Szűz Mária: A rózsafüzér imádkozásával segíthettek megmenteni a nemzeteteket


2012. február 5. vasárnap, 13.15

Gyermekem, kérem valamennyi gyermekemet, hogy most imádkozzanak a világ egységéért.

A Fiamba vetett hit eltűnőben van, és gyermekeim sivár lelkűek lettek.

Én vagyok a ti Szeplőtelen Szívetek, és drága Fiam, Jézus Krisztus iránt érzett szeretetem által szorosan együttműködöm majd Vele, hogy megmentsük az emberiséget.

Az ima által, melyben kéritek közbenjárásomat, könyörögni fogok Atyámhoz, a Magasságos Istenhez, hogy tartsa vissza az Ő igazságosságának kezét a súlyos büntetéstől, melyet Ő le fog zúdítani a földre, hogy megállítsa a gonoszság terjedését.

Segíteni fogok nektek gyermekek közelebb kerülni Fiam szívéhez. Ha mi együtt dolgozunk gyermekeim, közösen el tudjuk hárítani a katasztrófákat világszerte.

Sose felejtsétek el az én legszentebb Rózsafüzérem fontosságát, mert ha ezt imádkozzátok naponta, segíteni tudtok nemzetetek megmentésében.

A sátán hatalma meggyengül, amikor Rózsafüzéremet imádkozzátok. Ő nagy fájdalmában elmenekül, és tehetetlenné válik. Az a legfontosabb, hogy a rózsafüzért imádkozzátok legalább naponta egyszer, függetlenül attól, hogy milyen keresztény felekezethez tartoztok.

Oly sok ember nem fogad el engem, az ő Áldott Édesanyjukat.

Csakúgy mint Fiamat, engem is elutasítanak, kigúnyolnak, sértegetnek és megaláznak. Mégis, ha segítségemet kérítek, el tudom vinni a lelkeket, egyenesen Fiam, Jézus Krisztus Szent Szívéhez.

Fiam, Jézus Krisztus, a ti Megváltótok gyermekek, és Ő soha nem fogja elutasítani a bűnösöket, függetlenül attól, hogy mennyire elfeketedett a lelketek.

Ha sajnáljátok, hogy megbántottátok Őt, csak hívjatok engem, a ti szerető Édesanyátokat, és én kézenfogva elviszlek majd benneteket Hozzá.

Fiam készül eljönni, hogy egybegyűjtse valamennyi Gyermekét, így ti mindannyian egyesülni tudtok Vele az Új földi Paradicsomban. Csak a tiszta és alázatos szívűek léphetnek be.

Meg kell kezdenetek a felkészüléseteket most. Kezdjétek Szent Rózsafüzérem imádkozásával.

Olyan fontos ez az ima, hogy most jogosan ennek kell lennie az Imahadjárat következő imájának.

Imahadjárat (26) A Szent Rózsafüzér imádkozása Szűz Máriához

Érezzétek a békét gyermekek, amikor Rózsafüzérem titkain elmélkedtek.

Ahogy a kegyelmek kiáradnak rátok a Rózsafüzér elimádkozását követően, fel fogjátok ismerni, hogy a csaló odébb állt, és a helyébe szeretet költözik.

Amikor szeretetet éreztek szívetekben, tudni fogjátok, hogy megnyeritek a csatát, és legyőzitek a gonoszt.

Szeretett Királynőtök, az Angyalok Királynője

Az Üdvösség Anyja


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com