Azok, akik hűségesek Hozzám, egy szempillantás alatt, szenvedés nélkül lesznek elvíve az Új Ég és Új Földre.




2012. április 26. kedd, 20.30

Drága, szeretett leányom, ismételten el kell mondanom Isten valamennyi gyermekének, hogy ne aggódjanak vagy féljenek az eljövendő események miatt.

Az egész emberiség hamarosan tanúja lesz Irgalmasságomnak, és sokan – miközben bűnbánóak lesznek bűneik miatt -, nem fognak félni Tőlem.

Ehelyett lelküket eltölti majd az Én Isteni Szeretetem. Világosságom járja majd át testüket, és örvendezni fognak.

Az Új Béke Korszakának ideje hatalmas örömet és izgalmat hoz azoknak, akik elfogadják Irgalmas Kezem.

Minden egyes bűnös meg van hívva az örök életre, és nem szabad elmenniük (csak) azért, mert össze vannak zavarodva.

Békekorszakom egy új világ lesz, ahol tizenkét nemzet fog uralkodni Vezetésem, Irányításom alatt.

Békében, szeretetben és harmóniában fogtok élni. A természetes környezet, amit láttok ma a földön, jelentéktelenné fog halványulni, amikor összehasonlítjátok az előttetek álló világgal.

Azok, akik aggódnak családjaik és szeretteik miatt, vagy féltik őket, hozzátok őket magatokkal az Én csodálatos Új Paradicsomomba.

Imádkozzatok értük, és Én különleges kegyelmeket fogok adni nekik azért, hogy megkapják majd Szeretetem felismerésének ajándékát.

Ez Atyám leghőbb óhaja, látni a csodát, az örömet és a szeretetet amint átragyogja minden egyes gyermekét, amikor Ő bemutatja az Új Paradicsomot.

Újraegyesültök majd szeretteitekkel, akik a kegyelem állapotában haltak meg, és feltámadtak a halálból.

Miért ne hinnétek egy ilyen ajándékban? Ha hisztek abbéli Ígéretemben, hogy eljövök újra, akkor érezni fogjátok a békét.

Csak annyit kérek, hogy készüljetek fel az ima által. Ha kegyelemért és másokért imádkoztok, akkor minden rendben lesz.

Irgalmam oly hatalmas, hogy csak néhányan nem fogják felismerni Isteni Ígéretemet, hogy összegyűjtöm és hazaviszem Isten minden gyermekét, valamint, hogy elviszem őket a sátán és az ő démoni angyalainak satuszerű szorításából.

Királyságom igazságát még az ateisták is látni fogják, akik le lesznek döbbenve. Mégis hitetlenségük a legtöbb esetben alázatos szeretetté és elfogadássá fog változni.

Bár sok nehéz időszak elé néztek, egyik sem lesz olyan kemény, hogy ne tudjatok úrrá lenni rajtuk, Irántam, a ti Jézusotok iránti szeretetek révén.

Kérlek, ne engedjétek, hogy a félelem útját állja annak, hogy örömmel fogadjátok el az Új Paradicsomom ajándékát.

Azok, akik hűségesek Hozzám, egy szempillantás alatt, szenvedés nélkül lesznek elvíve az Új Ég és Új Földre.

Azok miatt a megátalkodott bűnösök miatt kellene aggódnotok, akik nem fognak kérni Engem, hogy bocsássak meg nekik, akik vissza fogják utasítani Kezem, és akik inkább ragaszkodnak majd gonosz útjaikhoz.

Nekik szükségük van a ti imáitokra.

Imádkozzatok állhatatosan az ő lelkük üdvösségéért.

Szeretett Jézusotok





Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com