Az Új Királyságom: El lesztek halmozva igen bőségesen, és semmiben sem fogtok hiányt szenvedni



2012. május 13. vasárnap; 16.00

Drága, szeretett leányom, ideje megérteni, hogy Üzeneteimnek nem az a céljuk, hogy félelmet keltsenek.

Azért vannak, hogy szeretetet hozzanak. Azt a célt is szolgálják, hogy elmondják azoknak, akik bűnt követnek el, vagy rosszat cselekednek, hogy jóvá kell azt tenniük az Én szememben, máskülönben örökre elvesznek Számomra.

Hogyan is tudnám nem elmondani az igazságot az emberiségnek?

Úgy látom leányom, hogy te, aki ezen Isteni Üzeneteket kapod, időről időre ezt teherként éled meg. Soha nem engedheted, hogy félelem költözzön a szívedbe, mivel az nem Tőlem jön.

Hát nem elmondtam neked (nektek), hogy egy csodálatos Új Béke – Korszak vár mindazokra, aki szeretnek Engem?

Mi az, ami félelmet kelthet ott?

Talán a jövőtök, a családotok miatti aggodalom, vagy az előttetek álló ismeretlen? Ha így van, akkor tudnotok kell a következőt.

Szeretlek mindannyiatokat. Isten valamennyi gyermekét egy Szent Családként akarom egyesíteni, szeretetben együtt.

Emiatt kommunikálok most, rengeteg időt fordítva erre, hogy mindannyiatokat közelebb vonzzam Magamhoz.

Annak érdekében, hogy ti mindannyian afelé a szeretet felé fordítsátok és nyissátok meg a szíveteket, melyet minden egyes lélek iránt érzek ezen a világon, figyelmeztetnem kell az emberiséget azokra a veszélyekre, melyekkel szembenéznek.

Ha nem szeretnélek olyannyira, akkor nem figyelmeztetnélek benneteket.

Szeretetem oly erős és hatalmas, amilyen szeretetet egyetlen emberi lény sem ismer. Mert egyikőtök sem képes olyan szeretetet érezni, amilyet Én érzek irántatok.

Szeretetem azt jelenti, hogy nem akarom, hogy Isten gyermekei szenvedjenek.

Elviszem majd mindegyikőtöket, aki a Nagyfigyelmeztetést követően meglátja az Igazságot, és meg fogom mutatni nektek a Bennem lévő szeretetet.

Ti, és mindazok, akik Hozzám tartoznak szellemben, testben és lélekben, meg fogjátok kapni a legtökéletesebb, – képzeleteteket is felülmúló – ajándékot.

Az Új Paradicsom vár rátok, és a világ, – melyről most talán azt képzelitek, hogy majd vágyni fogtok utána – nem fog jelenteni semmit, amint meglátjátok az elkészített Királyságot.

Gyermekek, oly sok minden vár rátok. Szükségtelen félni.

Inkább gondoljatok arra, hogy örök életet fogtok kapni.

El lesztek halmozva igen bőségesen, és semmiben sem fogtok hiányt szenvedni.

A színek, az illatok, a szeretet, melyet érezni fogtok a körülöttetek lévők iránt, a családotokban lévő béke, a félelem hiánya, az Isten szeretetével eltelt lelketek és tökéletes testetek – hogyan is tudnátok nem vágyni Királyságomra?

Királyságom új otthonotokká fog válni, amikor a Menny és a föld eggyé válik, és a holtak, akik elfogadtak Engem Megváltójukként, feltámadnak, hogy egyesüljenek családjaikkal, testvéreikkel, szeretetben és boldogságban.

Megkönnyebbülést fogtok érezni, amikor a bűn világa, melyben most éltek, már nem fog örömet, nyugalmat és elégedettséget nyújtani.

Nem lesz több(é) aggodalom, félelem, szorongás vagy bűn.

Továbbra is meglesz a szabad akaratotok, de ez más lesz. Teljes egységben fogtok élni Velem, Atyám Szent Isteni Akarata szerint. Ő türelmesen várja ezt a pillanatot.

Én türelmesen készítem fel Isten valamennyi gyermekét, hogy egyetlen lélek se vesszen el.

Tehát, legdrágább leányom, ne félj.

A szenvedés nem fog sokáig tartani. Ehelyett ez az otthonává válik Isten minden gyermekének.

Ez az Én ígéretem mindannyiatok számára. Ne legyetek szomorúak, ne féljetek vagy aggódjatok, mert ez teljességgel felesleges.

Csak tanuljatok meg jobban szeretni Engem. Minél jobban szerettek Engem, annál jobban fogtok bízni Bennem.

Csak ekkor fog elhagyni benneteket a félelem.

Csak ekkor lesztek valóban szabadok.

Szeretlek mindannyiatokat. Erre mindig emlékezzetek, különösképpen akkor, ha a jövő miatt aggódnátok.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus



Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com