Szűz Mária: “Ugyanazt a szenvedést éltem át”



2011. december 8. csütörtök; 21.10

Gyermekem, mikor életet adtam Jézus Krisztusnak, az egész emberiség Megváltójának, ugyanolyan voltam, mint bármelyik anya. Szeretetem ezen gyermek iránt oly ellenállhatatlan volt, hogy örömkönnyeket hullattam, mikor először megpillantottam gyönyörű arcát. Habár tudtam, hogy a szerep, melyre vállalkoztam, nem lesz könnyű, mégsem voltam akkor tudatában, hogy mennyire nehéz lesz ez az utazás.

Mikor drága arcába néztem az én dédelgetve szeretett gyermekemnek, semmi sem számított, kizárólag a vágy, hogy megvédjem Őt örökké, bármi áron.

Szívem összeforrt Fiaméval, amint az a mai napig így van. Ugyanez a szív Vele egyesülve szenvedett földi életének minden egyes pillanatában.

Minden öröm, melyet Ő érzett, én is érezhettem. Nevetése az én arcomra nevetést csalt. Szomorúsága mély fájdalmat okozott nekem.

Kínszenvedését a keresztre feszítése során testem minden egyes csontjában éreztem. Minden szeg, mely átszúrta az Ő testét, az enyémet is átszúrta. Minden egyes ökölcsapást és ütést, melyet üldözői keze által kapott, én szintén éreztem.

Ugyanazt a szenvedést éltem át, habár a legtöbb kínszenvedés, melyet Ő átélt, el volt rejtve előlem és tanítványai elől.

Ma együtt szenvedek Fiammal, ugyanúgy, ahogy akkoriban. A keserűség könnyeit hullatom, amikor ma a világban – különösképpen az ateisták – kigúnyolják Őt, és nyilvánosan kinevetik a színpadon és a médiában.

Amikor látom drága Fiamat sírni a bűnök felett, melyeknek minden nap tanúja, én is Vele együtt sírok. Látom, érzem és szemtanúja vagyok az Ő folytonos szenvedésének az emberiségért.

Jézus Krisztus, az Emberiség Megváltója mindannyiatokért szenvedett, de nagyon szeret mindannyiatokat.

Mindent meg fogok tenni, hogy leghőbb vágyát beteljesíthessem, hogy minden egyes lélek megmeneküljön a földön a gonosz szorításából.

Akkor, és csakis akkor örvendezhetek végső békében, mikor ez a küldetés sikert arat, és gyermekeim újraegyesülnek az Új Paradicsomban.

Imádkozz gyermekem, mint mindazok, akik imádkoznak a lelkek megmentéséért, hogy egyetlen lélek se legyen kizárva (az Új Paradicsomból).

Menj békében és folytasd ezt a legfontosabb küldetést szeretett Fiamért.

Oltalmazni foglak mindig.

Szeretett Édesanyád

A Mennyek Királynéja

Forrás: http://www.thewarningsecondcoming.com magyar fordítás