Várjátok most dicsőséges egyesülésünket

2011. október 26., szerda; 10:00

Drága szeretett leányom, nem szabad bosszankodnod az üzeneteimet érő folyamatos támadások miatt, melyeket a hamis látnokok tesznek.

Most már tudnod kell, hogy amikor Én a kiválasztott hírnökeimhez szólok, akkor azok mindig a gyűlölet célpontjai lesznek. Ne feledd, hogy amikor téged támadnak, akkor Engem is támadnak. Szent Szavamat taglalják, elemzik, megkérdőjelezik, kritizálják és méltatlannak tartják ahhoz, hogy (ez) Ajkamról fakadjon.

Ó, mily keveset tudnak az Én gyermekeim! A félelem és a gyanakvás megvakítja őket az igazság előtt. Meg fogsz tehát lepődni azon is, hogy milyen könnyen utasítják el Szavamat a hamis üzenetek javára. Mivel a Nagyfigyelmeztetés szinte elérte a világot, így az igazság is ismert lesz az összes követőm számára. Abban az állapotban (a Nagyfigyelmeztetés alatt) magukhoz fogják ölelni Szavamat, azért hogy megszentelhessék szegény lelküket. Mennyire fogom köszönteni és közelebb vonzani őket Hozzám, amint szeretetben és egységben összefolynak könnyeik az Enyémmel. A Nagyfigyelmeztetés előtt még továbbra is kételkedni fognak, de amikor majd Színem elé kerülnek, már nem fognak Engem megtagadni. Mert amint már Színem előtt lesznek, és látni fogják az irántuk való Szeretetemet, egyetlen percre sem akarnak majd elhagyni Engem, olyan mélyreható lesz egyesülésünk.

Várjátok most dicsőséges egyesülésünket.

Jézusotok

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com