Én vagyok az Egyház. Az Egyház, melyet Én alapítottam, és amely nem halhat meg soha.




2012. április 7. szombat, 10.00

Drága, szeretett leányom, az egyházszakadás, amelyről beszéltem, megkezdődött a Katolikus Egyházon belül.

Tanításaim – melyek sosem változnak, amióta Szentírásom befejeződött a Jelenések Könyvével – most támadásnak vannak kitéve.

Volt számos kihívás, vélemény és teológiai értekezés Szent Igémet illetően az évszázadok során.

Sok jó ember megkérdőjelezte az útmutatásokat és a tanításokat, amelyeket Én közöltem az emberiségnek.

Néhány Tanításomat ízekre szedték, elemezték, új értelmezéseket kerestek, és aztán elfogadták azokat.

De ez már szükségtelen, mert az igazságot megkapta az emberiség a próféták által, akik Előttem jártak, aztán Általam, a földön töltött Időm során.

Az igazság sosem változik. Az igazság egyszerű.

A Szentírásban nem szereplő, egyéb információk, ajándékként adattak a világnak, választott lelkeim által, egyetlen egy céllal: hogy segítsenek nektek elmélkedni az emberiségért hozott Áldozatomon, és hogy megmutassa nektek, és emlékeztessen benneteket arra a szeretetre, amelyet Én a Szívemben érzek, Isten valamennyi gyermeke iránt.

Bármilyen isteni kinyilatkoztatás azért adatik ma a világnak, hogy segítsenek benneteket felkészülni az Örök Életre.

Most a Szent Katolikus és Apostoli Egyház által tisztelt Tanításaimat támadják a sok kihívás között elsőként, amely az Egyház szakadásához fog vezetni.

Új törvényeket fognak bevezetni, hogy alkalmazkodjanak a modern nézetekhez, és annak érdekében, hogy elfogadhatónak tűnjenek azok számára, akik – gőggel lelkükben – szükségét érzik annak, hogy megbékítsék az emberiséget, ahelyett hogy engedelmesek lennének az Egyház tanításaihoz.

Én vagyok az Egyház. Az Egyház, melyet Én alapítottam, és amely nem halhat meg soha.

Sokan, az Egyházon belüliek és kívüliek egyaránt, megkísérlik majd lerombolni az Egyház rendszerét.

Imádkozzatok, hogy Szent Helytartóm, XVI. Benedek pápa erős maradjon az ellenállás közepette, amellyel ő most szembenéz.

Ez egy szándékos kísérlet – azok által, akik kapcsolatban állnak a Hamis Prófétával – arra, hogy egy új egyházat hozzanak létre.

Ezek a ravasz emberek el fogják hitetni veletek, hogy ez ugyanaz az Egyház lesz, de nem lehet ugyanaz.

Hogyan tud Egyházam – az új törvényekkel, az Általam, a világnak adott igazság elferdített verzióival – képviselni Engem?

Nem tud. Ezért fogja Atyám, a Mennyekből irányítani az Ő Egyházát, az Ő igaz hűséges híveit.

Atyámnál lesznek a kulcsok Második Eljövetelemig, amikor az Új Jeruzsálem, az egy igaz Katolikus Egyház feltámad majd hamvaiból, hogy azt egyként követelje vissza Isten valamennyi – minden vallású és hitű – gyermeke.

Így kell ennek beteljesednie, teljes és végleges egyesülésben a Béke Új Korszakában a földön.

Szeretett Jézus Krisztusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com