Mindent el fognak követni, hogy zavart keltsenek Imacsoportjaitokban

2013. január 17. csütörtök, 23:17

Drága szeretett leányom, a Szentlélek tüze felerősödött Imacsoportjaim körében, és most el fog terjedni az egész világon, ezerszeresére megsokszorozódva. Ezen csoportoknak adományozott kegyelem lehetővé teszi majd számukra, hogy gyorsan felerősödjenek és növekedjenek, ahogyan azt akarom tőlük.

Ahogyan az Igazság Tüze beborítja a Földet, úgy a sötétség szintén le fog ereszkedni, mint egy nagy sűrű köd. A gonosz és démonai annyi embert fognak gyötörni, amennyit csak tudnak annak érdekében, hogy eltávolítsák őket Tőlem. Nem engedhetem meg neki, hogy ezt tegye.

Ezen lelkek Tőlem való elszakításának fájdalmát – akik önként adják át magukat a hazugságoknak, melyekkel a Sátán eteti őket – nagyon nehéz elviselnem. Azonban semmi sem tudja Isten Szavát megállítani, bár lehet, hogy közületek ez sokak számára nem úgy tűnik.

Hatalmam által szeretetet fogok kiárasztani azokon keresztül, akik válaszoltak Imafelhívásomra. Amikor ők a szabad akaratukat átadják Nekem, akkor Én meg tudom tenni azt, ami szükséges: Isten Szeretetéhez vonzani őket. Ez a Szeretet egy bizonyos ideje hiányzott az életükből. Aztán ők fel fogják ismerni azt az ürességet, amit belül éreztek, még mielőtt ezt a vigasztalást elhoztam volna nekik. A vigasztalás, amit a lelkükben hiányolnak, nem más, mint a lelki nyugalom, mely egyedül csak Tőlem jöhet.

Gyertek Hozzám, és Én segíteni fogok nektek, hogy meglássátok azt, ami fontos. Hallgassatok most a Hangomra, amikor minden nemzetet összegyűjtök, és összeszedem Családomat, hogy felkészítselek benneteket a ti új életetekre, ahol a halál nem fog létezni többé. Sem a test halála, de a lélek halála sem létezhet az Új Paradicsomomban. A halálnak vége lesz. Az Én Új Paradicsomom készen áll, de azt meg kell töltenem minden egyes, a mai világban élő lélekkel. Ez az Én leghőbb vágyam.

Követőim, nektek most készülnötök kell azokra a szörnyű megpróbáltatásokra, amelyekkel szembesülni fogtok a miatt, hogy válaszoltatok a hívásomra. Mindent el fognak követni, hogy zavart keltsenek Imacsoportjaitokban. Például sok pap megpróbálja majd leállítani őket. Azt fogják nektek mondani, hogy ezekben ne vegyetek részt; hogy ezek nem megengedettek; hogy Imáim a gonosz lélektől származnak. Mindenféle kifogással hozakodnak elő majd nektek, melyek csupán egyetlen dologra irányulnak, hogy akadályozzanak Engem művem véghezvitelében.

Arra buzdítalak benneteket, hogy békében és egyetértésben dolgozzatok együtt. Ne engedjétek, hogy a nézeteltérések megállítsák ezt a munkát. Ez az az idő, amikor a Sátán megpróbál éket verni mindannyitok közé, hogy a Keresztes Imahadjárat Imái ne úgy terjedjenek világszerte, ahogyan Én azokat lediktáltam.

A „Jézus az emberiséghez” nevezett Imacsoportokat mindenhol létre kell hozni. Ezek szerves részei lesznek az alakulatnak és Maradék hadseregem irányításának a Földön. Nektek szorosan együtt kell dolgoznotok szeretetben és egyetértésben, és tartanotok kell a kapcsolatot lányommal, Máriával. Én arra utasítottam őt, hogy segítsen vezetésetekben, ahol az csak lehetséges. Az emberek egy csoportját küldtem neki, akik irányítani fogják ezeket az Imacsoportokat a világ különböző területein. Mindegyikőtöknek a saját régiójára kell összpontosítania, és össze kell kapcsolódnotok egymással. Mária utasítva lesz Általam, ahogyan Én ezeket a csoportokat vezetni szeretném, és hogy formátumuk megfeleljen kívánságomnak.

Megáldok minden egyes Imacsoportot, amennyiben azok Irányításommal összhangban vannak. Szükségem van arra, hogy a klérus tagjai is részt vegyenek ebben, és hogy imakönyveket használjanak. Mária ismertetni fogja veletek, hogy mi az, ami hamarosan várható.

Úgy készüljetek erre a globális Küldetésre, mint semmi másra. Ez a végső Küldetés a lelkek megmentése érdekében; és az út minden lépését Én, Jézus Krisztus, írom elő. Így tehát arra kérlek benneteket, hogy minden bizalmatokat helyezzétek Belém. Örvendjetek, mert ti áldottak vagytok, hogy a világ történelmének legfontosabb időszakában ez a szerep adatott nektek. Ehhez sok ajándékot fogtok kapni Tőlem, mivel szükségem van a segítségetekre a lelkek megmentése érdekében.

Engedjétek meg, hogy a Védelem Áldását adjam nektek a „Jézus az emberiséghez” Imacsoportokért, amint azok minden helységben létre jönnek.

Szeretetem és Áldásom kísérjen benneteket, Szeretett tanítványaim; ti békét, szeretetet és vigaszt hoztok Nekem ebben az időben.

Szeretett Jézusotok




Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com