Isten, az Atya: A Második Eljövetel beharangozásának utolsó hírnöke


2012. január 16. hétfő; 13.20

Leányom, mikor Én prófétákat küldök a világba, azok többnyire olyanok lesznek, akikre a legkevésbé számítasz.

Sosem Egyházam legmagasabb fokán találod őket. Sőt, látszólag még csak nem is ők a legszentebb lelkek. Sok esetben nem méltóak erre a különleges ajándékra.

Mégis tökéletlen, ugyanakkor szokatlan, de egyszerű életkörülményekkel bíró lelkeket választok, hogy saját óhajom szerinti teremtményekké formálhassam őket.

Nincs ez másként az Én végidőkre adott prófétáimmal sem. Őket sem fogják könnyen elfogadni. Ugyanígy volt a kezdetekben is, amikor először küldtem prófétáimat, hogy felkészítsék az emberiséget szeretett Fiam, Jézus Krisztus, a Messiás eljövetelére, ők is nehezen tudták hangjukat hallatni.

Az Én végidőkre adott nagyszerű hírnökeimet nem fogják küldetésük elején meghallgatni. Mégis idővel felismerik majd őket, mivel az Én hangom lesz az, ami könnyen felismerhetővé válik.

Te vagy leányom az utolsó hírnök, aki azért küldetett, hogy beharangozza szeretett Fiam, Jézus Krisztus eljövetelét, az Ő nagyon várt Második Eljövetelét.

Ez ijesztő számodra, és időnként nehezen megemészthető, mégis ez az igazság.

Ez a munka nehéz lesz, mikor is isteni üzeneteket fogsz kapni, hogy felkészítsd egyházam maradékát a földön a Második Eljövetelre.

Ugyanakkor annak a sok léleknek a sorsa könnyebb lesz, akiket eddig kiválasztottam, és akikkel folytatni is fogom az egész emberiség javát szolgáló kommunikációt.

A te sorsod rendkívül nehéz lesz, és emiatt üldöztetésben lesz részed.

Megáldalak téged az Én Mennyei Királyságom minden kegyelmével.

Haladni fogsz előre, mint kiválasztott eszköz, hogy közöld Legszentebb Szavamat (Üzenetemet) a világgal.

Ez a munka mindig védelmezve lesz.

Igen, csaknem naponta fognak támadni téged, de tudnod kell a következőt: Ha ez a munka nem lenne annyira fontos, gondolod, hogy el tudná kerülni a sátán és az ő bukott angyalainak figyelmét?

Leányom, ők beszivárogtak a világba és sok esetben észrevétlenül sok Gyermekem szívébe és lelkébe is bekúsztak.

A te munkád szent útja a szentírásban meg lett jövendölve, azaz te vagy az utolsó hírnök, aki a világba küldetett, hogy segítsen megmenteni az emberiséget a sátán végső szorításából.

A világ várja ezeket, az Én Szent Parancsom szerinti útmutatásokat.

Sok hamis próféta hazugságok és megtévesztések terjesztésével próbálja majd megállítani az Én szent szavamat (üzenetemet).

Ezeket az üzeneteket az Én Egyházam megkérdőjelezi majd és vizsgálni fogja, hibák után kutatva, holott ezek az üzenetek csakis az igazságot tartalmazzák.

Az évszázadok során Egyházam által tagadott sok igazság ismét nyilvánvalóvá fog válni.

Több kinyilatkoztatás – a ti örök életetekre vonatkozó igazságot illetően – fel lesz tárva előttetek gyermekek.

Ez a munka felháborodást fog kelteni Leányom. Le fognak köpni, nevetségessé tesznek, lenéznek, és minden elképzelhető módon akadályozni fognak téged.

Azok, akik nehézségekbe ütköznek a neked – mint az utolsó végidők prófétájának – adott igazságot illetően, hallják meg most Kéréseimet.

Előbb kérnetek kell Tőlem a Szentlélek ajándékát, hogy meg tudjátok nyitni fületeket az Én hangomra, az Én szent szavam (üzenetem) igazságára, és az útmutatásokra, melyeket mindannyiatoknak fogok adni, hogy örök életetek lehessen.

Szavaim (Üzeneteim) le lesznek egyszerűsítve, hogy minden férfi, nő és gyermek követni tudja az Én szent szavamat (üzenetemet). De tudnotok kell, hogy miközben Szavamat (Üzenetemet) sok szeretet és fény fogja átragyogni, az isteni méltóság is áthatja majd, melyet képtelenek lesztek figyelmen kívül hagyni.

Így tudni fogjátok, hogy Én vagyok az, a ti Istenetek, a ti Örök Atyátok, aki szól. Szeretetem elfoglalja majd lelketeket és felemeli szíveteket, egyesülve az Én szívemmel.

Minden előkészület befejeződött. Az Én szeretett Fiam Nagy Irgalmasságát követően az idő arra lesz szánva, hogy a világ fel legyen készítve az Ő Második Eljövetelére.

Igen gyermekek, Én most gyermekeim – sötétségtől való – megmentését tervezem. Én hamarosan visszaszerzem saját teremtményeimet, gyermekeimet, és elviszlek benneteket a ti jogos otthonotokba, a ti örökségetekbe, az Új Paradicsomba.

Legyetek türelmesek gyermekek. Ne feledjétek, Én szeretlek benneteket. Bízzatok Bennem, és az Én végidőkre adott prófétámon, Maria Divine Mercy-n (az Isteni Irgalmasság Máriáján) keresztül nektek adott Szent Szavamban (Üzenetemben).

Örök Atyátok

A Magasságos Isten

A mindenség Teremtője

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com