Lehet, hogy a következő pápát a Katolikus Egyház tagjai fogják megválasztani, de ő lesz a Hamis Próféta



2012. április 12. csütörtök, 11.27

Drága leányom, sok ember még mindig elutasít Engem a világban, és ennek köze van a közvéleményhez.

Oly nagy sötétség ereszkedett le Isten valamennyi gyermekére, hogy csak nagyon keveseknek van meg a bátorsága ahhoz, hogy nyilvánosan hirdessék Szavam (Üzenetem).

A hívők félnek a szóbeli gyalázkodástól, sértegetéstől, és a rosszindulatú gúnyolódástól, amit el kellene viselniük, ha nyíltan beszélnének Szent Szavamról (Üzenetemről).

Még a buzgó követőknek sincs meg a bátorságuk, hogy felálljanak és harcoljanak az országaikban bevezetett gonosz törvények ellen, amelyek ellenszegülnek Atyám szavainak.

A papok zavarban vannak attól, ha látják őket, hogy kiállnak Tanításaim igazsága mellett, mert félnek, hogy kiközösítik őket.

Most ők még lehetetlenebbnek találják, mint valaha, hogy hangjukat hallassák, amiatt a szégyen miatt, amit el kell viselniük néhány rendbéli társuk gonosz bűneinek következtében.

Amikor egy bátor felszentelt szolga úgy dönt, hogy feláll és megvédi Tanításaim igazságát, akkor ők rettenetesen szenvednek. Azzal vádolják őket, hogy hiányzik belőlük a tolerancia, az együttérzés, a szeretet és az emberi jogok tiszteletben tartása.

Ti látjátok, gyermekek, hogy Tanításaim igazságát, mely az Én felszentelt szolgáim által kerül közlésre, úgy kezelik mintha hazugság lenne.

Ehelyett a hazugságok – a Szentírásban foglalt igazság elferdített, kiforgatott változatai – kerülnek bemutatásra az igazság gyanánt.

A sátán oly sok lelket nyert meg, Saját Egyházam vezetői közül is, ami azt jelenti, hogy sok ártatlan ember számára nehéz hűséget fogadni Szent Akaratomnak.

Hogy elhagytak és eltaszítottak Engem, annak érdekében, hogy hagyják, hogy a többség elfogadja az Én felszentelt szolgáim elméjébe ültetett hazugságokat.

Ezek a gonosz hazugságok messze túlmutatnak ezen.

Szentírásom igazsága, melyet a Jelenések könyve tartalmaz, már sok Egyházam által értelmezésre került. Oly sok változatban, melyek mindegyike az emberi értelmezésen alapul.

Az Én szeretett XVI. Benedek pápám az utolsó igaz Pápa a földön.

Péter, a Római – avagy a Római Péter-, az Én Péterem, az eredeti apostol, aki kormányozni fogja Egyházamat a Mennyekből Örök Atyám irányításával. Aztán, amikor Én eljövök uralkodni, a Második Eljövetelkor, ő fog uralkodni Isten valamennyi gyermeke felett, amikor minden vallás az egy Szent Katolikus és Apostoli Egyházzá válik.

Én csak az igazságot szólom, Leányom.

Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy sok új önjelölt próféta fog most megjelenni, akik majd ellentmondanak a neked, a végidők igaz prófétájának adott Szent Szavamnak (Üzenetemnek).

Először ők meg fogják győzni a hívőket, hogy szavaik Tőlem származnak.

Szavaikat gondosan megválogatják majd, jelentésük homályos lesz, és kissé összezavaró. Sokan ügyet sem vetnek majd erre a gyenge pontra, és elfogadják az üzeneteiket, mert a Szentírással megegyezőnek tűnnek.

Amikor sok lelket elcsábítottak már, akkor megkezdődik a támadás.

Leányom, őket azért küldik, hogy felkészítsék Isten gyermekeit, hogy elfogadják a következő Pápát, aki majd szeretett Helytartómat, Benedek pápát követi. Lehet, hogy ezt a Pápát a Katolikus Egyház tagjai fogják megválasztani, de ő lesz a Hamis Próféta.

Az őt megválasztók báránybőrbe bújt farkasok, és a sátán által vezetett titkos Szabadkőműves és gonosz csoport tagjai.

Így próbálja majd a sátán lerombolni Egyházamat.

Sajnos, ez a Hamis Próféta számos követőt fog vonzani. Azokat, akik szembehelyezkednek vele és ellenállnak, üldözni fogják.

Meneküljetek gyermekek, amíg tehetitek. Ítéljétek el a hazugságokat, melyeket azok adják majd elő, akik megpróbálnak meggyőzni benneteket a Hamis Próféta hitelességéről.

Legyetek erősek. Maradjatok hűségesek Hozzám, a ti Jézusotokhoz. Soha ne kételkedjetek Szent Szavamban (Üzenetemben).

A Jelenések Könyve, Isten igaz szava. Nem hazudik.

Még nem minden, benne foglalt titok ismert számotokra. Én mindet ki fogom nyilatkoztatni Maria Divine Mercy-n (az Isteni Irgalmasságról nevezett Márián) keresztül, habár az igazságot vehemensen támadni fogják, és eretnekségként fogják kezelni.

Ne feledjetek egy fontos tanítást. Az Én Igémet, mikor a földön voltam, eretnekségként kezelték, mikor először eljöttem.

Az Én Szavamat (Üzenetemet), melyet most adok nektek, Második Eljövetelemkor szintén hasonlóképpen fogják kezelni a hívők, köztük az Én felszentelt szolgáim is, akik Egyházamat képviselik a földön.

A sátán sok lelket fog feláldozni kielégítendő végső vágyát, hogy a legnagyobb szívfájdalmat okozza.

Biztosak lehettek abban, hogy az Általam alapított, és szeretett Péter apostolom vezetése alá helyezett Katolikus Egyházam fog a legjobban szenvedni a végidőkben.

Legyetek elővigyázatosak minden időben. Kérlek, imádkozzátok az Imahadjárat (44)-es imáját: Erő hitem megvédésére a Hamis Prófétával szemben

Drága Jézusom, adj erőt, hogy a Te tanításaidra összpontosítsak, és hogy a Te Szent Szavadat hirdessem minden időben

Soha ne engedj engem ama kísértésbe, hogy bálványozzam a Hamis Prófétát, aki megpróbál majd úgy fellépni, mint Te

Erősítsd meg az Irántad való szeretetemet

Add nekem a megkülönböztetés és a tisztánlátás kegyelmét, hogy soha ne tagadjam meg a Szent Bibliában lévő igazságot, függetlenül attól, hogy mennyi hazugságot mutatnak be nekem, arra buzdítva, hogy fordítsak hátat a Te igaz szavadnak

Ámen.”

Az igazság meg van írva a Szentírásban.

A Jelenések Könyve nem nyilatkoztat ki mindent, mert csak most jövök el Én, az Isten Báránya, hogy felnyissam a könyvet, hogy lássa a világ.

Nem bízhattok semmilyen emberi értelmezésben az ezer évet illetően.

Nektek csak Isten szavában szabad bíznotok.

Szeretett Jézusotok


Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com