Hénoch (Énok) Próféta által ihletett Maradék Egyházam gyűlöletet kelt majd mindenütt, ahol Szent Szavamat hallatják



2012. május 8. kedd, 19.00

Drága, szeretett leányom, ma este azért jövök, hogy elmondjam neked, hogy Szeretetem és Irgalmam nagy jele most meg fog mutatkozni a hívők szívében, az egész világon.

Olyan módon fogják érezni Jelenlétemet szívükben, amit nem lesznek képesek megmagyarázni, és egyesíteni fogják szívüket az Én szívemmel.

Ez az ajándék erőssé teszi majd őket az Irántam való Hitben, és vágyódni fognak Jelenlétem után, minden nap.

Arra buzdítom Isten minden gyermekét – akik érzik, hogy Szeretetem lángja elárasztotta lelküket -, hogy minél gyakrabban vegyék magukhoz Testemet és Véremet, a Szent Eucharisztiában.

Nektek, az Én szeretett tanítványaimnak, szükségetek lesz Testem ajándékára a Szent Eucharisztiában, hogy erőt adjon nektek.

Mert nektek szükségetek lesz minden csepp erőre, amikor látjátok, hogy darabokra hullik az Én Szent és Apostoli Katolikus Egyházam.

Szent Eucharisztiámat megszentségtelenítik majd, ahogy azt Én előre megmondtam, nem is olyan régen.

Ürügyet találnak majd arra, hogy ezt a Legszentebb Ajándékot egyszerűen egy gesztusként mutassák be Kereszthalálom emlékére.

Hamarosan tagadni fogják Valóságos Jelenlétemet egy új és modern Katolikus Egyház részeként, amely magában foglal majd más vallási Egyházakat is.

Ha ez bekövetkezik, a Szentháromság iránti szeretet és hűség alábbhagy, megcsappan.

Ehelyett a hamis istenek veszik át ennek a helyét. Habár ez nehéz lesz, de nem szabad elfelednetek, hogy Én soha nem veszítem el földi Egyházamat.

Hűségem az Egyházé, melyet Én alapítottam, mielőtt felmentem a Mennybe.

A szeretett Péterem által alapított, sziklán levő Egyház, nem tud, és nem is fog soha meghalni.

Mert Én fogom most vezetni Egyházamat az utolsó időkben, és meg fogom újítani a régen megjövendölt próféciákat.

Evangéliumomat Maradék Egyházam fogja hirdetni, tanítani a Föld minden szegletében.

Hénoch (Énok) Próféta által ihletett Maradék Egyházam gyűlöletet kelt majd mindenütt, ahol Szent Szavamat hallatják.

A Szentlélek lángra lobbantja majd Maradék Egyházam hitét, akik soha nem fogják feladni az Evangélium igazságának hirdetését, az utolsó leheletükig sem.

Most menjetek, és készítsétek fel Maradék Egyházamat, Útmutatásaimat követve.

Bízzatok Bennem mindig, mert minden rendben lesz.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com