A legrosszabb szenvedés a lelki sivárság, amikor egy csepp szeretetet sem tudtok érezni Irántam, a ti Jézusotok iránt




2012. július 3. kedd, 20.00

Drága, szeretett leányom, amikor Én olyan megpróbáltatásokat küldök neked – mint például a lelki szárazság -, meg kell tanulnod felismerni azokat.

Azt is el kell fogadnod, hogy oka van annak, amikor ilyen lelki szárazságot kell elviselned. Ennek oka, a lelkek megmentése az ilyen szenvedés által.

Sok áldozatos lélek hiszi azt, hogy a szenvedés két dolog lehet.

Először is a külső üldöztetés, melyet munkátok miatt szenvedtek el.

Aztán a testi szenvedés, önként felajánlva Nekem, mintegy ajándékként lelkek millióinak megmentésére.

Majd a legrosszabb szenvedés a lelki sivárság, amikor egy csepp szeretetet sem tudtok érezni Irántam, a ti Jézusotok iránt, amikor a megannyi ima sem szabadít ki benneteket a sivárság börtönéből.

Bárhogyan is igyekeztek, az imádkozás csak kínlódás lesz.

Bárhogyan is igyekeztek, hogy érezzétek az Irántam való szeretetet és együttérzést, csak küszködni fogtok.

Ez egy formája a lelki elhagyatottságnak, amikor úgy tűnik, olyan távol vagyok, hogy többé már nem tudtok elérni Engem.

Amit nem tudtok, az a következő:

Ez egy Ajándék, egy kegyelem Tőlem. Ez felemel benneteket a Szememben, és a megpróbáltatásokat, szenvedéseket – melyeket elviseltek – Én engedem meg, a ti nagylelkű és tiszta szereteteteknek köszönhetően, a megfeketedett lelkek megmentésére.

Ez igazságtalannak tűnhet, de minél közelebb jöttök Szent Szívemhez, annál inkább elszenveditek az emberiség bűnei miatti Üldöztetésemet.

Csak a tiszta és alázatos szívűek tudják elviselni Fájdalmamat, akik tekintet nélkül önmagukra, Engem helyeznek minden elé ezen a földön.

Az ilyen lelkeket gondosan választottam ki, és a szenvedésük ajándéka által Velem fognak együttműködni, segédkezvén Nekem, az Üdvösség Tervem megvalósításában.

Sose félj attól leányom, hogy Én nem vagyok jelen. Lehet, hogy nem érzed Jelenlétemet, lehet, hogy nem látsz Engem, vagy nem érzel mély szeretetet Irántam, mint ahogy szoktál, de Én melletted vagyok.

Mindig bízzatok Bennem, szeretett Követőim, még akkor is, amikor nehéz számotokra az imádkozás.

Bízzatok Bennem, amikor Irántam érzett vágyódásotokat nem tudjátok betölteni, vagy csillapítani, mindegy milyen kitartóan próbáltok beszélgetni Velem.

Tudnotok kell, hogy amikor ez történik, akkor Én sokkal közelebb vagyok, mint gondolnátok.

Tudnotok kell, hogy ezekben az időkben Én felemellek benneteket, hogy a lelkek megmentéséért folytatott Csatámban igaz katonákká, igaz harcosokká váljatok.

Szeretlek benneteket. Soha ne adjátok fel. Soha ne érezzétek kiábrándultnak magatokat, mert Én mindig veletek vagyok.

Eljön majd a nap, amikor a szenvedés már a múlté lesz. Helyébe az öröm lép, mely átárad majd az egész világon, és ez csak a ti áldozatotok révén lesz lehetséges, melyet Isten valamennyi gyermekéért hoztok, akiknek szükségük van a ti segítségetekre.

Jézusotok




Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com