket a Nagyfigyelmeztetés és a büntetések által, melyeket azoknak fog okozni, akik összegyűlnek annak érdekében, hogy a fenevadat tiszteljék.

Atyám leleplezi majd a Sátán követőit, akik bemocskolják Templomait.

Büntetéseinek ők a célpontjai, és hacsak nem hagyják abba, saját szabad akaratukból, amit csinálnak, akkor Isten Keze fog lecsapni rájuk.

Ezen sátáni csoportok növekedése féktelen, akik az üzleti és a hálózati szervezetek által mutatják be magukat a világnak.

Ők mindenhol ott vannak; fondorlatos módon gyűléseket tartva, összeesküdve és gonosz terveket tervezve, hogy az ártatlan lelkek millióit elpusztítsák.

A népirtás egyfajta formáját fogják bevezetni gyermekeitek ellen a kötelező védőoltásokon keresztül, beleegyezésetekkel vagy a nélkül.

Ez a védőoltás méreg lesz, melyet egy globális egészségügyi óvintézkedés terveként fognak bemutatni.

Terveik most megvalósultak, és már elkezdték ezeket bevezetni. Néhány tervüket egy Európai országban Atyám megállította, az önmagukat felajánlott lelkek imái miatt.

Nézzetek magatok elé és magatok mögé. Figyeljétek körültekintően az országaitokban bevezetésre kerülő, látszólag ártatlan új törvényeket, melyeket azzal a szándékkal vezetnek be, hogy úgy érezzétek, mintha azok jobbá tennék életeteket. Sok ezek közül csakis azért van, hogy egyszerűen rabszolgákká tegyen benneteket az által, hogy rábírnak benneteket arra, hogy jogaitokat olyasvalamiknek rendeljétek alá, melyek demokratikus törvényeknek tűnnek.

A demokráciát diktatúrák váltják fel, de a nemzeteknek ezt nem annak fogják bemutatni. Amikor már milliók lemondtak jogaikról, az új toleráns törvények nevében, túl késő lesz. Foglyokká váltok.

A legfőbb vezetők együtt dolgoznak a világban, hogy kivitelezzék tervüket. Ők az elithez tartoznak, kiknek célja a kapzsiság, a gazdagság, az ellenőrzés és a hatalom. Ők nem fogadják el Isten Hatalmát. Nem hiszik, hogy Kereszthalálom azért volt, hogy megmentse őket a Pokol tüzétől.

Meg kell mutatnom nekik, hogy mennyire tévednek. Eljött az idő számomra, hogy bebizonyítsam nekik Irgalmasságomat és Szeretetemet.

Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 84. imáját, hogy megvilágosodjon az elithez tartozók lelke, akik a világot uralják.

Ó, Jézus, kérlek Téged, világosítsd meg az elithez tartozók lelkét, akik a világot uralják.

Mutasd meg nekik Irgalmasságod bizonyítékát. Segíts nekik, hogy megnyissák a szívüket, és igaz alázatot mutassanak azáltal, hogy tisztelik Kereszthalálod nagy Áldozatát, amikor a bűneikért haltál meg.

Segíts nekik, hogy felismerjék, ki az Igaz Alkotójuk, ki a Teremtőjük, és töltsd el őket a kegyelmekkel, hogy meglássák az Igazságot.

Kérlek, akadályozd meg terveik valóra válását, azért, hogy ne tudjanak az emberek millióinak kárt okozni a védőoltások, az élelmiszerhiány, az ártatlan gyermekek örökbefogadásának kényszerítése és a családok szétválasztása által.

Gyógyítsd meg őket. Borítsd be őket Világosságoddal, és vedd őket Szíved kebelébe, hogy megmentsd őket a gonosz csapdáitól. Ámen.

Jézusotok



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com