Az a terv, hogy a Katolikus Egyházat a saját körein belül lévők elpusztítsák, már folyamatban van

2013. január 12. szombat, 15:10

Drága szeretett leányom, ez a következő szakasznak az ideje Tervemben, hogy felkészítse a világot az Új Korszakra, az Új Paradicsomra, a Királyságra, melyet Én, az Emberfia ígértem meg.

Hadseregemnek most össze kell gyűlnie, hogy összekapcsolódjon az imában, mert a lelkekért folytatott csata most fokozódott. A világszintű tervek a gonosz csoport által, hogy törvényesítsék a háborúkat, a gyilkosságot az eutanázián és az abortuszon keresztül, lendületbe jönnek.

Az a terv, hogy a Katolikus Egyházat a saját körein belül lévők elpusztítsák, már folyamatban van. A hatalmi pozíciókban lévő lelkeknek, különösen azoknak, a Keresztény Egyházakon belül, akik elnézik a bűnt és azt megpróbálják törvénybe iktatni, tudniuk kell a következőket: Ti szörnyen fogtok szenvedni. Atyám Keze be fog avatkozni és elpusztítja terveteket.

Minden férfi és nő, aki megpróbál Isten Akarata ellen törvényeket behozni, szörnyű büntetéssel fog szembesülni. Nemcsak ők lesznek lecsapva, de a saját nemzetük szintén meg lesz büntetve.

Atyám eleget viselt már el. Ő már nem fogja tovább tűrni az ilyen beavatkozást Teremtésébe. A Föld rázkódni fog, és nem lesz ember, aki ne venné ezt észre.

Micsoda gonoszság van itt. És micsoda ravaszságot alkalmaznak, mely által szörnyű utálatosságokat vezetnek be az emberiségnél, melyek sértik Istent. Ezekért a cselekedetekért az ember Isten Haragjával fog szembesülni. Az ima, méghozzá a sok ima, meg tudja állítani ezt a gonoszságot! Az imáitok hatására az Isteni Beavatkozások, hogy megbüntessék az emberiséget, késleltetve voltak. Most azok a nemzetek, kiknek uralkodóit a gonosz szelleme vezeti, el lesznek törölve.

Szeretett követőim, ti nagyon fogtok szenvedni, amint az Isten Törvényével szembeni engedetlenség cselekedeteinek tanúi lesztek. Nektek ki kell tartanotok az imában, annak érdekében, hogy az Atyám általi büntetések enyhüljenek.

Most annyi Keresztes Imahadjárat imacsoportot állítsatok fel minden nemzetben, amennyi csak lehetséges. Ha ezt teszitek, megszüntethetitek a gonosz csoport munkálkodását.

A türelmem sohasem ér véget, de az ember, Második Eljövetelem előtt, meg lesz büntetve gonosz tetteiért. A büntetés késleltetve volt egy bizonyos ideje, de Atyám megengedi az ökológiai megrázkódtatásokat a lelkek megtisztításának érdekében.

Íme, egy fontos Litánia, hogy segítsen megenyhíteni Atyám büntetését.

4. Litánia: Isten az Atya büntetésének enyhítésére

Ó, Legmagasságosabb Isten, Irgalmasságodért könyörgünk gyermekeid bűnei miatt.
Köszönjük Neked a Föld Ajándékát.
Köszönjük Neked az emberi élet Ajándékát.
Mi nagyra becsüljük az élet Ajándékát.
Mi védelmezzük az élet Ajándékát.
Köszönjük Neked az Ajándékot: Fiadat, Jézus Krisztust.
Köszönjük Neked a megváltás Ajándékát.
Dicsőítjük Istenségedet.
Teljesen átadjuk magunkat Színed előtt, hogy Szent Akaratod beteljesedhessen úgy a Földön, mint a Mennyben.
Köszönjük Neked a Lelkiismeret Megvilágításának Ajándékát.
Köszönjük Neked az örök élet ígéretét.
Mi üdvözöljük az Új Paradicsomot.
Könyörgünk Hozzád, hogy ments meg minden lelket, beleértve azokat is, akik gyötörnek Téged, és azokat is, akik elvesztek Számodra.
Köszönjük Neked azt a Szeretetet, melyet minden gyermeked iránt tanúsítasz.
Köszönjük Neked a prófécia Ajándékát.
Köszönjük Neked az ima Ajándékát.
Kérünk Téged, add meg nekünk a békét és az üdvösséget. Ámen.

Leányom, ez a Küldetés egyre több nehézségbe ütközik majd, amint az ember- ember elleni gyűlölet felerősödik és megosztja őket.

Isten hűséges szolgái abba a kísértésbe fognak esni, hogy megadják magukat a bűnnek, melyet a tolerancia törvényeként álcáznak. Nektek minden arra vonatkozó kísértésnek, hogy hátat fordítsatok Tanításaim Igazságának, ellent kell állnotok! Amennyiben ti valamennyi megpróbáltatásotokat az Én Szent Kezeimre bízzátok, akkor ezt a lelkek megmentésére szolgáló Küldetést sokkal könnyebbnek fogjátok érezni.

Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com