A világon gyűlölet tör ki a nemzetek között ebben az időben, és mindez Isten Nevében

2012. szeptember 16. vasárnap,13:45

Drága szeretett leányom, a világon gyűlölet tör ki a nemzetek között ebben az időben, és mindez Isten Nevében.

Mennyire nem ismeri az emberiség Isten útjait, melyek oly távol vannak a gyűlölettől.

A gyűlölet nem jöhet Istentől. A gyűlöletet a Sátán használja fel Isten Szavának megsértésére.

A Sátán eszközként használja fel a vallásokat a gyűlölet jóváhagyására.

A gyűlöletnek sok formája van és az többféle módon van bemutatva, melyeket a Sátán ravaszul kiagyalt és az emberiség fejébe ültetett.

A gyűlöletet fel lehet használni mások meggyőzésére, hogy elfogadják a hazugságokat egy másik személyről, azért, hogy gyűlöletre és feszültségre buzdítson.

A gyűlöletet fel lehet használni a vallások közötti megoszlás okozására, és az erőszak lángra lobbantására a káromlás által, Isten Igéje ellen.

Amikor az emberek gyűlöletet használnak arra, hogy az Istenbe vetett hitüket igazolják, akkor ők a leggonoszabb módon vétkeznek Isten ellen.

Egy másik személyt Isten nevében gyűlölni nem más, mint ellentmondás, mert a szeretet csakis Istentől jöhet.

A gyűlölet csak a Sátántól ered.

A választás egyszerű. Vagy Istent választjátok és a Törvényeinek megfelelően éltek, vagy a Sátánt választjátok és a hazugságokat, melyeket arra használ, hogy megrontsa az emberiséget, és hogy lelkeket lopjon.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com