Fiam Egyháza a Földön nem akar hallani ebben az időben, pedig ők tudják, hogy az első alkalommal hogyan bántak a Fiammal

2012. július 15., vasárnap, 3:45

Gyermekem, a Fiam és tanítványai által elviselt fájdalom az Ő a földi küldetése alatt azonos azzal, amit követőinek is el kell viselniük, miközben arra készül, hogy újra eljöjjön.

Fiam az Ő idejében a Földön roppant nagy akadályokkal szembesült. A saját közösségében csak nagyon kevesen voltak hajlandók meghallgatni Őt.

Azok, akik a templomok és a zsinagógák irányítói voltak, megvetően bántak Vele és lenézték Őt.

Mégis, az egyszerű emberek örömmel fogadták Őt, és Szavát is elfogadták, mert meg tudták látni azt az Igazságot, amiről beszélt.

Sok helyen Szava félelmet és bizonytalanságot okozott, de Tanításai bölcsességét csak kevesen tudták figyelmen kívül hagyni.

Fiam megosztottságot váltott ki, bár a szándéka nem ez volt.

Az Ő egyszerű magatartása azt jelentette, hogy csak néhányan tudták elfogadni azt a tényt, hogy Ő az Isten Fia volt.

Sokan megkérdezték, hogyan lehet az Emberfia ilyen egyszerű hétköznapi ember?

Megtagadták Őt, mert azt gondolták, hogy a Messiás méltóságteljesebb, büszkébb lenne, és magára vonná a figyelmet a templomok magasabb köreiben.

Abban az időben a Fiam nem tudta elérni, hogy az Egyház irányítói meghallgassák Őt. A büszkeségük megakadályozta őket abban, hogy meghallgassák az Igazságot.

Ugyanez fog most is történni, miközben Fiam felkészíti a világot Második Eljövetelére.

Fiam Egyháza a Földön nem akar hallani ebben az időben, pedig ők tudják, hogy az első alkalommal hogyan bántak a Fiammal.

Ebben az időben, a neked, a végidők prófétájának adott Szavát nem akarják elfogadni Fiam Egyházában a Földön.

Fiam Egyháza süket fülekkel fordul a prófécia ajándéka felé. Ők tagadják a próféciákat, mert nem akarnak hallani.

Fiam tanítványait azok támadják, akik a Katolikus Egyház irányításáért felelősek a Földön, és azzal vádolják őket, hogy hamisak.

Bár Fiam tanításai sohasem változtak, mégis hibát fognak találni Szent Szavában, amely most nekik adatik.

Azt fogják állítani, hogy ezek az üzenetek ellentmondnak Isten Igéjének.

Nektek, gyermekeim, mindig arra kell emlékeznetek, hogy Fiam sohasem mondana ellent Egyházának a Földön, mert Ő, maga az Egyház.

Az Igazság még most az, ami mindig is volt.

Nektek Isten Igéjét kell követnetek, mert Fiam hangját elvetik, és figyelmen kívül hagyják, akárcsak az első alkalommal.

Ne engedjétek meg magatoknak, hogy elutasítsátok az Üdvösség ajándékát, Irgalmasságának utolsó cselekedetét a Földön.

Fiam olyan türelmes volt, és oly hosszú ideig. Az Igazság, Fiam Kínszenvedésekor a Kereszten adatott meg az emberiségnek.

Ezt mindazok a kiválasztott lelkek is megerősítették évszázadokon keresztül, akiket a Szentlélek ereje megvilágosított.

Most eljött az idő Fiam számára, hogy újra visszatérjen, és egyedül csak azok fogják követni Utasításait, akik felismerik a Hangját – mivel az a Szentlélek Ajándéka.

Miközben Ő Második Eljövetelére készül, az Egyház el fogja utasítani a Szavát, mint ahogyan az első alkalommal is tették, Fiam idejében a Földön.

Ők nem fogják sem felismerni Őt, sem elfogadni.

Ők semmit sem tanultak.

Imádkozzatok, hogy az Egyházon belüli bátor lelkeknek, akik felismerik hangját, a történelem e kritikus idejében legyen elég bátorságuk az örök életre vezetni Isten minden gyermekét.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com