Nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy vannak lelkek, akiket a sátán a pokolba vonszol




2011. december 13. kedd, 20.15

Legdrágább leányom, a felkészülés nagyon fontos minden követőm számára, ahogy a Nagyfigyelmeztetés közeledik.

Minden hívőnek kitartóan kell imádkoznia bűnei bocsánatáért, hogy elkerüljék a Tisztítótűz kínját, amelyet a legtöbb ember rövid ideig meg fog tapasztalni a földön, rögtön a Nagyfigyelmeztetést követően.

Imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akik traumaként fogják megélni, amikor látni fogják lelkük állapotát, amint bűneik feltárulnak előttük a Nagyfigyelmeztetés során.

Nekik meg kell érteniük, hogy bűneiket fel kell tárni előttük, mielőtt még minden bűntől megtisztulhatnának, azért, hogy beléphessenek az Én Új Paradicsomomba a Földön – a Béke, a Szeretet és Boldogság Új Korszakába -, melyet minden egyes Gyermekemnek örökölnie kell.

Szívem repes az örömtől, mert elhozom ezt a nagy ajándékot az emberiségnek. De szomorúságom is megmarad azok miatt, akik egyszerűen vissza fogják utasítani ennek az új életnek a lehetőségét.

Oly sok imára van szükségem, gyermekek, hogy a sátánt meg lehessen állítani a lelkek elrablásában. Ő továbbra is ezt fogja tenni, egészen az utolsó percig.

Nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy vannak lelkek, akiket elszakítanak majd Tőlem, akik sikoltoznak és rúgkapálnak majd tiltakozásukban, ahogy a sátán és csatlósai a pokol mélyére vonszolják őket.

Segítsetek Nekem megakadályozni ezt, gyermekek, imáitok által.

Gyermekek, ezeknek a lelkeknek egészen el kell utasítaniuk a sátánt és az ő útjait, hogy beléphessenek az Új Paradicsomba. Ők vagy önszántukból Felém fordulnak, vagy egyáltalán nem kell Felém fordulniuk.

Nekik két választásuk van: az Új Paradicsom a földön, vagy az örök kárhozat mélye a sátán társaságában.

Soha ne kételkedjetek a pokol létezésében, gyermekek. Legyetek tudatában annak, hogy minden megfeketedett lelket, halálakor, a sátán démonai vonszolják a pokolba, és gyötrik az örökkévalóságig. A sátán, minden csábító ígérete ellenére, az ilyen lelkek kínzására rettenetes állapotot hozott létre. Az emberiség iránti gyűlölete miatt ezek a lelkek elviselhetetlenül fognak szenvedni, mégis el kell viselniük az örökkévalóságig.

Nem tudják ezek a lelkek, hogy a sátán ígéretei mit kínálnak?

Ők nem tudják, hogy a gazdagság, a hírnév és a csábító anyagiasság egyenes útként vezet a gonosz karjaiba?

Ébredjetek, ti mindannyian, amíg még megtehetitek. Mentsétek meg magatokat és a szegény félrevezetett bűnösöket ettől a szörnyű végtől.

Már nincs sok időtök.

Még ma kezdjetek el imádkozni ezekért a lelkekért.

Megváltótok,

Jézus Krisztus


Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás