Felhívás a papsághoz: Készítsétek fel Nyájamat az Én régóta várt Második Eljövetelemre a földön


2012. január 27. péntek, 23.50

Én vagyok a te szeretett Jézusod, a Magasságos Isten Fia, aki a Szeplőtelen Szűz Máriától született.

Drága, szeretett leányom, sose felejtsd el, hogy ha Nekem dolgozol, téged üldözni fognak, mert az emberiség nem akarja meghallani az igazságot, amit Én nyilatkoztatok ki neked ezekben a végidőkben.

Szent Szavamat (Üzenetemet) oly sokáig semmisnek nyilvánították, de többé már nem fogják.

Hangomat meg fogják hallani az egész világon. Szeretetem teljes Dicsőségemben fog megnyilvánulni, és az emberiség végre képes lesz kiszabadítania magát a sátán gonosz rabláncaiból.

Ahogy az igazság majd átjárja Gyermekeim lelkét, és elhozza nekik az oly régóta várt szabadulást, ez sajnos szakadást fog okozni.

Szeretett felszentelt szolgáim, papjaim és a Szent Katolikus Egyházon belül minden vallású pap tudja, hogy Én mindannyiatokat szeretem.

Közületek oly sokan feladtátok életeteket Értem, szívetek nagylelkűségével. Rám kell bíznotok magatokat most.

Imádkoznotok kell a vezetésért, hogy erősek maradjatok a hitetekben, és a megkülönböztetésért, minden időben.

Egy pillanatra se vegyétek le soha a tekinteteteket Rólam.

Szükségem van rátok, hogy felkészítsétek Nyájam annak érdekében, hogy örömmel fogadjon majd Engem a régóta várt földi Második Eljövetelem során.

Ki kell majd tartanotok, és nem szabad engednetek, hogy Irántam való szeretetetektől eltántorítsanak benneteket, függetlenül attól, hogy mekkora nyomás nehezedik rátok.

Ti vagytok az Én igaz tanítványaim, és arra kell kérnem benneteket, hogy vegyétek fel a harcot, és mentsétek meg Egyházam. Sosem fog elbukni ez az igaz egyház, melyet Szeretett Tanítványom, Péter, a Kősziklára épített.

Az ellenség talán azt hiszi, hogy meg tudja semmisíteni, de az egy ostoba feltételezés lenne.

Senki nem fogja vagy tudja megsemmisíteni Egyházam. Fel fog támadni hamvaiból, hogy hirdesse Dicsőségemet, amikor visszajövök, hogy megmentsem Királyságomat a földön.

Sosem szabad elhagynotok Engem, szeretett Megváltótokat, soha.

Mert Nélkülem nincs világosság, és világosság nélkül nincs jövő.

Leányom, a világnak adom az Imahadjárat (22) imáját a Katolikus Papság részére, hogy imádkozzák:

Ó, szeretett Jézusom,

Add, hogy erős legyek és add, hogy irántad való szeretetem lángoljon a napom minden pillanatában

Soha ne hagyd, hogy az irántad való szeretetem lángja pislákoljon vagy kialudjon

Soha ne engedd, hogy elgyengüljek a kísértés jelenlétében

Add meg nekem a szükséges kegyelmeket, hogy tisztelni tudjam elhivatottságomat, önfeláldozásomat és hűségemet

És, hogy fenn tudjam tartani a Hagyományos Katolikus Egyház tanításait

Felajánlom Neked hűségemet minden időben

Elkötelezettséget fogadok, hogy harcolok a te hadseregedben, hogy a Katolikus Egyház ismét feltámadjon dicsőségben, hogy örömmel fogadjon Téged, drága Jézus, amikor újra eljössz.

Ámen.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

Az egész Emberiség Királya

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com