Egyházamnak bíznia kell Bennem. Meg kell szabadulniuk a félelem és a kétely bilincseitől, és engedniük kell, hogy megismertessem Magam.




2012. június 28. csütörtök, 15.00

Drága, szeretett leányom, tudni kell, hogy egyre nő azok száma, akik azt vallják, hogy az Én Nevemben jönnek, mint próféták, de nem az Égiek nyelvén beszélnek.

Oly sok ilyen lélek áll a bukott angyalok folyamatos fertőzése alatt, és gondosan felépített, de szeretetteljes hangon beszélnek, arra emlékeztetvén, amit Szent Hangomtól várnátok el.

Ó, mennyire meg vannak most tévesztve szegény, odaadó Követőim, és mennyire össze lesznek majd zavarodva. Kiben bízzanak? Kit kövessenek? Kinek higgyenek?

Hát nem megmondtam nektek, sokan fognak jönni az Én Nevemben, de csak kevesen fognak az Én Hangommal beszélni?

Kevesebb, mint húsz, azoknak a száma, akiknek engedélyezett, hogy közöljék a világgal Isten Szavát, és ebben benne vannak azok is, akik isteni üzeneteket kapnak a Mennyből, szeretett Édesanyám által.

Sok más látnok is jelen van a világban, de az ő küldetésük más.

Az ő szerepük lehet az, hogy napi imával segítenek megmenteni az emberiséget, vagy az, hogy egy – Nekem ajándékként felajánlott – személyes szenvedéssel lelkeket mentenek a sátántól. Az ily módon, önkéntesen vállalt szenvedés szétzúzza a sátán – sok ember lelke feletti – hatalmát.

Prófétáim kevesen vannak, és ti fel fogjátok ismerni őket az Én igaz Hangom által, mely oly módon fogja lángra gyújtani Isten gyermekeinek szívét és lelkét, amelyet lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni.

A világnak, ezekre az időkre szóló Üzeneteim minden részletre ki fognak terjedni, és fel fogják tárni az eddig még ki nem nyilatkoztatott igazságokat.

Az Általam most nektek adott üzenetek többsége egyszerűen azért van, hogy emlékeztessenek benneteket Tanításaimra.

Az Általam most nektek bemutatott üzenetek többsége az élet kenyere, mely azért adatik nektek az Imahadjáratom imáin keresztül, hogy segítsenek megmenteni lelketeket, és mások lelkét Második Eljövetelemkor.

Sok más üzenet, amelyet mások kapnak, hasonlóak lesznek, de nem lesznek ennyire részletekbe menőek.

Az ő küldetésük éppolyan fontos, mivel lelkeket fognak megtéríteni.

Soha ne feledjétek a következőt. Én próbálom megmutatni nektek, hogy mennyire szeretlek benneteket, és szeretném kinyilatkoztatni Létezésem Igazságát.

Ennek bizonyítéka végre hamarosan feltárul Isten valamennyi gyermeke számára.

Kérlek, ne harcoljatok egymással, próbálván túltenni egymáson szellemi tudásotokat tekintve.

Az Igazság a következő.

Senki sem ismeri a Jelenések Könyvébe rejtett Pecsétben foglalt Igazságot.

Mint már korábban is mondtam nektek, ezek le voltak pecsételve az Igazság Könyvében, mostanáig, az utolsó időkig.

Én, Jézus Krisztus, az Isten Báránya, most feltöröm ezeket, hogy felkészítselek benneteket az Én Új Királyságomra.

Ti megkaptátok a Szentírást, hogy felkészítsen benneteket, és most meg kell engednetek Nekem, az egész Emberiség Királyának, hogy elmondjam Nektek az Igazságot az eljövendőről.

Ezáltal Én át foglak tudni vezetni benneteket a megtévesztés, az üldöztetés és a gyűlölet aknamezején.

Ti, mindannyian – beleértve földi Egyházam minden tagját -, engedjétek Nekem, hogy átvezesselek benneteket ezeken az utolsó akadályokon az Örök Élet felé.

Egyházamnak bíznia kell Bennem. Meg kell szabadulniuk a félelem és a kétely bilincseitől, és engedniük kell, hogy megismertessem Magam ezen üzeneteken keresztül.

Ismerjétek fel Szeretetemet, a maga tiszta és egyszerű formájában.

Az Én Szeretetem nem bonyolult, és nincs misztikus szavakba burkolva.

Ez világosan látható számotokra, viszont tele van olyan irgalommal és együttérzéssel, amely a felismerés lángjaként hatol át rajtatok, amikor levetitek a gőg és a félelem páncélját.

Ha ezt megteszitek, könnyebb lesz számotokra követni Engem, a ti Jézusotokat.

Először, mint Megváltó jöttem el.

Én ismét eljövök, mint Megváltó, ezúttal utoljára. Csak ezúttal még nehezebb a Feladatom.

Az Isten iránti Szeretet meghalt a földön. Ez csak egy pislákolás.

Ha most kerülne sor Második Eljövetelemre, akkor kevesen jutnának be a Paradicsomba.

A Nagyfigyelmeztetés, Isteni Irgalmasságom Ajándéka, segíteni fog megtéríteni az emberiség nagy részét.

Segítsetek nekem felkészíteni Nyájamat. Szükségem van földi Egyházamra, a papságra és a laikusokra egyaránt, hogy segítsenek Nekem Isten valamennyi gyermekének megmentésében.

Kérlek, fogadjátok el Kezem, amint felétek nyújtom, és terjesszétek ki Hívásomat minden nemzetre.

Jöjjetek Velem, a ti szeretett Jézusotokkal.

Kövessetek Engem ezúttal.

Ne utasítsatok el Engem, mint ahogy a Farizeusok tették.

Ezúttal fel kell ismernetek Hangomat.

Mostanra már tudnotok kellene, hogy miként beszélek Én, mert megkaptátok a Szentírást.

Jézusotok




Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com