Szűz Mária: Oly sok lélek dönt úgy, hogy semmibe veszi az Általam adott jeleket



2012. január 10. kedd; 20.30

Gyermekem, meg kell mondanod a világnak, mennyire fontos most az imádkozás.

Gyermekeim szenvednek mindenütt, minden országban.

Fontos, hogy Isten minden gyermeke egyesüljön most, hogy a sötétség végleg eltűnjön a földről.

Milyen keservesen hullatom a szomorúság könnyeit, mikor egyes lelkek úgy döntenek, hogy semmibe veszik a látnokoknál tett látogatásaimat a földön. Oly sokan döntenek úgy, hogy semmibe veszik azokat a jeleket, melyeket azért adok, hogy a hit visszatérhessen.

Annyira hideg a szívük, beleértve azokat a papokat és a papságot, akik vakok az igazságra, hogy sok az elvesztegetett idő.

Ha csak megnyitották volna szívüket az Általam, a világnak adott üzenetekre, akkor több lélek kaphatta volna meg a szükséges táplálékot.

Ezek az utolsó napok, mikor bátorító szavaimra figyelni kell.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Fiam hangja meghallgatásra találjon úgy, ahogyan annak történnie kell.

Azt gondoltátok gyermekek, hogy Ő nem készítené fel az emberiséget az Ő nagy irgalmasságára?

Ő most kezdi el megvalósítani a felkészítést, a lehető legtöbb lélek megtérésén keresztül.

Tervei már elkészültek, egyetlen kivétellel. Több imára van szüksége, mert ezek nélkül az imák nélkül a lelkek a csaló martalékává válnak.

Gyermekem, Fiam hamarosan elhozza az Ő szeretett gyermekeinek a hőn áhított megnyugvást.

Irgalmasságának köszönhetően Ő most felkészíti a világot Második Eljövetelére is.

Imádkozzatok, hogy mindazok, akik hisznek Fiamban, megnyissák szívüket az Ő szent üzeneteinek igazságára.

Ha ők meghallgatják és követik az Ő utasításait, minden rendben lesz.

Ha elutasítják a Nagyfigyelmeztetést, melyet színtiszta szeretetből kapnak, azzal elveszik mások esélyét az üdvösségre.

Esedezem a lelkek nagylelkűségéért, hogy fogadjanak hűséget szeretett Fiamnak azáltal, hogy Vele együtt haladnak az Új Paradicsomban való Dicsőséges uralkodás felé.

A hírnökök egy kis időre azért küldettek a világba, hogy segítsenek a világot felkészíteni erre a nagyszerű eseményre.

A befejező szakasz már összeállt.

Hallgassátok most Fiam hangját, amint veletek beszél. Ne utasítsátok Őt el.

Szerető Édesanyátok

A Mennyek Királynője

Az Üdvösség Anyja



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com