Az ember nem az állatvilágból fejlődött ki, de ez az, amit azok, akik nem hisznek Istenben, el akarnak hitetni veletek.



2012. június 21. csütörtök, 17.30

Drága, szeretett leányom, az idő kezdete óta, és amióta a világot Örök Atyám megteremtette, nagy a zavar az emberi faj eredetét illetően.

Amikor Atyám megteremtette a világot, azért, hogy Neki családja lehessen, sok előkészületet tett.

Megteremtette a földet, a tengereket, a növényeket, a fákat, a hegyeket, a folyókat, az állatokat, majd az utolsó előtti napon, amikor már minden a helyén volt a Paradicsomban, Ő megteremtette az embert.

Az ember, habár foltot ejtett rajta a bűn, egy szent teremtmény. Az állatok azért vannak, hogy szolgálják az emberiséget.

Az ember nem az állatvilágból fejlődött ki, de ez az, amit azok, akik nem hisznek Istenben, el akarnak hitetni veletek.

Az evolúciós elméletek – amelyek az állítják, hogy az ember az állatoktól származik – mindegyike hazugság. Ezeket soha nem lehet bizonyítani.

A sátán, az ő bukott angyalai, és minden ördög, amely az Isten ellenségétől származik, meggyőzte az embert erről a szörnyű hazugságról.

Az ember az Isten gyermeke, de a sátán, annak érdekében, hogy lealacsonyítsa az Isten ember – gyermekét, zavart akar kelteni az emberek szívében.

Miért hirdeti a sátán ezt a hazugságot a hamis tanítások által? Így bizonyítani tudja, hogy az ember az emberszabású majmoktól származik, és majd meggyőzi őket, hogy nem Örök Atyám Keze által teremtettek.

Ez az egyik legnagyobb hazugság, amit az ördög elkövetett, felhasználva azon emberek lelkét, akik azt állítják, hogy intelligensebbek, mint a többi felebarátuk.

A tudósok azt állítják, hogy az ember az állatvilágból fejlődött ki, de ők folyamatos megtévesztés alatt állnak.

A tudomány téved, amikor megpróbálja megállapítani az igazságot a világegyetem teremtéséről.

Senki sem érti az Isteni Teremtés csodáját.

Ha az ember azt hiszi, hogy – az emberi gondolkodásra alapozva – minden választ ismer az emberiség eredetéről, akkor nemcsak a szegény lelkeket csapja be, hanem saját magát is.

Ha nincs jelen Isten szeretete az ilyen lelkekben, akik az emberi intelligencia felsőbbrendűségében hisznek, akkor az ateizmus terjed, mint a gyomnövény.

Ez a gyomnövény, amely minden irányban nő, szennyez és tönkretesz minden terményt maga körül, valamint fertőzést okoz.

Az egyetlen gyógymód az, ha alázatos imával keresitek Isten segítségét, kérve, hogy táruljon fel az Igazság.

Az a sok hazugság, amit az ateisták terjesztenek – akik megpróbálják bizonyítani, hogy Isten nem létezik-, lelkek millióit tette tönkre. Az áldozataiknak szükségük van a ti imáitokra.

Az ateizmus a legnagyobb vallás a világon, és azok, akik ennek a megtévesztésnek szentelték életüket, örökre el vannak veszve.

Ők a Pokol tűzével fognak szembenézni.

Ha ők nem folyamodnak Hozzám a Nagyfigyelmeztetés alatt vagy után, szörnyű büntetést fognak elszenvedni.

Imádkozzatok értük.

Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com