Isten, az Atya: A balzsam, amelyre oly nagyon szükségetek van, hogy megnyugtassa lelketeket



2012. február 26. vasárnap, 21.45

Leányom, azon Gyermekeimnek – akiket arra hívtam, hogy hirdessék Szent Szavamat (Üzenetemet), hogy felkészítsék a világot szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak az eljövetelére – a következőket kell mondanom.

Nektek, Gyermekeim, akik ismertek Engem, szeretett Atyátokat, harcolnotok kell a nap minden percében elétek helyezett kísértések ellen.

Benneteket eltöltött a Szentlélek egy, a világnak – Fiam által 2011. május 10-én – adott különleges áldás révén.

Meg kell értenetek a felelősségeteket, amivel most szembenéztek.

Mivel most egyesültök egy hadsereggé – amely maradék Hadseregem magját fogja alkotni a földön – minden oldalról támadni fognak benneteket.

Hitetek, és Irántam, szeretett Atyátok iránti, valamint az Én drága Fiam, Jézus Krisztus iránti hűségetek próbára lesz téve kitartásotokat meghaladóan.

Nektek, – Fiamat követve -, el kell majd viselnetek az Ő keresztjének súlyát, és ez nem lesz könnyű.

Tele lesztek kétségekkel, belső szenvedésekkel, valamint megpróbáltatásokkal, és időnként hátat akartok majd fordítani.

Sokan, akikben bíztok, megpróbálhatnak lebeszélni benneteket.

Azt fogják mondani nektek, hogy képzelődtök, hogy téveszmékben szenvedtek, és kicsúfolnak, kigúnyolnak, valamint elutasítanak benneteket.

Az is előfordulhat, hogy megadjátok magatokat a hazugságoknak és a megtévesztésnek, melyeknek az lesz a céljuk, hogy rávegyenek benneteket ezeknek az üzeneteknek az elutasítására.

Óriási hitet és bátorságot fog igényelni, hogy felvegyétek kereszteteket, és kövessétek Fiamat, hogy segítsetek felkészíteni az emberiséget az Ő Dicsőséges földre való Visszatérésére.

El fognak gáncsolni benneteket, és csapdákat fognak állítani nektek.

Soha ne essetek abba a csapdába, amikor arra kérnek benneteket, hogy ítéljétek meg az embereket, ha nem fogadják el ezeket az üzeneteket.

Soha ne harcoljatok egymással, amikor véditek Szent Akaratomat.

Szeressétek egymást.

Legyetek türelmesek azokhoz, akik nemcsak, hogy gúnyolják és kifogásolják ezeket az üzeneteket, hanem benneteket személy szerint is megvetnek.

Maradjatok csendben. Legyetek türelmesek. Mutassatok szeretetet azok felé, akik azt állítják, hogy az Én nevemben beszélnek.

Soha ne ítéljétek meg egymást az Én nevemben, mert nincs jogotok ezt tenni.

Soha ne rágalmazzátok egymást az Én nevemben, mert ha ezt teszitek, megszegitek Parancsaimat.

Imádkozzatok azokért, akik fájdalmat okoznak nektek, még akkor is, ha az Én nevemben teszik ezt.

Gyermekek, azt akarom, hogy egyesüljetek.

Dobjátok félre minden közönyötöket.

A szegény lelkek, akiknek szükségük van a figyelmetekre, nem azok, akik már megtértek, hanem azok, akik nem ismernek Engem egyáltalán.

Imádkozzatok most mindazon Gyermekemért, akik semmit nem tudnak Rólam.

Imádkozzatok azokért is, akik tudnak Rólam, de nem hajlandók elismerni Engem, az ő Teremtőjüket, szeretett Atyjukat, aki gyengéden szereti őket.

Szeretném egyesíteni valamennyi Gyermekemet.

Arra buzdítalak benneteket, hogy vessétek le félelmetek, haragotok és türelmetlenségetek minden fegyverét, és engedjétek, hogy elvigyelek benneteket a Paradicsomba vezető utazásra.

Ez az utazás gyötrelmes lesz, de a szeretet és béke, amit az út végén megleltek majd, balzsam lesz, amelyre oly nagyon szükségetek van, hogy megnyugtassa lelketeket.

A nyugalom (nagyon) fontos, gyermekek.

Türelemre van szükség.

A szeretet egymás iránt – azok iránt is, akik bántanak vagy támadnak benneteket – elengedhetetlen annak érdekében, hogy belépjetek Szeretett Fiam Uralmába, az Új Föld és Égben, az Új Paradicsomban, amint azt oly régen megígértem nektek.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com