Hamarosan megmutatkozom



2012. január 4. szerda; 18.15

Leányom, hamarosan megmutatkozom.

Az előkészületek már befejeződtek, de több imára van szükségem azokért, akik nyomorúságos halált halnak majd, a halálos bűn állapotában, a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Sürgetve kérem Követőimet, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok szegény lelkükért.

Szeretlek benneteket szeretett Követőim. Milyen nagy öröm tölt el, látva közöttetek a szeretetet és a szívek tisztaságát. Oly sok vigaszt nyújtotok Nekem, és enyhítitek Szenvedésem. Odaadásotok gyógyír az Én fájó sebeimre.

Mivel oly sokan megfeledkeznek Rólam, és elutasítanak Engem a világban, ezért szeretett Követőim hűsége az, ami nagy örömmel tölt el Engem.

Szenvedésemet a világban uralkodó Istenhit mértéke irányítja. Ezé a világé, mely a becsvágyat, az öntömjénezést és a hamis bálványokat tiszteli.

Nevemet nem tartják fontosnak. Hangomat elnyomja az önimádat zaja.

Fennhangon hirdetik, és dicsekednek földi szerzeményeikkel. De szeretett Követőim suttogása lehetővé teszi, hogy Én beszéljek, és Hangom meghallgatásra találjon.

Ti, Követőim, most oly módon vagytok Velem egységben, ami meg fog lepni benneteket.

Menj leányom, és mondd meg szeretett követőimnek, hogy szeretem őket, és hogy Kegyelmeim elég erőssé fogják tenni őket, hogy Szent Szavam (Üzenetem) hirdessék a világnak, melynek hallania kell az igazságot, hogy a lelkek megmenekülhessenek.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com