Az Igazság Könyvének Első Titka kinyilatkoztatja a Szabadkőműves Csoportok Egyház elleni összeesküvését



2012. április 29. vasárnap, 15.33

Drága, szeretett leányom, te egy olyan ajándékot kaptál, amit sokan félelmükből fakadóan visszautasítanának.

A neked adott kegyelmek, a kapott erő és a Szentlélek tüze révén teljesen fel vagy fegyverkezve, hogy hirdesd a világnak oly régen megígért próféciákat.

A Dánielnek adott jövendölés, mikor is azt mondták neki, hogy zárja le az Igazság Könyvét a végidőkig – amikor ennek tartalma majd napvilágra kerül -, most elérkezett.

A János evangélistának adott kinyilatkoztatások is csak részlegesek voltak, de néhány titok meg lett mutatva neki a Hét Pecséttel lepecsételt Könyvtekercsben.

Ő nem volt felhatalmazva arra, hogy nyilvánosságra hozza annak tartalmát. Ehelyett azt az utasítást kapta, hogy tegye le a tekercset, és nyelje le annak érdekében, hogy a pecséteket ne lehessen feltörni majd, sem annak tartalmát feltárni eddig a korszakig. A tekercsek lenyelésével a megfejtés kulcsa az emberiséghez került.

Keserű megízlelni az igazságot, mely félelmet kelt.

Ez bánthatja azokat is, akik azt vallják, hogy ismerik Isten minden, emberiségre vonatkozó tervét. Mégis az igazság, hogy Isten hatalmas szeretettel bír minden egyes személy iránt ezen a földön, édes azok számára, akik elismerik az igazságot.

Édes az igazság, melyet csak Én, Jézus Krisztus nyilatkoztathatok ki, amint ez benne foglaltatik a János evangélistának adott titkokban. Szeretettel fogják üdvözölni azok, akik követik Isten tanításait.

Ez félelmet kelthet, de Isten ereje győzedelmeskedni fog minden gonosz és minden üldöztetés felett, mert Ő bármit megtehet.

Az első titok abban rejlik, hogy a középkorban megalakult Szabadkőműves csoportok összeesküdtek Isten és az Ő összes műve ellen.

Ők a gonoszhoz hűségesek. A sátán az ő istenük, és büszkék arra, hogy neki hódolnak a fekete miséken.

Aztán itt van a Szentszék, amely 1967 óta heves támadásoknak van kitéve ezen csoport által.

Lassan beszivárogtak Egyházamba, nemcsak a Vatikánba, hanem (ezen kívül) további helyekre is, minden országban.

Egyházam általuk történő szándékos beszennyezése, ártatlan áldozatokon elkövetett gonosz rémtettekhez vezetett.

Pénz és hatalomimádatuk semmi ahhoz a visszataszító hűséghez képest, amit a hazugságok királyának, magának a sátánnak mutatnak. Őszintén imádják őt csoportokban és titokban. A papok és más felszentelt szolgák – beleértve a püspököket, a bíborosokat is – szövetségre léptek bizonyos helyeken ezzel a csoporttal.

A gonosz cselekedetek, amelyekben részt vesznek, túl komolyak ahhoz, hogy felfedjem nektek, de tudnotok kell, hogy emberáldozatokat mutatnak be a gonosznak, olyan templomokban, amelyeket a Szentmise Szent Eucharisztiájának bemutatására állítottak.

Aljas tetteket követ el ez a csoport, mely gondosan elrejti valódi tevékenységét azon hiteles és szent papok, szent püspökök, szent bíborosok és más felszentelt szolga elől.

Ez a csoport oly kegyetlenül gyűlöli Istent, hogy az sokkolna benneteket. A sátán által nekik adott erő és hatalom azt jelenti, hogy gonoszságukat, kapzsiságukat, bujaságukat és szexuális devianciájukat követőik minden országban üdvözlik.

Titkos jelekkel üdvözlik egymást, amelyekkel kifejezik egymás iránti hűségüket.

Egy dolog biztos. Gonosz tetteik véget érnek majd, és – hacsak nem fordulnak Felém a Nagyfigyelmeztetés alatt – kevés idejük lesz, mielőtt a tüzes tóba vettetnek, ahol szörnyű üldöztetést fognak elszenvedni az örökkévalóságig.

Ők generálták és szították a hittagadást (az aposztáziát), amely az egész világon jelen van.

Azáltal érték ezt el, hogy beszivárogtak Egyházamba.

Szeretett Jézusotok

Az Isten Báránya


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com