Isten, az Atya: Senki sem tudja megmagyarázni, hogy Én hogyan teremtettem a világegyetemet vagy az emberiséget, bármennyire is igyekeznek, mert ezt lehetetlen megmagyarázni




2012. július 5. csütörtök, 15.30

Legdrágább leányom, segíts meg Engem Bánatomban, mert sírok valamennyi Gyermekemért, akik nem fogadják el Létezésemet.

Mennyire vágyakozom utánuk.

Mennyire sírok szegény lelkükért.

Bár intelligensek és okosak az emberi gondolkodásmódot illetően, mégsem sikerül megragadniuk annak Igazságát, hogy ki vagyok Én.

Én Vagyok a kezdet.

Én Vagyok minden létezőnek teremtője.

Én vagyok az ő Atyjuk, bár elutasítanak Engem.

Bárcsak látnák az Igazságot.

Bárcsak hagynák, hogy megérintsem az ő szívüket, hogy így megmutathassam nekik a rájuk váró, csodálatos és dicsőséges Terveimet.

Sok ilyen lélek nem ismer Engem, nem a saját hibájukból fakadóan.

Ezeknek a lelkeknek bemutatásra kerül majd az Igazság, hogy az Én Utamat válasszák majd.

Azok, akik megkapták az Igazságot, de hagyták, hogy az emberi gondolkodás, és az emberi intelligencia felmagasztalása vakká tegye őket, ők most elvesztek Számomra.

Sok ilyen lélek meg fog térni, de sokan vissza fogják utasítani az Üdvösség Kelyhét, melyet szeretett Fiam mutatott be nekik.

Szívemnek Gyermekei, könyörögve kérlek benneteket, segítsetek Nekem megmenteni drága Gyermekeimet.

Folynak a Könnyeim most, és arra kérlek benneteket, hogy hozzátok őket Hozzám, Fiam Isteni Irgalmassága által.

Sok ilyen lélek, beleértve a fiatalokat is, akik elszántan és nyilvánosan elutasítanak Engem azért, hogy megmutassák a többieknek, mennyire okosak is ők.

Az emberi intelligencia iránti túlzott tisztelet egy kísértés, melyet az ellenség gerjeszt Gyermekeim lelkében.

A Fenevad felfalja Gyermekeim lelkét, és nekik fogalmuk sincs, mit művel velük.

Oly sok bukott angyal győzi meg az emberiséget arról, hogy az emberi intelligencia hibátlan.

Ha az emberiség elhiszi, vagy meggyőzi magát, hogy ismeri a Teremtés Isteni Törvényeit, akkor az emberiség csalóka csapdába esett.

Senki sem tudja megmagyarázni, hogy Én hogyan teremtettem a világegyetemet vagy az emberiséget, bármennyire is igyekeznek, mert ezt lehetetlen megmagyarázni.

Mikor fogják ezt megtanulni?

Mikor fogják észrevenni, hogy azok a tiszta, egyszerű és alázatos lelkű Gyermekeim, akik elfogadnak Engem, megértik az egyszerű igazságot?

Nekik nem kell bizonyíték, mert ők érzik Szeretetemet tiszta szívűkben, melyet kitárnak, hogy Én be tudjam tölteni lelküket Isteni Kegyelmeimmel.

Én Vagyok a ti Istenetek, a ti Teremtőtök, és a ti Természetes Atyátok.

Gyermekeimnek Szeretett Fiam által, és szabad akaratukból kell Hozzám jönniük. Én nem kényszeríthetem őket.

Ti, Gyermekeim, megkaptátok a hatalmat, hogy segítsetek megmenteni az ő lelküket.

Közületek mindazok, akik – imáik és áldozataik révén – eleget tesznek testvéreik megmentésére irányuló Kérésemnek, különleges kegyelmekben fognak részesülni.

Hatalmam végtelen.

Gyermekeim szenvedéseinek és imáinak megfelelően, Csodáim az elveszett lelkek, örök kárhozattól való megmentésére lesznek felhasználva.

Szeretlek benneteket, szeretett Gyermekeim.

Jöjjetek, segítsetek Nekem egyesíteni dédelgetett Családomat, és segítsetek Fiamnak legyőzni a fenevadat, mielőtt az még több Gyermekemet ellopná.

Szerető Atyátok

A Magasságos Isten





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com