Isten Templomát a felismerhetetlenségig meg fogják szentségteleníteni

2013. január 1. kedd, 19:20

Drága szeretett leányom, az új Hajnal elérkezett, és a változások megkezdődtek a Második Eljövetelemre való felkészülésben.

A háborúk Közel-Keleten fokozódni fognak, és sokan meghalnak majd a gonosz csoport keze által. Azonban ők – a gonosz csoport – Atyám Keze által meg lesznek állítva. Mindegyik le lesz csapva, amint nagyobb veszélyt jelentenek majd Isten gyermekeinek.

Terveim most nyilvánulnak meg, és azok közületek, akiket kiválasztottam, hogy vezessék maradék Egyházamat, gyorsan bázisokat fognak felépíteni az egész világon. Ezek lesznek azok a helyek, ahova elmentek majd, hogy békességben tiszteljetek Engem, amikor templomaitok már nem fognak olyan módon fogadni benneteket, ahogyan annak lennie kellene.

Templomaitok nem lesznek mások, mint szórakozóhelyek, ahol bonyolult szertartásokon, pogány rituálék és zene kerülnek megrendezésre. Állítólag, ezek az események azért lesznek, hogy ezzel tiszteljék Istent. Ehelyett bűnös tetteket fognak bálványozni, és azt fogják állítani, hogy ezek összhangban vannak Tanításaimmal.

Hamarosan sokan Isten új szolgáiként fogják bemutatni magukat. Sokan sohasem voltak felkészítve a Keresztény Egyházakban, és ezért nem alkalmasak arra, hogy kiszolgáltassák a Szentségeket Isten gyermekei számára. Ők csalók lesznek. Ők azt az Igazságot fogják előírni, melyről azt mondják, hogy ezek Istennek a mai világ számára megfelelő tanításai. Hazugságaik világszerte el fogják érni az emberiség fülét.

Sokan vonzódni fognak ahhoz, amiről azt érzékelik, hogy azok Tanításaim, és Isten Szeretetének egy friss és új megközelítése. Minden egy szörnyű hazugság lesz. Sokan lesznek megtévesztve az Új Világvallás elfogadása által.

Amint a hamis egyház növekszik és a sok hírességet, a média és a politika vezetőit vonzani fogja, Maradék Egyházam is növekedni fog. Felszentelt szolgáim közül sokan hűtlenek lesznek Hozzám és csatlakozni fognak az Új Világvalláshoz, ahol tárt karokkal köszöntik majd őket.

Ezek a csalók borzasztó nehézségeket fognak okozni a Keresztényeknek az egész világon, ha nem fogadják el ezt az új, politikailag támogatott kulturális szervezetet, mely Isten Egyházának fogja nevezni magát.

Bár a Keresztények lesznek a gyűlölet célpontjai, Izrael házát is megtalálják, és a zsidók bűnbakok lesznek ebben a lelkekért folytatott háborúban.

Abban, amit látni fogtok a kezdeti időkben, külsőleg semmi sem fog másnak látszani. Hamarosan Rómában látni lehet majd egy gazdag és hatalmas épületet, ami egy találkozóhely lesz. Itt minden vallást üdvözölni fognak, amíg arra nem kényszerítik őket, hogy lenyeljék az Egy –Világrend által bemutatott hazugságokat.

Idővel elfogadhatatlanná válik majd, hogy egyes Keresztény szokásokat nyilvánosan gyakoroljanak.

Ezek magukban foglalják majd a Keresztség Szentségét és a Szentáldozást is. Ezeket egy modern és szekuláris világban elfogadhatatlannak fogják tartani, és ti lehetetlennek fogjátok találni, hogy ezeket magatokhoz vegyétek. A házasság Szentségét meg fogják változtatni és a házasság különböző formában fog rendelkezésre állni. Ebben az időszakban, az Igaz Szentségekben való részesülés egyedüli módja Maradék Egyházamon keresztül lehetséges.

Azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik majd az Én Nevemben szenvednek, mivel azért fognak küzdeni, hogy fenntartsák a Szentségeket és a Szentmisét, tudniuk kell a következőket: Ti el vagytok kötelezve Nekem Szent Fogadalmatokon keresztül, és nektek sohasem szabad kísértésbe esnetek, hogy eltérjetek az Igazságtól. Nyomást fognak gyakorolni rátok, hogy elhagyjátok az Úr útjait. A hangotok olyan lesz akár egy suttogás, amint az ellenség megpróbálja Isten Igaz Szavát elfojtani.

Gyűljetek össze! Egyesüljetek! Mert hamarosan Isten Templomát a felismerhetetlenségig meg fogják szentségteleníteni. Mindaz, amit tennetek kell az, hogy kövessetek Engem, hogy hallgassatok a szívetekre és a lelkiismeretetekre. Legyetek készen mindenkor erre a nehéz utazásra, mely előttetek áll. Minden bátorságotokra, minden erőtökre és kitartásotokra szükségetek lesz.

Tudnotok kell, hogy az utazás végén Én várni fogok rátok, hogy Szent Karjaimba és az Új Paradicsomom biztos kikötőjébe vehesselek benneteket.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com