Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei elfordítsanak Tőlem benneteket
2011. június 30. csütörtök; 20:00

Szeretett leányom, ezen az estén mosolygok az örömtől, amely Szívemet elárasztotta, mert végre a fiatalok is meghallották Szavaimat az interneten keresztül, amint az meg volt jövendölve. Ilyen módon egyre több ember lesz képes a világnak elmondani azt, hogy hogyan kell a Nagyfigyelmeztetésre felkészülni. Meghasad a Szívem az örömtől, amikor azt a szeretetet látom, amelyet gyermekeim Irántam tanúsítanak, a világ minden sarkában. Szeretetem sohasem hal meg. Az Én szeretett követőim szeretetemmel vannak eltelve, amelyet szívükben éreznek. Most meg tudják mondani a világnak - beleértve a cinikusokat is-, hogy milyen nagyon tisztelnek Engem, azáltal, hogy mindenkinek magasztalják dicsőségemet. Azoknak a bátor és szerető teremtményeimnek a következőket mondom: Ők meg fogják nyerni mindazokat, akik mindenekelőtt, a Földi létük Igazságainak mondanak ellen. A Mennyország örvend mindazoknak, akik az interneten keresztül nyíltan hirdetik Irántam való szeretetüket. Irántuk való szeretetem körbe veszi őket, úgy, hogy kegyelmeim mindannyiukat elárasztják majd, a Föld egyik sarkától a másikig.
Most eljövök, hogy megmentselek benneteket az Ítélet Napja előtt
Ne feledjétek el egy tanításomat, gyermekeim: tanításaim Igazságai sohasem változtak. Az emberi tévedés, felszentelt szolgáim bűnei és azok bűne, akik visszaéltek az igazsággal, azért, hogy a saját törekvéseiket előnyben részesítsék, mindez, beszennyezhette Nevemet, de az, hogy ki is vagyok valójában, sohasem változott. Én az emberiség Megmentője vagyok. Először azért jöttem megmentésetek miatt, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. Most azért jövök, hogy megmentselek benneteket még az Utolsó Ítélet előtt. Mivel a szeretetem nagyon erőteljes, ezért kiterjed az egész világra a Szentlélek ereje által, hogy az ölembe hozzon vissza benneteket. Most érezzétek szeretetemet, gyermekek. Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei miatti csalódásaitok elfordítsanak benneteket Tőlem, Jézus Krisztustól, vagy az Örök Atyától.
Azoknak, akik az Egyház bűnei miatt elfordulnak Tőlem
A bűnök azok, amelyek miatt elzárkóztok az Igazság elől. Mindazok közületek, akik az Egyházat okolják a belém vetett hitük hiányossága miatt, nem őszinték önmagukkal szemben, mert ha valóban szeretnének Engem, akkor nem keresnének kifogásokat. Gyermekek, a sátán most mindenütt ott van a világban és arról próbál meggyőzni benneteket, hogy nincs értelme a hiteteknek, hogy az nem olyan fontos és nem azt jelenti, hogy ezért bejuthattok a Mennyországba. Egyes esetekben azt hiszitek, hogy Isten Irgalmassága végtelen, és hogy megmentésetek is lehetséges, hogyha az életetek során nem okoztok fájdalmat másoknak.
Nagyon gyakran kihívás számomra, amikor a világ gonoszságaiért Engem okoltok. Ilyen, amikor Rám vagy Istenre, az Örök Atyára vagytok dühösek: Miért hagyja Isten jóvá a világ gonoszságait, ami tele van gyilkossággal, erőszakkal, terhesség-megszakítással, kínzásokkal, önzőséggel és szegénységgel? Most szálljatok magatokba és hallgassátok az alábbiakat.
Emlékezzetek a bűnre, amelyet a sátán okoz, akiről a legtöbb ember azt hiszi, hogy nem is létezik, mégis eláraszthat mindenkit közületek, mert a Teremtőtöktől, Istentől, az Atyától egy ajándékot kaptatok: ez az ajándék a szabad akarat, amelyet mindenki megkapott. Egyesek jó dologra használják fel ezt az ajándékot, amellyel, mindenkivel szemben szeretetet mutatnak, míg mások visszaélnek vele, hogy kihasználják a többieket. Amikor a Sátán megnyeri őket gyenge szabad akaratuk miatt, akkor nagy szörnyűségeket képesek elkövetni. A szabad akarat a tietek, gyermekeim. De amikor a bűn ezt megfertőzi, akkor káosz keletkezik a világban. Isten, az Atya, nem kényszeríthet benneteket arra, hogy abbahagyjatok valamit, legyen az jó, vagy rossz, mert nem akar beleavatkozni a szabad akaratotokba.
Ő mindig imára fog bíztatni benneteket, azért, hogy megkapjátok a szükséges kegyelmeket a bűn elkerülésére. Szabad akaratotok miatt, két döntés közül fogtok választani: Istenhez fordulni, vagy megengedni a sátánnak, hogy a hazugságai által elcsábítson benneteket, aki az Igazságtól akarja lelketeket elfordítani.
Ne felejtsétek el: az Igazság Én vagyok. A sátán nem akarja, hogy ti az Igazságot lássátok. Intelligenciátokat fogja felhasználni és kifinomult érveket fog felajánlani, hogy elcsábítson benneteket. Még arról is meg tud győzni benneteket, hogy valami rossz, amikor az jó. Szóval, amikor azt hiszitek, hogy képmutató dolog az imához folyamodni és Istent, az Atyát dicsőíteni, mert az Egyháznak bűnei vannak, akkor ezt a megtévesztést olyannak kell, hogy felismerjétek, amilyen valójában: teljesen más útra biztat benneteket, hogy elforduljatok Tőlem. Gyermekeim, most mutassátok meg szereteteteket azáltal, hogy felálltok és egy hitetlen világban megvéditek Nevemet.
Nagyon közel az az idő, amikor másokat biztatni fogtok arra, hogy meghallgassák a ti nézeteiteket. Csakúgy, mint azoknak, akik azt állítják, hogy nem hisznek Bennem, és hangosan kiáltják, hogy milyen nagyon gyűlölnek Engem, nektek is meg kell most mondanotok a világnak, hogy szerettek Engem. A nagy megtérések csak akkor indulnak el a világban. Hadd emeljelek fel benneteket, úgy, hogy gyermekeimet előkészíthessétek arra, hogy a földi Új Paradicsomomba bemehessenek. Ne feledjétek, csak azok mehetnek be ebbe a Paradicsomba, akik hisznek Bennem és az Örök Atyában.
Most menjetek és hozzátok Hozzám a sokaságot.
Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus
Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com/