Szűz Mária: Azért van az, hogy annyi ember olyan fájdalomban és sötétségben van, mert nem hisznek Istenben

2013. január 3. csütörtök, 21:00

Gyermekem, azért van az, hogy annyi ember olyan fájdalomban és sötétségben van, mert nem hisznek Istenben.

A hit, melynek az volt a célja, hogy a kiválasztottak becsepegtessék azt minden lélekbe, meggyengült. Oly sok lélek fordult el Istentől, és most az életüket üresnek és értelmetlennek találják. Amikor egy lélek hátat fordít Istennek, nyugtalanná válik. Ők az ürességet a hamis dolgok szeretetével töltik ki, mely sohasem fogja kielégíteni a béke iránti vágyukat.

Az igazi békét egyedül csak Fiam Szentséges Szíve által lehet megtalálni. Amikor elfogadjátok Jézus Krisztust, mint Üdvözítőtöket, sohasem fogtok meghalni. De még lelki szárazságban sem maradtok. Fiam az üdvösséget hozza el nektek, és közületek még a leggyengébb is egy belső erőt fog érezni, ha hívjátok Őt.

Azoknak, akiknek sohasem tanították meg az Igazságot, mert az meg volt tőlük tagadva, Fiam Irgalmas Keze lesz most felkínálva. Ő majd megvilágosítja őket, mert ezek azok, akiket Dicsőséges Királyságába szeretne vonzani.

Isten Dicsősége meg fog menteni benneteket, ha nyitott szívvel engeditek, hogy az Igazság nektek adasson. Amikor Isten Jóságát felismeritek, akkor Színe előtt már soha többé nem tudnátok bárki vagy bármi ellen is cselekedni.

Kérlek benneteket, imádkozzatok, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt, az Igazság Fénye megnyissa majd mindnyájatoknak az elméjét, a szívét, a testét és a lelkét. Ezért van az, hogy Isten az Irgalmasság egy ilyen Ajándékát küldi.

Kérlek, válaszoljatok a hívására.

Szeretett Édesanyátok, az Üdvösség Anyja

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com