Soha ne használjatok ki másokat, még az üzleti életben, a politikában vagy az élet más területein sem


2012. április 19. csütörtök; 20.00

Legdrágább leányom, szeretném, ha elmondanád minden Követőmnek, hogy imáik meghallgatásra lelnek, és ennek eredményeként sok gonosz esemény kerül enyhítésre.

Azt is szeretném tudatni, hogy szenvedésed eredményeként, Leányom, négymillió lelket állt módomban megmenteni.

Irgalmasságom kiáradt Isten ezen gyermekeire, akik még ma is életben vannak ezen a világon.

Egyéb áldozatokat (is) felajánlottak azon Követőim, akik imáik és böjtölésük által segítenek Nekem megmenteni az embereket egy szörnyű végzettől.

A ti erőtök, szeretetetek, hűségetek és állhatatosságotok azt jelenti, hogy a sátán hatalma folyamatosan gyengül.

Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a globális Egy-Világ-Csoport hatalma is gyengül.

Tudnotok kell, hogy az ima gyengíti a gonoszt a világban.

Minél több az ima, annál kevesebb hatalommal bír a sátán.

Soha ne becsüljétek alá akárcsak egyetlen személy imáját és szenvedését sem, mert ez nagy haladékot ad azok számára, akik egyébként a pokol tüzével szembesülnének.

Gyermekek, az általatok érzett szeretet egy tiszta dolog, melyet természetes ajándékként kaptatok születésetekkor.

Ritkán lép be az életetekbe a gyűlölet, míg el nem értek egy bizonyos életkort.

A gyermekek ezen életkor alatt ártatlanok, tiszták és alázatosak Szememben, és egyszerűen, nem túlbonyolítva látják a dolgokat. Ezt az igaz szeretetet kell megpróbálnotok visszahozni életetekbe.

Mikor az életet egyszerűen szemlélitek, tisztelitek Istent, az Atyát, a mindenség Teremtőjét, és engedelmeskedtek az Ő Parancsolatainak, akkor váltok újra olyanokká, mint a gyermekek.

Ha tisztákká, szeretetteljesekké, egyszerű szívűekké és rosszakarattól mentessé váltok, akkor majd meg fogjátok kapni a Szentlélek erejét, hogy hitetek megingathatatlan legyen.

Olyanokká váltok majd, mint egy gyermek, de fel lesztek fegyverezve majd, mint egy harcos, Isten Hadseregének egy igaz és tiszteletreméltó tagjaként.

Ha eljön az ideje, Velem együtt fogtok uralkodni, egymás mellett, az Új Paradicsomban.

Mások iránti szeretetetek maradjon egyszerű. Soha ne nyújtsatok szeretetet viszonzásért cserébe.

Ehelyett adjatok feltétel nélküli szeretetet. Adjatok szeretetet másoknak, Istennek szánt ajándékként.

Nézzetek mindenkit, akivel életetek során találkoztok, Isten szemén keresztül.

Minden egyes embert Isten teremtett. Mindenkit Isten szeretete hozott a világra.

Annak ellenére, hogy bizonyos lelkek súlyos keresztek elviselésére születnek, ők is Isten szeretete által jönnek a világra.

Szeressétek egymást, egymás hibái ellenére, Atyám iránti tiszteletből.

Minden arcot úgy vizsgáljatok és szemléljetek, mintha azt a személyt Isten szemében látnátok.

Csak így fogtok könnyedén tartózkodni mások megítélésétől.

Próbáljátok meglelni mindenkiben a legjobbat és a jót. Mutassatok szeretetet és kedvességet egymás iránt.

Soha ne használjatok ki másokat, még az üzleti életben, a politikában vagy az élet más területein sem.

Ha véletlenül szembekerültök a másokban jelenlévő gonosszal, imádkozzatok állhatatosan az ő lelkükért, és ajánljatok fel egy kis jelképes áldozatot Nekem, a ti Jézusotoknak, engesztelésül bűneikért.

Egy kis szenvedés, apró áldozathozatalok mások lelkéért, valamint az ima, enyhíthetik a megjövendölt, jövőbeli üldöztetés intenzitását.

Ha ezt megteszitek, Atyám Irgalma kiáradhat a világra a kegyelmek özönével.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy imáitok segítsenek megfelelően felkészíteni az emberiséget, mielőtt a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, hogy csak kevesek vesszenek el, mielőtt lehetőséget kapnak, hogy lássák, amint bemutatom nekik Ajándékomat, a szeretet, az irgalom és a kiengesztelődés nagy ajándékát.

Szerető Jézusotok

Az Emberiség Megváltója

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com