Engedjétek meg Nekem, hogy minden bajból a biztonságba emeljelek át benneteket, távol az Antikrisztustól

2012. július 31., kedd 8:00

Drága szeretett leányom, hallgass meg Engem, amint most arról tájékoztatlak téged, hogy az Én Időm szinte elérkezett a világra.

Kevés időtök van addig, amíg a sötétség napjai eltűnnek, és egy új hajnal, egy új kezdet jelenik meg.

Félelmetek és aggodalmatok minden könnye nemsokára elmúlik, mert kevés idő maradt a Dicsőséges Béke Korszakának a kibontakozásáig.

A Földi Királyság megújulására rövidesen sor kerül, és Isten minden gyermeke fölötti Uralmam, felváltja a Sátán székhelyét.

Követőim, összezavarodottságotok Hívásom hitelessége miatt, amelyet jelenleg hozzátok intézek, el fog tűnni.

Minden világossá válik majd, mint a kristálytiszta víz – melynek az Én Mennyei Testem a forrása –, amint az most kiárad, hogy feleméssze Isten minden gyermekének a szívét.

Az Igazság Fénye lángra lobbantja majd a világot, az egyre növekvő sötétség ellenére is, amely, mint egy fekélyes betegség telepedett le a világ minden sarkában.

Hamarosan az Igazság szabaddá fog tenni benneteket, megtisztítva utatokat minden kétségetektől és félelmetektől, és szabaddá teszi bennetek az elme és a lélek tisztaságát. Aztán eltelve Szentlelkemmel, egy világméretű megtérésre kerül sor.

Azoknak, akiknek gyenge a hitük, meg fog újulni, és egy új Keresztény Hadsereg Igazsága fog létrejönni.

A remény, a szeretet és az imádság fognak fenntartani benneteket, miközben Én a világot, az oly régen megígért Új Örökség felé vezetem.

Azok közületek, akik féltek Üzeneteimtől, a következőkre emlékezzenek:

Az a világ, amely rátok vár, egy nagyszerű Ajándék számotokra és családjaitok számára. Ez egy olyan Paradicsom, amelyre vágynotok kellene, mert ezt a Földön, amit már ismertek, semmivel sem lehet összehasonlítani.

Ha szerettek Engem, akkor bízzatok Jóságomban, Szeretetemben, Ígéretemben, vagyis, hogy abba a Dicsőséges Örökségbe viszlek benneteket, amelyre születettek.

Adjátok fel most minden gondjaitokat és félelmeteket.

Engedjétek meg Nekem, hogy minden bajból a biztonságba emeljelek át benneteket, távol az Antikrisztustól.

Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat e 71. imáját:

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől
Ó, Jézus, mentsd meg Isten gyermekeit az Antikrisztustól.
Védj meg minket a Föld ellenőrzésének terveitől.
Urunk, ments meg minket az üldöztetéstől.
Védd meg a sötét lelkeket az Antikrisztustól, hogy Szemedben megmenekülhessenek.
Segíts minket gyengeségünkben.
Lelkileg erősíts meg minket, hogy felemeljük és vezessük egymást, miközben Hadseregedben a Paradicsom Kapui felé menetelünk.
Szükségem van Rád, drága Jézus.
Szeretlek Téged drága Jézus.
Dicsőítem Jelenlétedet a Földön.
Kerülöm a sötétséget.
Imádlak Téged és átadom neked testemet és lelkemet, hogy Jelenléted Igazságát kinyilatkoztathasd nekem, hogy mindenkor bízzak Irgalmasságodban. Ámen.


Most menjetek békével, és úgy készítsétek fel a lelketeket, hogy erősek maradjatok és hűségesek Hozzám, miközben Én az Örök Élet felé vezetlek benneteket.

Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com