Az első pecsét, a hittagadás (aposztázia*)



2012. március 7. szerda; 15.40

Drága, szeretett leányom, mondd meg gyermekeimnek, hogy senki sem rendelkezik a tudással, vagy a jogosultsággal, hogy felfedje a Jelenések Könyvében lévő igazságot.

Nem számít, mennyire tájékozottnak tartják magukat, csakis Nekem, Jézus Krisztusnak, az emberiség Megváltójának és Megmentőjének van jogom, hogy kinyilatkoztassam a világnak a Jelenések Könyvében foglaltakat.

Kizárólag Nekem, az Isten Bárányának van jogom közvetíteni az igazságot ma a világnak, melyet tanítványomnak, János evangélistának, az igazság eszközének adtam.

Az első pecsét a hittagadás, mely nemcsak a hitetlenek körében látható, hanem azok körében is, akik azt vallják, ismernek Engem, és akik nyilvánosan hirdetik az Irántam való szeretetüket.

Ez az az idő, amikor az igaz hitet kiforgatják, mikor nektek, gyermekeim, egy felhígított tant mutatnak be, ami egy sértés Tanításaimmal szemben.

Elmondom nektek gyermekek, hogy amikor új hamis vallások és vallási tanok keletkezését látjátok, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett az idő az első pecsét feltárására.

Nézzetek körül. Mit láttok? Vallásokat, melyek olyan új isteneket tisztelnek, akikről sosem hallottatok. Tudományos-fantasztikus alapokon nyugvó vallásokat, amelyek összességében értelmetlenek, és tartalom nélküliek. Spirituális létezéseket, melyek nem evilágiak, mégis sokan hiszik, hogy Atyám Mennyei birodalmát képviselik.

Vigyázzatok, mert fantáziavilágban éltek.

A metafizikai** hiedelmek egyike sem az igazságot képviseli.

Bármely tan, mely annak fontosságát tanítja, hogy helyezzétek saját magatokat minden más elé, az a tan a sátántól ered.

Ne figyeljetek ezekre. Fordítsatok hátat ennek a kegyetlen megtévesztésnek.

Azok, akik a hamis isteneket keresik, és életüket a hamis istenek bálványozásának szentelik, Számomra elvesztek.

Ha nem hagytok fel ezzel, és ha nem imádkoztok Hozzám útmutatásért, nem tudlak megmenteni benneteket.

Ti, és mindazok, akik most tudatosan elhagyjátok a sötétség királyát, meg fogjátok kapni a tisztánlátás ajándékát, ha kértek Engem ebben az Imahadjárat (36)-os imájában: Segíts nekem az igaz Istent tisztelni

Jézusom segíts nekem, mert elvesztem és összezavarodtam
Nem ismerem a halál utáni élet igazságát
Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak Téged a hamis istenek tisztelésével, amelyek egyike sem az igaz Isten
Ments meg és segíts nekem, hogy tisztán lássam az igazságot, és ments meg engem lelkem sötétségétől
Segíts nekem Irgalmasságod fényébe jutnom
Ámen.”

Csakis egy Isten van, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, egyként a Szentháromság.

Minden egyéb isten a sátántól jön, nem számít, mennyire vonzó köntösben.

Kérlek, ne tékozoljátok el örök életeteket hűségetek elkötelezésével olyan hitek iránt, melyek a new age gyakorlatokat tisztelik, mint a Reiki, a Jóga, a new age meditáció, a tarot kártyák, a tisztánlátás (clairvoyance ***), a szellemi olvasmányok és az angyal-imádat, melyek a felemelkedett mesterekkel állnak kapcsolatban.

Lassan, de biztosan ezek az okkult gyakorlatok elfogadásra kerültek, nemcsak a társadalmatok által, de a Katolikus és Keresztény Egyházak által is.

Ezek a hamis vallási tanok oly gyorsan terjednek, hogy Isten gyermekeinek milliárdjait kebelezték be, akik oly sok hamis vigaszt találtak már ezekben, hogy már nem ismerik el az egy igaz Isten létezését.

Jézusotok

* aposztázia (gör. ‘elpártolás’): bűn a →hit erénye ellen. – 1. A katolikus hit teljes megtagadása, →hittagadás (~ a fide). – 2. A papság elhagyása (~ ab ordine) rendszerint nősüléssel. – Az 1394.k. szerint a →klerikus, aki akár csak polgárilag is →házassági kísérletet követ el, önmagától beálló →felfüggesztésbe esik. Ha figyelmeztetés után is folytatja a botránykeltést, fokozatos megfosztásokkal, sőt a klerikusi állapotból való elbocsátással is büntethető. – 3. Szerzet elhagyása (~ a religione): ha örökfogadalmas szerz. jogtalanul, a vissza nem térés szándékával hagyja el a szerzetházat, v. jogos távozás után azért marad távol, hogy kivonja magát az engedelmesség alól. Ha ez a szándék nem állapítható meg, vélelmezhető, amennyiben egy hónapon belül nem tér vissza. Ha klerikus szerz. házasságot kísérel meg, büntetése azonos az előbbivel; a nem klerikus szerz. ilyen esetben önmagától beálló →egyházi tilalomba esik. E.P.
(Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)

** A metafizika átfogó tanulmányozása mindannak, ami a tudás, a magyarázat és a létezés rendjében alapvető jelentőségű, a valóság tanulmányozása. Tárgya mindaz, ami meghaladja a tapasztalatot, ami az emberi értelem külső határainál áll.

*** Clairvoyance: “Szó szerint tisztánlátás. Az a látás, ami áthatol a fizikai fátyolon. Ha elemezzük, minden látás a rezgésekre való visszahatás.”





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com