A Jelenések Könyvében említett Maradék Egyházam és a Két Tanú



2012. április 18. szerda, 13.36

Drága, szeretett leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ezen üzenetek közül némelyiknek nem sok értelme van számodra (számotokra), de bíznod kell Bennem, és tudd, hogy Nekem ki kell nyilatkoztatnom a Jelenések Könyvének tartalmát azért, hogy a lelkek tudják, mire számítsanak ezekben az időkben.

Nektek, akiknek ugyan kevés a hite, de elfogadjátok a nektek, ezen próféta által adott Szavamat (Üzenetemet), tudnotok kell, hogy az Irántam való tiszta szeretetből fakadó alázatotok és vágyatok hoz közelebb benneteket Szent Szívemhez.

Ti vagytok az Én Maradék Egyházam. Ti vagytok a Jelenések Könyvében említett Egyház.

Ti vagytok az asszony szülötte, aki fiút szült, és akit kiűztek a pusztába, ahol elszigeteltek lesztek, mégis egységben, hogy hirdessétek Szent Szavamat (Üzenetemet) és az igaz Evangéliumot.

Az asszony életet ad igaz Egyházamnak, az Én hűséges nyájamnak, akit nem fog félrevezetni a Hamis Próféta.

Ti, az Én Egyházam, 1260 napra száműzve lesztek a pusztába, ahol menedékre leltek majd. De a Szentlélek ajándéka révén Szeretetem gyümölcseivel lesztek táplálva.

Keresztény Egyházaim hűséges tagjai – beleértve az Én felszentelt szolgáimat, és azon Követőimet, akik elutasítják a Hamis Prófétát – lesznek azok, akiknek össze kell tartania majd Egyházamat.

Titokban kell majd tisztelnetek Engem, mert a Szentmise a felismerhetetlenségig meg fog változni a Hamis Próféta uralma alatt.

Ti vagytok az Én igaz követőim, és minden Égi kegyelem kiárad a ti drága lelketekre.

Mennyire szeretlek benneteket, gyermekek, és mily nagyon enyhítitek Szenvedésemet. De mennyi fájdalom van Szívemben azon Követőim miatt, akik nem lesznek hajlandóak Rám hallgatni.

Őket a Hamis Próféta fogja behálózni a sötétségbe, és Én nem tudom megmenteni őket.

Ők önszántukból fognak arcul csapni Engem.

Maradék Egyházamnak kell majd terjesztenie az igét az Én többi gyermekemnek, köztük azoknak is, akik egyáltalán nem ismernek Engem.

Nektek, az Én Maradék Egyházamnak kell hirdetnetek majd Próféciáimat és Szent Igémet azoknak, akik nem keresztények, vagy azoknak, akik nem ismerik a Tízparancsolatot.

A ti feladatotok lesz az, hogy biztosítsátok, hogy a Szent Bibliát olvassák és megértsék.

A ti feladatotok lesz tájékoztatni a világot a Jelenések Könyvében szereplő pecsétek teljes jelentéséről, amelyet Én ki fogok nyilatkoztatni az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriának.

A Két Tanú a Jelenések Könyvében:

Követőim, ti vagytok a Jelenések Könyvében említett Két Tanú közül az egyik, akik oltalmazva lesztek a Mennyből.

Lehet, hogy félredobják, mint egy tetemet, a nektek – az Én Maradék Egyházamnak – adott Szavamat (Üzenetemet), de Szavam nem hal meg soha.

A Két Tanú közül a másik tanú, a Zsidók lesznek.

A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházaim, a hagyományos igaz Egyház és azon Követőim, akik száműzve lesznek a Hamis Próféta által.

A két Olajfa: az Ó-Jeruzsálem Izrael és az Új Izrael.

A Zsidók végre tudni fogják, hogy Én vagyok a Messiás, és a Hamis Próféta valamint az Antikrisztus félreveti majd és kidobja az igazságról szóló tanításukat, hogy elrothadjon, mint egy tetem. Ismételten, ez a választott nép nem fog meghalni.

Mindkettő legyőzöttnek fogja érezni magát, de nem ez lesz a helyzet, mert ti meg fogjátok alakítani – minden más vallással együtt – az egy igaz Egyházat, az Új Jeruzsálemet, amely fel fog támadni Hamvaiból.

Ti túl fogjátok élni a szörnyű gonosz egyeduralmat, amely a Hamis Próféta és az Antikrisztus kettős vezetése alatt fog felemelkedni, akik mindketten a tüzes tóba vettetnek majd, ami maga a pokol.

Ez az üldöztetés nem fog sokáig tartani, és hatalmas erőt, valamint védelmet fogtok kapni.

Segítséget fogtok kapni, és sok vezető fog felemelkedni közületek, hogy átvezessenek benneteket ezen az időszakon.

Közületek sokan szentek lesznek az Új Paradicsomban, és mert segítettetek felépíteni Maradék Egyházamat a földön, Velem fogtok uralkodni az Új Ég és az Új Földön, amely Második Eljövetelemkor fog létrejönni.

Ti, akik nem Velem vagytok, egy nagyon rövid időt fogtok kapni, hogy válasszatok.

Ti vagy a Hamis Prófétával – és egyben Ellenem – vagytok, vagy Velem vagytok.

Ha az előbbit választjátok, akkor lelketeket el fogja lopni a csaló. Keményen hangzik, de ez az igazság.

Jelenlétem bizonyítékát meg fogja kapni Isten minden gyermeke a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Imádkozzatok, hogy akkor majd elfogadjátok az igazságot, hogy Én vagyok az, a ti szeretett Jézusotok, aki hívlak benneteket a Mennyből, hogy nyissátok fel szemeteket, azért hogy lássatok, és figyeljetek, hogy meghalljatok majd, mielőtt még túl késő lenne.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com