Szűz Mária: Egy gonosz terv a Vatikán falain belül a katolikus egyház lerombolására


2012. január 18. szerda; 9.50

Gyermekem, Isten minden gyermekének állhatatosnak kell lennie, és meg kell maradnia a kegyelem állapotában most, ebben a hitehagyott világban.

Oly kevesen hisznek az ő Isteni teremtőjükben, Atyámban, a Magasságos Istenben.

Ők hamarosan meg fogják látni az igazságot, de sokan továbbra is azzal érvelnek majd, hogy Isten nem létezik. Több imára van most szükség gyermekek.

XVI. Benedek pápa ellen összeesküvés van kibontakozóban saját folyosóin (a Vatikánon) belül, egy gonosz szekta által.

Ennek a szektának a létezése ismeretes a Vatikánban lévő felszentelt szolgák körében, de ennek ellenére tehetetlenek ezzel a gonosz csoporttal szemben, mely évszázadok óta beszivárgott a katolikus egyházba.

Nekik az a feladatuk, hogy Fiam tanításainak igazságát elferdítsék és kiforgassák. Oly kevéssé ismertek ők maguk, illetve gonosz és aljas munkálkodásuk.

Ők kivezették a katolikus egyházból az igaz tant (doktrínát), és annak helyére bevezettek egy langyos, felhígított változatot, melyet ráerőltettek a katolikusokra az elmúlt negyven évben.

Oly nagy a zűrzavar és az összezavarodottság, melyet ez a gonosz, de rejtett szekta terjesztett el, hogy gyermekeim elvándoroltak az igaz egyháztól.

Imádkozzatok, hogy ők ne távolítsák el a Pápát.

Imádkozzatok, hogy a hamis próféta ne vegye át a Szentatya helyét, hogy így hazugságokat tudjon terjeszteni.

Imádkozzatok, hogy a Vatikánban levő felszentelt szolgák elég erősek legyenek, hogy túléljék ezt a gonosz cselszövést, mely a katolikus egyház lerombolására irányul.

Ők azt tervezik, hogy Szent Helytartómat, XVI. Benedek pápát leváltják egy hazug diktátorra, aki egy új egyházat fog alapítani az Antikrisztussal és csoportjával együtt, hogy megtévesszék a világot.

Sajnos gyermekeim közül sokan, a katolikus egyház iránti hűségükben, vakon fogják követni ezt a hamis tant, mint ahogy a bárányok mennek a vágóhídra.

Ébredjetek rá az igazságra, gyermekek. Ez a gonosz terv az évek alatt megváltoztatta a katolikus tanítás alapvető hitelességét.

Megsértitek Fiamat, amikor kézbe fogadjátok a Szent Eukarisztiát.

Ez az ő művük volt.

Megsértitek Fiamat, amikor nem keresitek az alapvető Szentségeket. De azok, akikre támaszkodtok és számítotok ezek tekintetében, nem biztosítják a lelki jóléteteket, mert nem teszik elérhetővé mindenki számára a szentségeket.

Gyermekem, egy nagy gonosz –aki évszázadok óta rejtőzködik a Szentszék folyosóin – fog hamarosan a világ elé lépni. Azok a gyermekeim, akiket beborít a Szentlélek, látni fogják az igazságot, amikor a gonosz hazugság bemutatásra kerül a világnak.

Mások vakon fogják követni, egy sötét sikátoron át.

Egy hatalmas csoport fog kiemelkedni a papok, püspökök, érsekek és bíborosok sorain belül. Az egyik oldal a másik ellen.

Az igaz tanítványoknak el kell rejtőzniük és titokban kell prédikálniuk, különben megölik őket.

Annyira rejtve lesz az igaz egyház, hogy az igaz híveknek össze kell majd fogniuk annak érdekében, hogy gyakorolni tudják az Én Örök Atyám iránti hűségüket.

A föld minden szegletében megremeg majd, az Én Mennyei Atyám ezen komédia elleni haragjának következtében.

Gyermekem, ők nem győzhetnek. A keresztény hit maradványainak bátorsága és hűsége révén fognak ezen gonosz csalók elpusztulni mindörökre.

Várakozzatok most, és készüljetek fel arra, hogy a katolikus egyház bejelenti ezeket a változásokat.

Akkor tudni fogjátok az igazságot, amit mondok nektek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Benedek pápáért és az ő igaz tanítványaiért.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com