Engem éppúgy el fognak utasítani a második alkalommal, mint ahogy először is




2012. június 4. hétfő; 15.20

Drága, szeretett leányom, választott népem, a zsidók közül nagyon kevesen fogadtak el Engem az igazi Messiásként, amikor a világba jöttem, és meghaltam az emberiség bűneiért.

Ebben az időben nagyon kevés keresztény fogja felismerni, hogy Én vagyok az, aki most szól hozzájuk, mielőtt Eljövök a második alkalommal.

Ők el fogják hinni a hazugságokat, melyek a hazugok, azaz azon hamis próféták ajkáról fakadnak, akiket ők szeretni fognak, miközben Engem elutasítanak, olyan gyűlölettel, mely összeegyeztethetetlen az Isten iránti szeretetükkel.

Engem éppúgy el fognak utasítani a második alkalommal, mint ahogy először is.

Nem szabad szomorúságot éreznetek afelett, ahogyan Engem kigúnyolnak, belém rúgnak, megütnek, és ahogy Üzeneteimet nevetségessé teszik. Mert a Szent Szavam (Üzenetem) iránti ilyesfajta gyűlölet, csakis a sátántól eredhet. Amikor a sátán dühe oly intenzívvé válik, mint amilyenné most, akkor biztosak lehettek abban, hogy ő nyugtalankodik a lelkek miatt, akiket Én megmenteni szándékozom az ő karmai közül.

Fogjátok be a fületeket. Nézzetek egyenesen magatok elé, és csak Rám figyeljetek.

Mindenféle támadást indítanak majd ellenetek, Követőim, hogy az Engem való követésben megakadályozzanak benneteket.

A Szent Lelki dolgokban a szakértelmükkel kérkedőknek, – az Én Szavam ellen irányuló – minden érvét el kell vetni.

Az ő lelkükben nincs jelen a Szentlélek, mivel ők a gőg bűne miatt nem méltók rá.

Csakúgy, mint ahogyan az oszlopnál való ostorozáskor szenvedtem, úgy fogok Én ismét szenvedni, amint Szent Szavamat (Üzenetemet), gyűlölettel telve darabokra szaggatják azok, akik azt akarják, hogy Szavam biztosan elutasításra találjon.

Ezeknek a lelkeknek a következőt mondom most. Ha nem akarjátok elfogadni Irgalmas Kezemet az emberiség megmentésére, akkor miért tápláltok ily nagy gyűlöletet a szívetekben?

Hát nem tudjátok, hogy a gonosz kísért meg benneteket, aki vakká akar tenni titeket az Igazságra?

A gyűlölködés, a rágalmazás és a rosszindulat nem Tőlem való. Ha hagyjátok, hogy ezek az undorító bűnök a hatalmukba kerítsenek benneteket, akkor ti nem szerettek Engem.

Visszatértek majd Hozzám, mikor a Nagyfigyelmeztetés során Elém járultok, ha kellő alázat lesz bennetek, hogy Megbocsátásomat kérjétek.

Ha most nem maradtok csendben, szenvedni fogtok, bűntudatotok gyengévé tesz benneteket, és reszketve álltok majd Előttem.

Mennyire megsebeztek Engem.

Mekkora szenvedést okoztok Nekem.

Ugyanúgy ostoroztok Engem, ahogyan az első alkalommal megostoroztak. Ugyanakkor azt mondjátok, az Én Szent Tanítványaim vagytok.

Nagy bánatot okoztok Nekem.

Követőimnek azt mondom, ne vegyetek tudomást ezekről a gúnyolódásokról.

Ne szóljatok egy szót sem, és ne foglalkozzatok azokkal, akik haragot, gyűlöletet mutatnak, és akik ugyanakkor azt állítják, hogy szeretnek Engem.

Hogyan is szerethetnétek Engem, ha nem tanúsítotok szeretetet vagy türelmet egymás iránt.

Álszent képmutatók vagytok, ha egymást ostorozzátok az Én nevemben.

Megérett az idő most a második elutasításra, semmiben sem különbözve az első alkalomtól.

A gúnyolódás azt fogja jelenteni, hogy azok az önjelölt Szent Tanítványok ki fogják gúnyolni Prófétáimat, próbálván rajtakapni őket a Szentírásra vonatkozó ismereteik kikérdezésével.

Prófétáim nem értik a Szentírást, és nem fogják megvédeni Szavamat (Üzenetemet).

De ezek az úgynevezett Szent Tanítványok, csakúgy, mint ahogy a Töviskoszorúval való Megkoronázásom alatt is, megpróbálják majd bolondnak és érdemtelennek feltüntetni Prófétáimat.

Olyan messzire merészkednek majd, hogy megszégyenítik őket, miközben ugyanakkor azt állítják, mekkora szakértői is ők az Én Tanításaimnak.

A megfélemlítés folytatódik majd, amíg enyhülni nem fog a Nagyfigyelmeztetést követően, amikor ezek a lelkek felismerik, hogy hibáztak.

Zokogni és szenvedni fognak emiatt, de Én megbocsátok majd nekik, mert szeretem őket.

De sokan lesznek, akik nem fogják megbánni bűneiket. Ők borzasztó szenvedést és üldöztetést fognak okozni az Én végidő prófétáimnak. Egyetlen pillanatra sem fogják feladni.

Mindenféle bántás, sértés és támadás fogja érni őket, az Én, Jézus Krisztus, az Ember Fia nevében.

Meg fognak Engem tagadni, a mai naptól egészen a végéig nekik adott Szent Szavamon (Üzenetemen) keresztül.

Akkor majd még kapnak egy kis időt, hogy az Igazság Könyvét elfogadják. Vagy elfogadnak, vagy elutasítanak Engem.

Aztán összegyűjtöm mindazokat az alázatos lelkeket, akik szeretnek Engem, és az Új Ég és az Új Föld egyesülni fog.

Azok, akik még mindig elutasítanak majd Engem, a Pokol Tüzébe vettetnek.

Én még egyszer, utoljára jövök, hogy megmentselek benneteket.

Nyissátok meg a szíveteket, és lássátok, hogy Én vagyok az, Jézus, aki hív benneteket.

Ha nem látjátok ezt, akkor több imára van szükségetek, hogy a Szentlélek valóban betérhessen a lelketekbe.

Ne feledjétek, akiken valóban rajta van a Szentlélek áldása, azok nem sértegetnek másokat, nem rágalmaznak, és nem keltenek gyűlöletet Isten gyermekeivel szemben.

Azok nem akarják Isten gyermekeit irányítani és ellenőrizni.

Azok nem szegik meg a Tízparancsolatot.

A ti Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com