Az Egyházamat érő legnagyobb támadás Kereszthalálom óta

2011. október 28. péntek, 23:30

Drága szeretett leányom, Egyházam hűsége Irántam, szeretett Megváltója iránt, rövidesen a végsőkig próbára lesz téve. Egyházam elaludt és szendergésében nem készül fel az Antikrisztus érkezésére. Ő és csatlósai befészkelték magukat Atyám Egyházába és minden hasadékában jelen vannak az egész világon.

A katolikus Egyház az Antikrisztus első számú célpontja és ő addig nem fog megállni, ameddig Egyházam vezetőinek legalább a felét el nem térítette ezen a földön. Olyan felkészületlenek a bíborosaim, püspökeim és papjaim, hogy nem képesek felismerni azokat a kifinomult változásokat, melyek a saját köreikben észlelhetők. Már nem tart sokáig, míg Egyházamon belül a megosztottság valóban nyilvánvaló lesz.

Ez nem más, mint az Egyházamat érő legnagyobb támadás Kereszthalálom óta. Szegény, szeretett szolgáim! Sokan közülük csak ártatlan gyalogosok (sakk), akik ki vannak szolgáltatva azoknak a sötét erőknek, kik óvatosságból nem fedik fel kilétüket.

Arra kérem valamennyi szolgálómat, hogy hathatósan imádkozzanak annak érdekében, hogy majd ellen tudjanak állni annak az utálatnak, mely már bekövetkezőben van. A következőképpen kell, hogy imádkozzanak:

Ó, szeretett Jézusom, védelmedért esedezem és irgalmadat kérem, hogy védelmed által testvéreim, Egyházadon belül, ne essenek az Antikrisztus áldozatává. Kegyelmezz nekem és oltalmazz engem erőd felfegyverzése által, hogy kiállhassak a gonosz tettek ellen, melyeket valószínűleg a Te szent Neved alatt követnek majd el. Irgalmadért könyörgöm és megígérem Neked, hogy Szent Nevedhez minden időben hű maradok.”

Lépjetek fel, szent szolgáim, ezzel a gonoszsággal és a szörnyeteggel szemben, kinek szájából ilyen mocsokságok és hazugságok fognak kipattanni.

Figyeljetek azokra a változásokra, ahogy konszekrálni (átváltoztatni) fogják testemet és véremet. Ha majd megváltoztatják a Szavakat, melyekkel tagadni fogják Testem valós jelenlétét a szent Eucharisztiában, akkor Isteni Ígéretemet meg kell védenetek: aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete lesz.

Legyetek bátrak, szent szolgáim. Imádkozzatok azért az erőért, melyre szükségetek lesz, mivel hitetetek és engedelmességetek a végsőkig próbára lesz téve.

Szeretlek és megvédelek benneteket minden időben. Közületek csak a szelíd szívűek és alázatos lelkűek fognak szent védelmemben részesülni.

Imádkozzatok minden felszentelt szolgámért az egész világon, hogy ne utasítsák vissza az igazság világosságát, a sötétség szellemének javára, mely Egyházamon belül megjelenni készül.

A ti Megváltótok és Védelmezőtök

Jézus Krisztus

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com