Felszentelt Szolgáimnak a következőket mondom: ne kövessétek el elődeitek hibáját, akik elutasítottak Engem, amikor első alkalommal jöttem el.


2012. április 24. kedd, 19.45

Drága, szeretett leányom tudnod kell, hogy amikor egy küldetés – mint amit Én most örökül hagyok a világnak – olyan jelentőséggel bír, mint ez a küldetés, akkor sok ember megpróbálja majd megakadályozni ezt.

Próbálnak majd támadni téged, és ócsárolni azokat, akik felismerik Hangomat, amint Én próbálom Üzeneteimet az egész világgal közölni.

A gyűlölet mértéke továbbra is fokozódni fog ezen üzenetek iránt, melyeket rajtad, mint végidő prófétán keresztül közvetítek.

Hallgassanak meg most Engem mindazok, akik azt mondják, hogy ismernek Engem. Most készítem fel az emberiséget Második Eljövetelemre.

Ha ti hisztek Bennem, Tanításaimban, és azt mondjátok, hogy ismertek Engem, akkor tudnotok kell, hogy Én most azért küldöm az Én végidő prófétámat, más prófétákkal egyetemben, hogy méltóvá tegyelek benneteket arra, hogy belépjetek Királyságomba.

Felszentelt Szolgáimnak a következőket mondom: ne kövessétek el elődeitek hibáját, akik elutasítottak Engem, amikor első alkalommal jöttem el.

Figyeljetek és hallgassatok Hívásomra, mert szükségem van a ti segítségetekre, hogy felkészítsem a lelkeket Nyájamban, mielőtt a nagy csoda megörténik.

Azt gondoltátok, hogy Én majd nem fogom elküldeni Prófétáimat, hogy figyelmeztessenek benneteket?

Azt gondoltátok, hogy Én majd csak úgy bejelentem Visszatérésemet, anélkül, hogy felkészítenélek benneteket, és hagyom, hogy a lelkek elvesszenek?

Ti, akik bíráljátok Második Eljövetelemet, (és) mégis azt állítjátok, hogy értitek az emberiségnek tett Ígéretemet, szégyelljétek magatokat.

Ha nincs bennetek alázat, akkor nem tudtok megtisztulni a Szentlélek által.

Kérnetek kell Tőlem a megkülönböztetés és tisztánlátás ajándékát, vagy távoznotok kell Tőlem.

Cserbenhagytatok Engem. Sírok miattatok a csalódottságtól, mert ti vagytok az Én szolgálóim, felruházva a lelkek üdvösségének felelősségével, amely a ti feladatotok.

Most, hogy Én a Mennyekből szólítalak benneteket, könyörgök, válaszoljatok Hívásomra.

Sok választott lelkem van, akik együttműködnek Velem abban, hogy Hozzám hozzák a lelkeket, akikért Én szomjazom.

A ti kötelességetek az, hogy felébredjetek álmotokból, és éberen figyeljétek Hívásomat.

Közületek csak azok fogják felismerni Hangomat, akik igazán szeretnek Engem.

Mint egy anyát, akit felismer saját csecsemője, ugyanígy nektek is, szeretett szolgáim, hívnotok kell Engem, mint egy csecsemőnek, aki keresi a megnyugtatást, ami Én vagyok, a ti szeretett Jézusotok, aki hívlak benneteket, hogy fogjátok meg a Kezem.

Én át foglak vezetni benneteket a tövisek dzsungelén, amelyen végig kell mennetek majd, hogy elérjétek az Én Új Paradicsomom kapuit.

Hát nem megmondtam nektek, hogy Én újra el fogok jönni? Ítélni élőket és holtakat?

Nos, Én hamarosan eljövök, és szükségem van a ti segítségetekre, hogy egybeegyűjtsem Isten valamennyi gyermekét.

Manapság nagyon kevesen ismernek fel Engem a csalás leple miatt, amely ráborult az egész világra. Sokan nem hisznek, Istenben, az Atyában.

Kevesen fogadják el azt, hogy Én, Jézus Krisztus az Ő egyetlen Fia meghaltam azért, hogy megváltsam őket. Ennek ellenére azokban a hamis istenekben hajlandók hinni, és azokat hajlandók bálványozni, amelyek nem léteznek.

Mély szomorúsággal sírok, amikor látom a fiatalokat nevetni Nevem említésekor, és gúnyolódni másokon, akik nyilvánosan elismerik, hogy Én létezem.

Keresztre feszítésem kínját szenvedem el, amikor látom azokat, akik kereszténynek vallva magukat nem hajlandóak nyilvánosan hirdetni Tanításaimat, mert félnek a gúnyolódástól.

A hazugságok királya megtévesztette a világot. Jelenleg csak Én tudok reményt hozni, és Én tudom csak megmenteni Isten gyermekeit attól a szörnyű sorstól, amelyet azért terveznek, hogy rémületet keltsenek minden nemzetben a világhatalmi csoportok seregei, beleértve a Hamis Próféta és az Antikrisztus uralma alatt állókat is.

Minden – végidő prófétámnak, Maria Divine Mercy-nek (az Isteni Irgalmasság Máriájának) adott – Figyelmeztetésem be fog következni.

Amíg ez meg nem történik meg, sose feledjétek, hogy a hűségetek Nekem szól, a ti Megváltótoknak, Jézus Krisztusnak. Szeretetem és Iránymutatásom, Vezetésem nélkül lehetetlen lesz számotokra megmozdítani a hajót, amely az Én Szent Egyházam a földön.

Ébredjetek! Ne utasítsátok el Isten prófétáit.

Manapság sokan állítják azt, hogy az Én nevemben jönnek, ahogy a Szentírás megjövendöli, de nem kínálják azt a szellemi táplálékot, amely csak Tőlem jöhet.

Sokan fognak előjönni most, azért, hogy az Én legfontosabb, nyilvánosságnak szánt megszólalásom a világ felé, melyet ezen üzenetek tartalmaznak ezekben az utolsó időkben, elutasításra kerüljön.

Az ima a ti utatok vissza az Én karjaimba.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a kegyelmekért, melyek megnyitják szeme(i)teket, hogy felismerhessetek Engem, mielőtt még túl késő lenne.

Szükségem van a segítségetekre, a szeretetetekre és a hűségetekre.

Ne feledjétek, Miattam tettetek szent fogadalmat. Most, hogy hívlak benneteket, ne utasítsatok el Engem.

Öleljetek át Engem, és engedjétek Nekem, hogy vezesselek benneteket, hogy ti vezetni tudjátok Maradék Egyházamat, és a lelkek mentését.

Nektek adom az Én különleges áldásomat, és várom, hogy válaszoljatok Hívásomra, így ebben az Imahadjárat (49)-es imájában: Hűségeskü a Keresztény Papság részére

Ó, Jézus, Én, a Te alázatos szolgálód

Szeretetet és hűséget fogadok Neked

Kérlek, adj nekem jelet, hogy felismerjem Hívásodat

Segíts felnyitnom szemem, és meglátnom a Te ígéretedet

Áldj meg a Szentlélek kegyelmével, hogy ne tévesszenek majd meg azok, akik azt állítják, hogy a Te nevedben jönnek, és nem az igazságot fogják beszélni

Mutasd meg nekem az igazságot

Engedd, hogy érezzem a Te szeretetedet, hogy teljesíteni tudjam a Te Legszentebb Akaratodat

Alázatos szívvel kérlek, mutasd meg nekem, hogyan tudok segíteni Neked megmenteni az emberiség lelkét.

Ámen.”

Ne hagyjátok figyelmen kívül Hívásomat. Ne utasítsatok el Engem, amikor Én újra eljövök.

Ezúttal nemcsak azért jövök, hogy megmentsem az emberiséget még egyszer, hanem, hogy beteljesítsem szeretett Atyám, a Magasságos Isten Isteni Akaratát.

Menjetek békével.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com