Több nemzet egyesül, és Isten több gyermekét Egy Szervezet fogja irányítani



2012. április 23. hétfő, 20.00

Drága, szeretett leányom, a változások ideje a küszöbön van a tekintetben, ahogyan a Kormányok uralkodnak országaik felett szerte az egész világon.

Több nemzet egyesül, és Isten több gyermekét Egy Szervezet fogja irányítani.

Itt az ideje, hogy tartsátok nyitva a szemeteket, és figyeljétek a törvényi változásokat, melyek el fognak szegényíteni benneteket.

Harcoljatok azon törvények ellen, melyek irányítják és ellenőrzik az élelem ellátásotokat.

Isten, az Én Örök Atyám meg fogja büntetni azokat a gonosz csoportokat, akik megpróbálják éheztetni az Ő gyermekeit.

Követőim, itt az ideje a Harmadik Pecsét kinyilatkoztatásának.

Habár ez még nem lesz felnyitva egy ideig, Én elmondom nektek ezt, azért, hogy megpróbálhassátok előkészíteni élelmeteket azáltal, hogy magatok termelitek meg, és úgy tároljátok az élelmiszereket, hogy ne romoljanak majd meg.

Idővel korlátozni fogják élelmeteket, csakúgy, mint az ivóvízhez való hozzáféréseteket.

Habár imáitok ereje révén folyamatosan gyengül ez a csoport, mégis feltett szándéka az, hogy éheztessen és megmérgezzen sok ártatlan embert, annak érdekében, hogy csökkentse a világ népességét.

Kitartóan fognak harcolni azért, hogy ezt véghezvigyék.

Miközben továbbra is szörnyűségeket okoznak Isten gyermekeinek, Örök Atyám ökológiai büntetéseket fog előidézni, és ezen gonosz emberek millióit fogja eltörölni a föld színéről.

Időjárásotok továbbra is változni fog. Idővel ez hatással lesz a kereskedelemre, annak érdekében, hogy a globális hatalmak, gonosz terveikben, megállításra kerüljenek.

Ezen válság során, nektek, az Én hadseregemnek, mindvégig imádkoznotok kell Istenhez, az Atyához, hogy oltalmazzon meg benneteket ezektől az emberektől, és azért, hogy ezek az emberek nyissák meg megkeményedett szívűket Isten Irgalmasságának igazságára.

Én azért mondom el ezt nektek, hogy fel tudjatok készülni.

Ezek az események nem azonnal fognak megtörténni, és ebből a tervből sok minden elhárítható és enyhíthető imáitok és áldozataitok révén.

A gonoszság nem Istentől ered. Ez a kapzsiságból, az önimádatból, valamint a hatalom és irányítás (ellenőrzés) iránti vágyból fakad. Mindezen gyengeségek a sátántól erednek, aki a világ vezetői elé helyezi ezeket, hogy megkísértse őket, azért, hogy bánthassák Isten gyermekeit.

Ne hagyjátok, hogy a sátáni hatalmak irányítsák és ellenőrizzék országaitokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni az intézkedéseknek, melyeknek célja, hogy szegénnyé és tőlük függővé tegyenek benneteket, valamint kiszolgáltatottá azoknak, akik irányítják országaitokat. Ők, az Egyesült Királyságot, az Amerikai Egyesült Államokat, az Európai Uniót, Kínát és Oroszországot magába foglaló globális hatalmak fennhatóságával uralkodnak.

Én, a ti Jézusotok, segíteni fogok nektek elkerülni az üldöztetést, de ne feledjétek, az ima lesz a ti fő fegyveretek.

Az ima meg tudja akadályozni ezeket a gonosz embereket abban, hogy elvegyék az evéshez, iváshoz, ruházkodáshoz való jogosultságotokat, valamint a Keresztény Egyházakhoz való tartozásotok jogát.

Harcoljatok az Én nevemben, és Én ott fogok állni mellettetek minden időben.

Szeretett Jézusotok

Eredeti oldal: http://www.thewarningsecondcoming.com