Szűz Mária: Mindazok, akik elősegítik az abortuszt, és akik annak bevezetéséért felelősek, halálos bűnnel vétkeznek

2012. december 18. kedd, 18:45

Drága gyermekem, szeretett Atyám legszentebb Teremtményei életét, az anyaméhben levő csecsemők életét, milliószorosan akarják megsemmisíteni az egész világon

A Gonosz a világ minden részén befolyásolta a kormányokat annak biztosítására, hogy az abortusz ne csupán elfogadható legyen, hanem úgy tekintsenek rá, mint egy jó dologra.

Ó, mennyi könnyet ontanak most a Mennyben. Az összes angyal és szent lehatja fejét szomorúságában.

Isten gyermekeit nagy számban fogják elpusztítani, amint a Nagy Megpróbáltatás ideje elkezdődik.

A háborúk, az éhínség, a gyilkosságok és az öngyilkosságok növekedni fognak. Mégis az abortusz bűne az, ami minden más bűnnél jobban kihívja Atyám haragját.

Azok az országok, akik elnézik az abortuszt, nagyon fognak szenvedni Atyám Kezétől. Ezek az országok sírni fognak, amikor büntetéseiknek tanúi lesznek. Sok imára lesz szükségük mindazoknak, aki az ilyen gonosz cselekedet bevezetéséért felelősek.

Gyermekem, fontos, hogy minden pénteken, 2013. január utolsó hetével bezárólag, mindenki imádkozza Szent Rózsafüzéremet az abortusz terjedésének megállításáért.

Minden gyermek, akit az anyaméhben meggyilkolnak, egy angyallá válik Atyám Királyságában. Ők mindennap imádkoznak minden egyes anyáért, aki tudatosan és habozás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a méhében lévő gyermekük életét kioltsák. Imáik édesanyjuk lelkének megmentését szolgálják.

Mindazok, akik elősegítik az abortuszt, és akik ennek bevezetéséért felelősek, halálos bűnnel vétkeznek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok ezekért a bűnösökért, mert nekik nagy szükségük van Isten Irgalmasságára.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com