Isten, az Atya: A világban lévő szenvedés most egyesítve lett Fiam, Jézus szenvedésével



2012. május 23. szerda; 15.38

Drága leányom, beszélj minden Gyermekemnek a szeretetről és védelemről, melyet Felajánlok azoknak, akik hívnak Engem.

Végre Szent Szavam meghallgatásra talál a földön, és sok lélek áll készen arra, hogy megtegye a legnagyobb előrelépést, hitüket illetően, hogy befogadják Fiam, Jézus Krisztus Isteni Irgalmasságát.

Keveset tudnak arról, hogy az Új Paradicsomba, a Béke Új Korszakába való belépés nem más, mint egy egyszerű dolog.

Nézzetek fel, és fogadjátok el, hogy elsődlegesen ti, az Én gyermekeim vagytok.

Ismerjétek el, hogy mindegyikőtöket Én teremtettem, egyikőtöket sem véletlenül, és hogy ti az Én gyermekeim vagytok. Az Én Családom. A Szeretteim.

Szívem telve van gyengéd szeretettel mindannyiatok iránt.

Sokan azt gondolják, hogy mivel Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, ezért Hatalmam büszkeséggel tölt el Engem.

Ez, természetesen, sosem történhet meg.

Hogyan is homályosíthatja el egy szülő, gyermeke iránt érzett őszinte szeretetét a büszkeség?

Én mindannyiatokért szenvedek. Sírok azokért, akik elvesztek Számomra. Minden hatalmat fel fogok használni, hogy elveszett Gyermekeimet visszavezessem Családomhoz, Királyságomba.

Gondoljatok egy szülőre, akit elutasít a gyermeke. A fájdalom, melyet Én érzek, nem Magam iránt, az ő Atyjuk iránt érzem, hanem irántuk, és amiatt a gyötrelem miatt, melyet elszenvednek majd, ha Én nem tudom őket megmenteni.

A világban lévő szenvedés most egyesítve lett Fiam, Jézus szenvedésével.

Hogy miért teszem Én ezt? Miért engedem meg a szenvedést? A bűn miatt.

Azok a bűnösök, akik nem önszántukból jönnek Hozzám, csak mások szenvedése által menthetőek meg.

Azok, akik ebben az életben szenvednek, meg lesznek jutalmazva Ajándékaimmal a következő életben.

Az Engem szerető gyermekeim részéről önként felajánlott segítség, hathatós fegyver a sátánnak tulajdonított hatalommal szemben.

Akik Fiam oldalán harcolnak mások lelkének a megmentéséért, azok az egész emberiséget képesek megmenteni.

A sátán csak azzal a hatalommal rendelkezik, amit kapott – egy hatalommal, mely nem vehető vissza az Ítélet Napjáig.

Drága gyermekek, sokan közületek nem értik az Isteni törvényeket, melyek megengedik ezeket a dolgokat. De bízzatok Bennem, mert Én felfedem ezt.

A sátán el fogja lopni azon Gyermekeim lelkét, akik nem hisznek Bennem, vagy abban a jóságban, melyet Gyermekeimnek nyújtok.

A sátán tehetetlenné válik, mikor a bűnösök szenvedéseik által áldozatokat hoznak, hogy megmentsék testvéreiket a pokolra jutástól.

A sátánt tehetetlenné teszi, mikor Gyermekeim azon bűnösökért imádkoznak, akiket meg kell menteni.

Az ima a védőpajzs Gyermekeimnek, akik segíteni akarnak Nekem megmenteni az egész emberiséget.

Gyermekeim, fogjatok össze Fiammal, és segítsetek Nekem végre egyesíteni Családomat.

Segítsetek Nekem, hogy mindannyiatokat elvihesselek az új, csodálatos Béke Korszakba.

Csak akkor teljesedhet be Akaratom a földön, amint az a Mennyben van.

Menjetek gyermekek. Egyesüljetek imában. *

Működjetek együtt Velem, Atyátokkal, Családom megmentésében segédkezve.

Szeretett Atyátok

A Magasságos Isten

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com