A szülők felelőssége a mai világban
2011. május 19. csütörtök, 18.15

Szeretett leányom, a világ most a kétségbeesés legnagyobb mélységét érte el,  mert nem hisznek Isten,  az Örök Atya létezésében. Még a kis gyermekek is szórakozva tagadják létezését. Az üres, megkeményedett lelkek nemcsak Örök Atyámat bántják meg,  hanem nekem is mély szomorúságot okoznak.
Olyan mélyre süllyedtetek gyermekeim,  hogy minden veleszületett lelki érzést eldobtatok magatoktól. Mit gondoltok, meddig fokozódik még szeretetetek a világ és a materializmus iránt?  Azokhoz szólok közületek, akiket leköt a gazdagság és a kényelem vonzalma:  tudnotok kell,  hogy nemsokára elveszik ezeket tőletek,  amely az elkövetkezendő megtisztulás egyik része lesz.
A szülők felelőssége…
Miért tanítjátok meg gyermekeiteknek az ember által csinált materializmus fontosságát,  amely szegény kis lelkük kárára válik?  A ti elsődleges célotok most az, hogy megtanítsátok gyermekeiteket arra,  hogy milyen fontos dolog a gazdagság megteremtése. Csak ritkán tanítjátok őket arra a morálra,  amire szükségük lesz felnőtt korukra, hogy  tiszteletet mutassanak mások iránt,  hogy megértsék a becsületesség fontosságát, és hogy mennyire fontos megértéssel lenni testvéreikkel szemben. Sajnos az Én gyermekeim a lelki ösvényen teljesen elvesztették azt az utat,  amely nagyon fontos,  hogy a végérvényes rendeltetési helyre elérhessenek. Nincs szégyenérzetetek? Mikor fogjátok megérteni,  hogy a pénz iránti kényszerszeretet és mindazok iránt, ami ezzel elérhető, annak  katasztrófa a vége?  Majd csak akkor fogjátok megérteni,  hogy milyen egyedül vagytok,  ha ebből a kényelemből, ami után oly nagyon vágyódtok, meztelenre vetkőztetnek benneteket.
Addig hallgassatok Rám,  ameddig még tudtok. Helyezzétek előre mindazt,  ami családjaitok javára szolgál, mert ez így a helyes. Gondoskodjatok róluk.  De ne bátorítsátok gyermekeiteket arra,  hogy a vagyon rabjai legyenek, és arra sem,  hogy hírnevet szerezzenek maguknak,  mert akkor a sátán karjaiba  taszítjátok őket. Gyermekeitek általatok születtek meg,  így általatok kapták a fizikai életet. De mégis Isten,  az Örök Atya teremtette őket, azáltal,  hogy lelket adott nekik. Mindenképpen legyetek felelősségteljesek, mint szülők,  azáltal,  hogy fizikai szükségleteiket kielégítitek. De ne feledjétek, hogy lelkeiknek táplálékra van szükségük. Tanítsátok meg őket tanításaim Igazságaira, és arra,  hogy milyen fontos,  hogy saját lelkükkel is foglalkozzanak. Csak így tudjátok megadni gyermekeiteknek a valódi táplálékot lelkük és testük számára, amelyre szükségük van,  mert csak így fogják tudni élvezni az Örök Életet.
A ti szerető Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus