Egy próféta hitelességének próbája azon imákban rejlik, melyeket az emberiség számára kapnak.



2012. június 12. csütörtök, 17.58

Drága, szeretett leányom, tudnod kell, hogy Én soha nem ítélném el azokat, akik azt mondják, hogy az Én nevemben jönnek, pedig valójában nem.

Én Isten valamennyi gyermekét szeretem, még a hamis prófétákat is, akiket azért küldtek, hogy összezavarják most az emberiséget.

Számos ilyen lélek tele van szeretettel Irántam, és szükségét érzik annak, hogy közelebb kerüljenek Hozzám. Ugyan nem saját hibájukból, de ők azt képzelhetik, hogy isteni üzeneteket kapnak. Imádkoznotok kell az ilyen lelkekért. Sosem szabad megítélnetek őket.

Aztán vannak azok, akik azt mondják, az Én Nevemben jönnek, de a fenevad jelvényét viselik. Ők báránybőrbe bújt farkasok, akik azt tűzték ki célul, hogy csapdába csalják a tiszta lelkeket, és beszennyezzék őket a csalás bűnével.

Ezek a veszélyes hamis próféták, akiknek a célja az, hogy Tanításaim igazságát kiforgassák és elferdítsék, oly módon, hogy az ne legyen észrevehető.

Ők a hamis alázat külső látszata révén el fognak hitetni veletek egy hazugságot az Én Nevemben. A megtévesztés toleráns álarcát fogják mutatni, és meg fognak győzni benneteket arról, hogy az Igazságot terjesztik.

Egy próféta hitelességének próbája azon imákban rejlik, melyeket az emberiség számára kapnak.

A megtérés gyorsan terjed a Szentlélek ereje által, amikor üzenetek jönnek a Mennyből, és kiterjednek minden vallásra és hitre azért, hogy egyesítsék azokat.

Arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok most az ilyen lelkekért, akik abban a tévhitben vannak, hogy az Égiekkel beszélgetnek. Imádkozzatok értük, hogy megkapják az erőt, hogy alázatra jussanak, mellyel meglátják az Igaságot.

Imádkozzatok, hogy ők ne hagyják majd, hogy a csaló felhasználja a lelküket arra, hogy ezzel zavart keltsen Isten gyermekei között.

Imádkozzatok azokért is, akik nem Isten nevében beszélnek, hanem köztudottan a sátán nyelvén. Nekik is szükségük van a ti imáitokra, mert őket kegyetlenül, eszközként használja fel a sátán arra, hogy hazugságokat terjesszen.

Szeretett Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com