Isteni Irgalmasságomnak úgy kell megvalósulnia, ahogy azt Szent Fausztina nővérnek nyilatkoztattam ki


2012. január 29. vasárnap, 21.18

Én, a te Jézusod, szeretném tájékoztatni a világot, hogy Isteni Irgalmasságomnak úgy kell megvalósulnia, ahogy azt Helena leányomnak, Szent Fausztina nővérnek nyilatkoztattam ki.

Ez a misztérium fel fog tárulni, ahogy mindenki tanúja lesz az emberiség megmentésére irányuló Irgalmasságom sugarainak végső megnyilvánulásának.

Akik kigúnyolnak téged, leányom, és azt mondják, hogy ez a misztérium már ki lett nyilatkoztatva a világnak, azoknak tudniuk kell a következőt.

Hány ember tud ma a világban Isteni Irgalmasságom ígéretéről? Nagyon kevés, beleértve téged is, leányom.

Követőim nem tudták, hogy Én vissza fogok majd jönni, hogy felkészítsem a világot erre a nagy eseményre?

Én mindig felkészítem Gyermekeimet az ilyen eseményekre. Örök Atyám egy céllal küld prófétákat a világba, hogy megfelelő figyelmeztetést adjon nektek, annak érdekében, hogy a lelkeket ne érje váratlanul. Örüljetek ennek a prófécia-ajándéknak. Ne utasítsátok vissza.

Soha ne gondoljátok, hogy ti mindent tudtok az Én utaimról, mert – amíg ti talán szerettek Engem – ti nem mindig ismertek Engem, vagy értitek meg az Én utaimat.

Mert nektek mindannyiatoknak, akik kigúnyoljátok az Én prófétáimat, jusson eszetekbe, hogy nem őket gúnyoljátok, hanem Engem. Ők egyszerűen csak eszközök.

Gyermekeim, nektek sosem szabad azt feltételeznetek, hogy valóban ismertek Engem, mert ha valóban ismernétek, nem tagadnátok meg Engem. De ti még ma is – csakúgy mint Tanítványaim tették, amikor közöttük jártam – tagadjátok azt, hogy Én vagyok az, aki hívogatlak benneteket.

Bal kezeteket kinyújtjátok Felém, míg jobbotokkal arcul üttök Engem.

Nem halljátok, hogy Én beszélek hozzátok most? Ha nem, akkor üljetek le csendben és imádkozzatok Hozzám, így Én be tudom tölteni fáradt szíveteket az Én Szentlelkem tűzével.

Szeretlek benneteket, és ha majd beengedtek Engem szívetekbe – acélpáncélzatotokat levetkőzve, mely gátol Engem -, Én szabaddá foglak tenni benneteket.

Ha kinyitjátok szemeteket és meglátjátok, hogy Én, a ti isteni Megváltótok beszélek veletek, akkor – szívetekben szeretettel és örömmel - kövessetek Engem az úton az Új Paradicsomba.

Ne hagyjátok, hogy a gonosz kétségeket ültessen el elmétekben. Imádkozzatok, hogy elég erősek legyetek, alázatosak elmétekben és lélekben, hogy Karjaimba fussatok.

Csak akkor fogtok valóban békére lelni lelketekben, ha úgy jöttök Hozzám mint egy gyermek. Ez az egyetlen módja annak, hogy beengedjetek Engem szívetekbe.

Szeretett Jézusotok



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com