Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek

2012. május 20. vasárnap, 18.10

Drága, szeretett leányom, mondd el Isten gyermekeinek, hogy ma, a világban levő Prófétáimat ugyanúgy elutasítják, mint a kezdetekben.

Azokat akik ma azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, de nem kapnak üzeneteket Istentől, őket majd befogadják és elfogadják.

Azok, akik Szent Szavamat hirdetik, és Atyám Nevében prófétálnak, ők fogják elszenvedni a legnagyobb elutasítást.

A papok és a papság támadni fogják jelenkori Prófétáimat, mert a sátán vakká teszi őket Szent Szavamra.

Bárkinek, aki megpróbálja megállítani Isten igaz prófétáit, tudnia kell, hogy súlyos bűnt követ el Isten szemében.

Felszentelt szolgáim, és azok, akik hirdetik Tanításaim igazságát, meg lesznek büntetve, ha megpróbálják meghiúsítani ezt a Szent Küldetést.

Nektek, akik nem hisztek – ma, a világnak adott – Szent Szavamban, csendben kell maradnotok.

Mert, ha nem maradtok csendben, és bíráltok Engem, akkor felelősségre lesztek vonva, és sírni fogtok, meg könyörögni Hozzám, hogy bocsássak meg nektek.

De akkorra már az általatok okozott kár érezhető lesz ott, ahol a lelkek elveszettek lesznek.

Soha ne utasítsátok el – a prófétákon keresztül, nektek adott – Szent Szavamat.

Fogadjátok be és fogadjátok el, mert sok munkára van szükség az emberiségnek, az Új Királyságomra való felkészítéséhez.

Ne feledjétek ezt.

Amikor az Emberiség elutasítja Szavamat az akkorra várható, amikor a sátán körüljár a földön.

Amikor Isten egy hithű Szolgája elutasít Engem, ez olyan, mintha tőr járna át Engem.

Ez a legfájdalmasabb minden elutasítás közül.

Jöjjetek Hozzám, ti mindannyian. Ha nem hisztek, akkor imádkozzatok, hogy hamarosan meglássátok az igazságot.

Ha bármilyen kétely van bennetek, forduljatok Hozzám, és kérjetek Engem, hogy nyissam meg szíveteket.

Hadd töltselek el benneteket kegyelmekkel, hogy segítsetek Nekem időben összeegyűjteni a lelkeket a világ minden részén.

Ne higgyétek azt, hogy Második Eljövetelem meg tud vagy meg fog valósulni Prófétáim segítsége nélkül, akiket azért küldtem, hogy felkészítsenek benneteket, hogy alkalmassá váljatok belépni Királyságomba.

Imádkozzatok, hogy meg tudjátok különböztetni az igaz prófétákat, azoktól, akik nem az Én Szent Nevemben beszélnek.

Jaj azoknak, akik ízekre szedik Prófétáimat, mert felelniük kell majd Szent Atyám, a Magasságos Isten ellen elkövetett vétkeikért.

Rajta, nyissátok ki szemeteket.

Figyeljetek és vegyétek észre, amikor Én kinyilatkoztatom nektek az igazságot.

Ne fordítsátok el fejeteket.

Ne csukjátok be szemeteket.

Itt az idő, hogy válasszatok.

Kövessetek Engem, és segítsetek elvezetni Gyermekeimet az Örök Életre.

Ha hátat fordítotok, megvonjátok a lehetőséget a lelkektől, hogy megmentsék magukat az Én szememben.

Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com