Szűz Mária: A Békekorszak, amelyről Fatimában beszéltem, feledésbe merült


2012. április 9. hétfő, 10.00

Gyermekem, a világ hamarosan át fog menni a végső változásokon, ahogy a lelkekért folytatott küzdelem fokozódik.

A sátán ártani fog a Katolikus Egyháznak, és én, az Isten Anyja, bele fogok keveredni az Egyház szétválásába.

Szerepem, mint Társmegváltó, Közvetítő és Közbenjáró (Szószóló) nem elfogadott a megosztottság által a Katolikus Egyházon belül.

Engem nem fogadnak el sok helyen, azt a szerepet illetően, amelyet a lelkek üdvözítésében kell betöltenem.

Szegény Fiamat annyira bántja az a mód, ahogyan engem – az Isten Anyját – elutasítanak.

Szerepemet – mint a kígyó elpusztítóját – nem értik.

Engem megáldottak azokkal a kegyelmekkel, és azzal a hatalommal, amellyel legyőzöm és elpusztítom a gonoszt.

A gonosznak nagyon sok követője van a Katolikus Egyházon belülről, akik szembe akarnak helyezkedni azzal a hatalommal, amit a Magasságos Isten adott nekem.

A Békekorszak, amelyről beszéltem Fatimában, feledésbe merült.

Ez a Békekorszak Fiam Második Eljövetele után következik be, és ezer évig fog tartani.

Ez akkor fog eljönni, amikor majd az Ég és a Föld eggyé olvad egy dicsőséges Új Paradicsommá.

Gyermekeim hite és az irántam, az ő szeretett Édesanyjuk iránti odaadásuk révén sok lélek fog belépni az Új Paradicsomba.

A sátán most teljes erővel azon munkálkodik, hogy meggyőzze a Katolikus Egyház tagjait, hogy ez ne így legyen.

Szerepemet – mint az Üdvösség Anyja, és mint Társmegváltó Szeretett Fiam mellett munkálkodva, hogy beharangozzam a Második Eljövetelt – elutasítják.

Gyermekek imádkozzatok, hogy azok a lelkek, akik a Katolikus Egyházon belül a csaló áldozatai, ne űzzék el gyermekeimet az üdvösségük pillanatától.

Imádkozzatok, hogy Benedek pápa meg tudja akadályozni a gonoszt abban, hogy teljesen áthassa a Katolikus Egyházat.

Soha ne adjátok fel gyermekek a harcot, amelyben kiálltok az igazságért.

Fiam ígérete, hogy visszatér és elviszi az emberiséget az örök életbe, a Paradicsomba, hamarosan beteljesedik. De szembe fognak helyezkedni Vele az út minden egyes lépésénél azok a lelkek, akik engedtek a gonosz megtévesztésének, és elfordították a fejüket.

A Fiam iránti hűség, az Egyházon belül meg fog gyengülni.

Szerepem, mint Társmegváltó, Közvetítő és Közbenjáró (Szószóló) nem lesz elfogadva.

Imádkozzatok, hogy Fiam papjai erősek maradjanak majd, és megvédjék az igazságot.

Szeretett Édesanyátok

Az Isten Anyja

Az Üdvösség Anyja

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com