Üzeneteim minden vallásnak és hitfelekezetnek szólnak, beleértve azokat is, akik nem hisznek



2012. április 17. kedd, 18.30

Üzeneteim minden vallásnak és hitfelekezetnek szólnak, beleértve azokat is, akik nem hisznek.

A pesszimizmust a sátán és az ő gonosz angyalai okozzák. Ez nem Istentől származik. Csak a béke és a szeretet jöhet Istentől.

Drága, szeretett leányom, tudnod kell, hogy a neked adott Üzeneteim az egész világnak szólnak.

Ezek minden vallásnak és hitfelekezetnek adatnak, még azoknak is, akik nem hisznek Isten, az Örök Atya, a világmindenség Teremtőjének létezésében.

Gyermekek, tudnotok kell, hogy – mivel megkaptátok az Atyából, a Fiúból és a Szentlélekből álló Háromságos Egyisten, a Szentháromság Igazságát – kötelesek vagytok hirdetni Szent Szavamat (Üzenetemet) az egész világnak.

Hiszitek vagy sem, hogy Én szólok hozzátok ezen üzeneteken keresztül, segítenetek kell azoknak a szegény lelkeknek, akiknek szükségük van Védelmemre, azért, hogy megmenekülhessenek.

Sokan kérdezik, hogy ezek az üzenetek miért utalnak olyan sokszor a sátánra. Válaszom a következő.

A sátán és az ő bukott angyalai körüljárnak a földön, keresve az embereket, hogy megfertőzzék őket.

Ők az érzékeken keresztül támadják az embereket, főként a test bűneinek elkövetésére ösztönözve őket.

Ők gondolatokat helyeznek el az emberek elméjében azért, hogy az emberek olyan szörnyűségeket kövessenek el, amelyek sértik Atyámat.

A már bűnben levő lelkek esetében, ők meg tudják szállni a testet. Amikor ez történik, ezek a szegény megszállott lelkek* pusztítást végeznek maguk körül.

Ha ők* hatalmi pozíciókban vannak, szörnyű igazságtalanságot okozhatnak azok között, akik felett uralkodnak.

Új törvényeket fognak bevezetni, amelyek ellenszegülnek Isten, az Atya által lefektetett Tízparancsolatnak.

Más esetekben hatalmas gyötrelmet fognak okozni az emberek életében.

A pesszimizmust a sátán és az ő gonosz angyalai okozzák. Ez nem Istentől származik.

Csak a béke és a szeretet jöhet Istentől.

Mindazok számára, akik meg akarják szabadítani életüket a negatív gondolatoktól és érzésektől, mindössze az Irántam, az ő szeretett Jézus Krisztusuk iránti odaadás szükséges.

Elég az ima, az egyszerű beszélgetés. A saját szavaitokkal kérjetek Engem, hogy segítsek nektek.

A szívből mondott imára azonnal válaszolni fogok, és segítek nektek közelebb jönni Szent Szívemhez.

Kérlek, gyermekek, hadd öleljelek meg szorosan benneteket, és hadd nyújtsam azt a vigaszt, amire vágyakoztok ebben a boldogtalansággal, igazságtalansággal, kegyetlenséggel és gyűlölettel teli világban.

Én vagyok a ti mentőköteletek. Csak Én segíthetek nektek. Kérlek, hívjatok Engem ebben az Imahadjárat (45)-ös imájában:

Ó, Jézusom, oly keveset tudok Rólad.

De kérlek, segíts megnyitnom szívemet, hogy beengedjelek a lelkembe, hogy meg tudj gyógyítani engem, hogy meg tudj vigasztalni engem, és hogy el tudj tölteni engem a Te békéddel.

Segíts, hogy örömet érezzek, hogy legyőzzek minden negatív gondolatot, és segíts megtanulnom megérteni, hogyan szerezzek örömet Neked, azért, hogy beléphessek a Te Új Paradicsomodba, ahol a szeretet, az öröm és a csodák életét élhetem Veled örökkön örökké. Ámen.”

Én mindannyiatokat szeretlek, drága gyermekek függetlenül attól, milyen hitvallásúak vagytok, függetlenül attól, mennyit vétkeztetek, mennyi sebet vagy kárt okoztatok másoknak.

Csak Én tudom megváltoztatni azt, ahogyan éltek.

Az egyetlen módja annak, hogy megszabadítsátok magatokat nehéz életviteletektől, ha Engem hívtok, így Én segíteni tudok nektek.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com